2015. október 14., szerda

19. - Mi ez ha nem szerelem? +18

Sziasztok! :)
Eszméletlenül sajnálom, hogy ilyen sokat késtem a résszel, de reménykedek benne, hogy azért még nem felejtettétek el teljesen a történetet.
Előre figyelmeztetek mindenkit, hogy ebben a fejezetben +18-as rész is lesz, így mindenki saját felelősségére olvassa!
Eddig mindig szerdánként hoztam az új részeket, de ez mától megváltozik, mert most péntekenként fogom.
Úgy gondolom, hogy a többség hétvége fele tölt több időt interneten, mint a hét közepén.
A fejezetben a bálról lesz szó. Nem tudom, hogy fogok e meglepetést okozni ezzel a résszel, de az olvasás során úgy is rájöttök, hogy mire célzok.
Jelenleg megint el akadtam az írással, szóval ne haragudjatok majd rám, ha ritkábban hozom a részeket.
Próbálok igyekezni, de a suli mindig közbe szól...
A napokban kigondoltam még egy történetet, úgyhogy lehetséges, hogy a jövőben új blogom nyílik. Ezzel a bloggal pedig nem biztos, hogy olyan szinten fogok tudni foglalkozni, mint ahogy szeretnék..:(
Jó olvasást! :)
Puszi :*

~ Nem tökéletes, de minden megvan benne, amire vágyom.

# Hope
A báli előkészületek nem úgy alakultak, ahogy azt terveztem. Úgy volt, hogy Nathan jön értem, hogy elvigyen a suliba, de apu megtiltotta. Attól tartott, hogy Nath piálni fog és úgy nem vezethet. Így hát engem apu visz, Nath-et pedig az anyja és majd a sulinál találkozunk. Azt a rózsaszín ruhát vettem fel, amit Nathan választott, azon a vásárlásos napon. Már vagy tíz perce el kellett volna indulnunk, de apu csak nem akarta letenni a telefont. Azzal magyarázata a késést, hogy nagyon fontos üzletféllel tárgyalt. Nem tudta volna neki megmondani, hogy visszahívja később? A kocsiban szinte kiabálni tudtam volna, mert apu olyan lassan vezetett, hogy egy csiga is leelőzött volna minket. Nem akartam elkésni, de már megtörtént. Már vagy negyed órával ezelőtt a sulinál kellett volna lennem. Apu, alig hogy leparkolt az iskolánál, már egyből ugrottam ki a kocsiból.
- Hívj, ha bármi van! - kiáltotta utánam, de én már becsaptam a kocsi ajtaját és szaladtam a bejárat felé.
Könnyed észrevettem Nathan-t, mert ő meg pár ember állt a bejáratnál.
- Nathan! - ugrottam a nyakába. - Ne haragudj, hogy elkéstem... csak... csak... - lihegtem
- Hé! - mosolyodott el. - Semmi gond. Gyönyörű vagy. - nézett rajtam végig.
Én is ránéztem és tetőtől talpig végig mértem. Most fogok elájulni. Fehér igen, fekete nyakkendő, fekete öltöny, fekete farmer és fekete magasszárú sportcipő. Sohasem láttam még ilyen szexinek! A szívem egyre gyorsabban zakatolt, a légzésem akadozott lett és a lábam között bizseregni kezdtem. Egyértelműen felizgultam. Beharaptam az alsó ajkamat és a szemeibe néztem.
- Én is nagyon szeretném harapni. - hozzá ért az ajkamhoz, mitől kiszabadult a fogaim rabsága közül. - Gyere.
Megfogta a kezemet és befelé kezdtünk menni. A tornaterem ajtaja előtt egy kisebb színpadot állítottak fel, hogy ott fényképezkedhessenek a párok és a barátok. Biztos voltam abba, hogy ezt az estét soha nem fogom elfelejteni. Az összes fiú kicsípte magát és szerintem a legtöbb lány a báli ruhára költötte el az összes zsebpénzt. Ezen az estén nem számított, hogy kit vettek be és kit rúgtak ki a focicsapatból. Ezen az estén teli torokból énekelünk együtt olyanokkal, akikhez alig szóltunk. Ezen az estén csak Nathan-é leszek és ő pedig az enyém. Úgy döntöttem, hogy ez az este csak is a miénk lesz és szeretném, ha minden tökéletes lenne. Felmentünk a színpadra, hogy mi is megörökítsük ezt az estét. Nathan mögém állt és a hasamnál összekulcsolta a kezét, én a kezeimet az övére tettem és mosolyogtunk, addig míg a vaku meg nem villant. A tornaterem tele volt lufikkal, disco gömbökkel és egy nagy színpaddal, ahol a DJ diktálta az ütemet. Az egyik falnál asztalok sorakoztak fel, ahol ételek és italok voltak.
- Egy innivalót? - kérdezte Nathan.
- Inkább egy táncot.
Egymásra mosolyogtunk, majd bemasíroztunk a tömegbe. Közbe egy-két ismerős arcnak köszöntünk, de nem álltunk le beszélgetni. Egy ütemesebb zene szólt, de ettől eltekintve Nathan nyaka köré fontam a karjaimat, ő pedig a derekamra tette a kezét és így táncoltunk, lassan. Egyfolytában egymás szemébe néztünk és közben mosolyogtunk.
- Azt szeretném, hogy a mai estét velem töltsd el. - súgta a fülembe.
- Nálatok? - kérdeztem vissza.
- Aha.
Eltoltam magamtól, hogy a szemébe tudjak nézni.
- Úgy érted, hogy... - nem mertem nyíltan rákérdezni, hogy "azt" tervezi-e.
- Igen, ha te is szeretnéd.
Elmosolyodtam, majd bólintottam egyet. Igen! Mindennél jobban szeretnék vele lenni! Beleszerettem! Görcsbe rándul a gyomrom, ha csak rápillantok. Mindig mosolyt csal az arcomra. Biztonságban érzem magam a karjaiba és tudom, hogy nyugodtan becsukhatom a szemeimet, amikor vele vagyok. Mi ez ha nem szerelem?
- Hölgyek és urak! - szólt bele a mikrofonba a diákbizottság elnöke. - Fiúk és lányok! Hercegek és hercegnők. Megkérném a tavalyi téli bál királynőt és királyt, hogy jöjjenek fel a színpadra és adják át a koronát az idei győzteseknek.
- Mindjárt jövök. - súgta oda Nathan és a színpad felé vette az irányt, mivel tavaly ő nyerte meg egy lánnyal.
Néztem, ahogy felmegy a színpadra és megáll egy barna, rövid hajú lány mellett. Bizonyára ő volt tavaly a bálkirálynő. Egy-egy borítékot kaptak. Nathan valami olyasmit mondott, hogy örül ennek a megtisztelésnek, hogy ő adhatja át a koronát, de nem igazán figyeltem rá. Brittany-t figyeltem, aki fellökdöste az embereket, hogy közelebb kerüljön a színpadhoz.
- Az idei téli bál király győztes... nem más mint... - hatásszünet. - Ryan Luzt. Gratulálok!
A említett srácot a barátai megölelték és hátba veregették, majd felment a színpadra, ahol gratuláltak neki. Nathan kezet fogott vele, de nem ő tette a fejére a koronát, hanem az a lány.
- A téli bál királynő címet... pedig... - szólt bele a mikrofonba a lány. - Nem más kapja mint... Brittany King!
Ki gondolta volna? A kis királylány legyezgetni kezdte magát, jelezve, hogy mindjárt elsírja magát. Szerintem ha tehetné, elkiáltaná magát, hogy mindenki nyomi, ő pedig egy csoda. A lány gratulált neki két puszival, majd Nathan feltette neki a tiaráját. Láttam Nathan-ön, hogy már szabadulni akart, de Brittany megfogta a nyakkendőjét és megpuszilta az ÉN PASIM arcát. Ökölbe szorítottam a kezemet és már indultam is volna fel a színpadra, hogy jól megfojtogassam a kicsi kis királynőt. Nem csoda, hogy a téli királynő címet kapta meg, hiszen olyan zord és hideg az egész lány gyerek. Egy csepp melegség sem árad belőle. A mikrofonba bejelentették, hogy hagyjuk szabadon a táncparkettet, hogy a királyi páros megejtse első királyi táncát. Odasétáltam a színpadhoz, hogy Nathan-nek ne kelljen keresgélnie a tömegben.
- Sajnálom, hogy ne te nyertél. - ölelt meg.
- Már így is nyertes vagyok, mert velem vagy. - odabújtam hozzá és beszippantottam férfias illatát.
- Lelépjünk? - kérdésére csak bólintottam.
Átgázolva a tömegen, megkerestük Nathan anyukáját, hogy szóljunk neki, nem kell haza vinni minket, mert inkább gyalog megyünk. Az anyukája, századszor is megtekerte a fejét, és újra kijelentette, hogy inkább tart pár perces szünetet, de ilyen hidegbe nem fogunk gyalog hazamenni. Erre mi mindig azt válaszoltuk, hogy nem kell fáradozni, nem nagy távolság.
- Gyerekek. - sóhajtott fel. - Értem én, hogy kettesbe akartok lenni, de ilyen hidegbe nem hagyom, hogy gyalog menjetek.
- Anyu. - nyögött fel Nathan.
- Kisfiam, én is voltam tini és tudom, hogy ebben a korban tombolnak a hormonok, de akkor sem fogtok gyalog haza menni. Na, irány a kocsi!
Nem tudtam eldönteni, hogy a kijelentésén nevessek vagy ássam el magam, mert tudja, hogy mit fogunk otthon csinálni. Úristen! Milyen nagy csitrinek nézhet most engem? És ezek után, hogy fogok majd a szemébe nézni? Tudni fogja, hogy nem csak aludni fogunk ezen az éjszakán. Beültünk a kocsiba, majd elővettem a kistáskámból a telefonomat és SMS-t írtam Nathan-nek, aki mellettem ült. Tudom, hogy ez hülyeség, de akkor sem szerettem volna az anyja előtt ilyenekről beszélgetni.

Hope Collins:
Anyád tudni fogja, hogy mit fogunk csinálni este!

Nathan Sykes:
Komolyan? O.o Egy méterre vagyok tőled, de te sms-ezel. Amúgy meg azt gondol, amit akar...

Hope Collins:
De, hogy fogok ezek után anyud szemébe nézni. Egyfolytában azon fog járni az eszem, hogy lefeküdtem a fiával!!

Nathan Sykes:
Akkor ne feküdj le a fiával...

Hope Collins:
De szeretnék. *nyögés*

Nathan Sykes:
A nyögést későbbre halaszd. ;)

- Megérkeztünk! - parkolt le Nathan anyja a házuk előtt. - Kaja van a hűtőben, ha megéheznétek. Jessica valami barátnőjénél alszik, szóval lehetőség szerint ne gyújtsátok fel a lakást. Én visszamegyek a suliba, aztán majd valamikor éjfél után érek majd haza.
Elköszöntünk tőle és kiszálltunk a kocsiból. Bementünk a házba, ahol finom melegség csapta meg az arcomat. Levetettük a kabátjainkat, ami Nathan esetében az öltöny volt és a cipőnkből is kibújtunk.
- Kérsz valamit enni, inni? - kérdezte.
- Igen.
- És mit? - már indult a konyha felé, de megfogtam a karját és visszahúztam magamhoz.
- Téged. - suttogtam az ajkaira.
A kezemet a nyaka köré fontam és egy puszit leheltem a szája sarkába. El akartam húzódni, de ő a tarkómnál fogva közelebb vont magához és megcsókolt. Nem siettük el a dolgot, finoman ízlelgettük egymás ajkát, közben Nathan puha hajába túrtam és a számat elhagyta egy sóhaj.
- Gyere. - szakadt el tőlem
Kéz a kézben felmentünk a szobájába, majd a szoba ajtaját kulcsra zárta. Nathan mögém lépett és a fedetlen nyakamat kezdte el csókolgatni és harapdálni. Egyre szaporábban vettem a levegőt. Annyira az érintése hatása alatt voltam, hogy pár pillanatra azt sem tudtam, hogy hol vagyok. Csak ő számított. Keze az egész testemet bejárta, majd megállapodott a ruhám cipzárjánál. Elszakadt a nyakamtól és őrjítő lassan lehúzta a cipzárt, ami a földre hullt. Kiléptem a ruhámból és feléje fordultam. Ott álltam előtt egy apró bugyiban és pánt nélküli melltartóban.
- Gyönyörű vagy. - mondta, majd végig simított a karomon és a hasamon.
Közelebb léptem hozzá, kigomboltam a nadrágját és lehúztam a sliccét, majd megfogtam az ingét és kirángattam a gatyából. Miközben az ingét kezdtem el kigombolni, Nathan lecsúsztatta magáról a nadrágját. Akarva - akaratlanul is a fekete boxer alsójára vándorolt a tekintetem. Elértem az utolsó gombhoz, majd benyúltam az inge alá és a válláról lesimítva segítettem levenni neki azt. Körmeimet finoman végig húztam a felsőtestén. Ajkaink újra egymásra találtak, de ez a csók sokkal gyorsabb és szenvedélyesebb volt. Nathan, a derekamnál fogva tolni kezdett az ágy felé. Mikor éreztem, hogy a lábam megakad az ágy szélénél, elszakadtunk egymástól és az ágyra feküdtem. Szétnyitotta a lábaimat és közéjük fészkelte magát, úgy hogy a férfiassága pont a nőiességemnél volt. Felnyögtem. Végig simítottam a hátán, le a seggéig, majd vissza, miközben Nathan a nyakamat csókolgatta.
- Szeretlek Nathan! - leheltem a nyakába.
- Én is szeretlek Hope.
Keze végig vándorolt a testemen és benyúlt a bugyim alá és simogatni kezdett. Halkan felnyögtem az érintésére. Belém nyomta egy ujját és ütemesen mozgatni kezdte ki-be, miközben a nyakamat harapdálta és szívta.
- Nathan. - nyögtem és belemarkoltam a hajába.
El sem tudom mondani, annyira élveztem az érintését, de nem így akartam elmenni. Finoman eltoltam a kezét. A testünk között levezettem a kezemet a férfiasságához. Boxeren keresztül simogattam a már elég kemény farkát. Torkából egy férfias nyögés szaladt ki. Elhúzódott tőlem, majd felállt és az íróasztalához ment. Az egyik fiókból kivett egy óvszer. Lehúzta a bokszerét, amiből "kiugrott" a férfiassága. Követtem a példáját és én is gyorsan lehúztam a bugyimat. Nathan leült mellém és magára húzta az óvszert. Újra a lábam közé akarta fészkelni magát, de nem hagytam neki. A mellkasánál fogva letoltam az ágyra. A lábamat átvetettem rajta, megfogtam a férfiasságát és lassan ráereszkedtem. Mind a kettőnk száját elhagyta egy nyögés. Nathan mellkasára hajoltam és úgy kezdtem el mozogni lassan. Sehová sem sietünk. Nathan keze bejárta az egész testemet, miközben a nyelvünk egy táncba forrt össze. Lihegtünk, nyögtünk és egymás nevét mondogattuk. A seggem alá nyúlt és alulról döfködni kezdett. Megfeszült a testemet, majd rázkódni kezdtem.
- Én... - nyögtem a fülébe.
- Én is...
Ennyi kellett és elélveztem. Még párat döfött, megmerevedett és ő is hangosan elélvezett. Egy pillanatig még ebben a pózban voltunk, aztán legördültem róla. Próbálom lelassítani a lélegzetemet, nem nagy sikerrel. Hú! Ez döbbenetes volt!

Bejegyezte: dátum:
2 megjegyzés:

2015. szeptember 17., csütörtök

18. - Én is szeretlek Hope

Sziasztok! :)
Bizony! Úgy van! Új fejezet! :)
Őszinte leszek! Amióta megkezdődött a suli, azóta szinte semmit sem írtam, csak 1-2 mondatot. Fogalmam sincs, hogy mikor lesz kész egy újabb fejezet...
Szóval! Gondolkoztam! Igen, tudom... Destiny már megint gondolkozott... Két féle képpen lehetne folytatni a történetet.
1.: Mivel Nathan szeret énekelni és a vacsorás fejezetbe el is mondta, hogy az énekléssel szeretne foglalkozni, úgy azt találtam ki, hogy énekes lenne. Ez hogy is valósulna meg? Vagy meg alakul a The Wanted banda - de ugye ők már vagy egy éve feloszlottak - vagy szóló karrierbe kezdene - ami pont időben is megegyezik-
2.: Nathan-ből nem lesz énekes és ugyan úgy normális fog folytatódni a történet.
Mit gondoltok? Kinek melyik tetszene jobban?
Kérlek, segítsetek ebben engem! Ti mit olvasnátok szívesebben? Ezt vagy azt?
Jó olvasást! :)



# Hope
Sosem lesz vége annak a bálnak, ami még csak el sem kezdődött. Azt a feladatot kapták a hercegek és a hercegnők, hogy beszédet kell nekik írniuk, hogy miért is őket válasszák meg a bál királyának és királynőjének. Hétfőn, az egyik szünetben mindenki a tornaterembe vonult és a lelátón kerestek maguknak helyet. Nathan-nel és a haverjaival a lépcső közelébe ültünk, hogy könnyebben letudjak majd menni a lelátó előtt elhelyezett mikrofonállványhoz. Ideges voltam, mert attól féltem, hogy a beszédem miatt ki fognak röhögni. A lábammal egyfolytában doboltam megállás nélkül. Csak akkor hagytam abba, mikor Nathan a kezét a combomra tette és hüvelykujjával simogatni kezdett. Az idegességet felváltotta a felizgulás. Annyira jól esett az érintése! Legszívesebben letépkedtem volna róla a ruhákat és itt rögtön megerőszakoltam volna, habár ha beleegyezik, az már nem erőszakolásnak bizonyul. A beszédet nem névsorban tartották, így bármikor kimehettem.
- Hope Collins. - szólított a bálbizottság elnöke.
- Ne izgulj. - mondta Nathan, miközben átküszködtem magam az embereken, hogy a lépcsőhöz érhessek.
Próbáltam mosolyogni mikor mentem le a mikrofonhoz, de nem tudtam. Egyfolytában az járt a fejembe, hogy orra ne bukjak. Szinte mantraként mondogattam magamnak, hogy: Nyugalom, nem fogok elesni és nem fogom elhányni magamat. Beálltam a mikrofonhoz majd elkezdtem a beszédemet. Először is üdvözöltem a tanárokat és a diákokat. Ez egy jó kezdés volt, mert eddig még senki sem nyitotta így a beszédét. Hétvégén több órán keresztül írtuk a beszédet anyuval, aki sajnos újra haza utazott. Az öcsém lerendezte volna annyira, hogy: Szép vagyok és ezért válasszanak engem királynőnek. Mondhatom sokat segített! Ebből az jött volna le a diákoknak, hogy milyen nagyképű vagyok. Megkerestem Nathan-t az diákok között, majd mikor egymásra néztünk egy biztató mosolyt küldött felém, amitől egy kicsit magabiztosabb lettem. Vettem egy nagy levegőt majd folytattam. Elmondtam, hogy nem önszántamból jelentkeztem erre a versenyre, hanem külső nyomás hatására, pontosabban, hogy egy másik diák felírt engem. Ekkor Brittany-ra néztem, akitől kaptam egy lenéző tekintetet. Újra megköszöntem, hogy én lettem a divat show győztese, majd arról kezdtem el hadoválni, hogy miért rám szavazzanak a többiek. Nem szeretem magamat fényezni, úgy hogy itt sem tettem.
- Persze mindenki, az itt ülő hercegek és hercegnők közül azt akarja, hogy ő legyen a nyertes, és én sem vagyok különb. Én is szeretnék bálkirálynő lenni, de nem azért, hogy ti, mint diákok fejét teletömjem hazugsággal, hogy olyanokat mondjak magamról, ami nem is igaz, csak hogy rám szavazzatok. Én ehhez csak annyit tudok hozzászólni, hogy aki szavaz rám, annak megköszönöm, aki nem, hát az nem szavaz. Senkit sem akarok befolyásolni, hogy rám szavazzon. Köszönöm.
Úristen! Így hangosan kimondva nagyon gáz beszéd volt! A helyemhez vezető út hosszabbnak tűnt, pedig csak a harmadik sorban ültünk, ami tényleg pár lépés volt. Menés közben lehajtottam a fejemet, mert tudtam, hogy most iszonyú vörös lehettem. Leültem Nathan mellé és az arcomat a tenyerembe temettem.
- Jó voltál, ne aggódj. - súgta a fülembe, miközben a hátamat simogatta.
- Iszonyú voltam. - nyögtem egyet, majd újra felnéztem.
- Brittany King a következő. - mondták a mikrofonba.
- Na, ez jó lesz. - mondtam Nathan.
Nem igazán figyeltem rá, mert Nathan ujjaival játszadoztam. Néhány szó elért a tudatomig: a legnépszerűbb, a legszebb, senki más nem olyan jó, mint én, stb... Hánynom kellett tőle. Egyszer felnéztem rá és egyfolytában Nathan-t bámulta. Nem tudtam, hogy pontosan mit néz Nathan, de az biztos, hogy nem rám figyelt. Hirtelen elkapott a féltékenység.
- Nathan. - súgtam oda neki.
- Hm? - nézett rám.
- Pusziszkodni akarok. - motyogtam, mire elmosolyodott.
A közelebbik karjával átölelte a vállamat, így közelebb kerültem hozzá. Feljebb biccentettem a fejemet és már nagyon közel volt a szánk. Nathan közelebb hajtotta a fejét és finoman megérintette az ajkával az ajkamat. Ha cuppogtattunk volna, biztos felfigyeltek volna ránk, így csak egymáshoz érintettük az ajkainkat és úgy voltunk pár másodpercig. Annyira szakadtunk el egymástól, hogy levegőt vegyünk. Másodszorra, Nathan az alsó ajakamat vette célpontjául és azt kezdte el nyaldosni és szívogatni. Annyira nem érdekelt, hogy ki lát bennünket és ki nem.
- Hát ez nem hiszem el! - kiáltott fel Brittany, úgy hogy a tornaterem visszahangzott tőle.
Nathan-nel abbahagytuk a csókolózást, hogy megnézzük mi baja annak a ribikének. Brittany tátott szájjal és kikerekedett szemekkel bámult ránk. Oh igen, nézhetsz csak, ő már az enyém. Gúnyos mosolyra húzódott a szám, majd jobban odabújtam Nathan-höz, aki egy csókot nyomott a halántékomra. Éreztem, hogy a puszija közben ő is alig tudja visszafogni a nevetést.
- Brittany, minden rendben? - ment oda hozzá az igazgató. - Mit nem hiszel el?
- Én... én... én csak... - dadogott.
Az összes szempár rá szegeződött és mindenki várta a csattanót, ami be is következett. Brittany futva menekült ki a tornateremből. Halálos csönd támadt a terembe, majd mindenki elkezdett nevetni. Nem szokásom kinevetni az embereket, de most engem is elkapott a röhögés.
- Gyere. - fogta meg Nathan a kezemet. - Menjünk ki, mielőtt még másnak is megzavarod a beszédét. - ő is alig tudta visszafogni a nevetést.
Kiértünk a folyosóra és sétálgatni kezdtünk. Még volt több mint 10 percünk az óráig.
- Énekeljünk valamit. - vetettem fel az ötletet.
- Azt hittem csókolózni fogunk. - mondta szomorú hangon.
- Majd. Szóval én elkezdtem, de meg bekapcsolódsz. - gondolkozni kezdtem dalszövegeken. - You make me wanna call you in the middle of the night. You make me wanna hold you till the morning light. You make me wanna love, you make me wanna fall. - kérdőn néztem Nathan-re.
- Oké meg van.
Ezután már együtt énekeltük: You make me wanna surrender my soul. I know this is a feeling that I just can't fight. You're the first and last thing on my mind. You make me wanna love, you make me wanna fall. You make me wanna surrender my soul. Mivel nem tudtuk teljes egészében a dalt, így csak ezt a pár sort, vagyis a refrént énekeltük. Az énekünket egy nagy ajtó csattanás szakította meg. Mivel megijedtem egy kicsit meg is ugrottam. Nathan-nel a hátunk mögé néztünk és láttuk, hogy a hangzavart Brittany okozta.
- Te! Te kis ribanc! - mutatott rám, miközben jött felém.
Felnéztem Nathan-re, aki csak megvonta a vállát, jelezve, hogy neki sincs fogalma arról, hogy mit akarhat.
- Te miattad röhög rajtam az egész iskola.
- Brittany, most állj le! - Nathan védelmezően elém állt.
Még mindig fogtuk egymás kezét és ha lehetséges, akkor én még erősebben szorítottam a kezét.
- Álljak le? - üvöltött Nathan arcába. - Ő mindent tönkre tesz! Azzal kezdte, hogy átjött a mi sulinkba és folytatta azzal, hogy elvett téged tőlem.
- Értsd már meg, hogy mi szakítottunk! - reagált erélyesebben.
Brittany hátradobta a haját, majd a melle alatt összefűzte a karját. Ha ezzel a testhelyzettel akart minket megrémiszteni, hát... nem igazán sikerült neki.
- Ha nem szakítotok, akkor én majd teszek róla, hogy mind a ketten szenvedjetek.
Hátrafordult, majd a seggét rázva elvonult. Kitört belőlem a röhögés. Bizonyára meghallhatta, mert nem ment olyan messzire, hogy hallótávolságon kívül esett volna. Istenem! Ez de szánalmas! Miért nem tudja felfogni, hogy Nathan szakított vele? Miért?
- Tudod Nathan... - indultam el a folyosón. - Ha nem szeretnélek ennyire, akkor biztos nem tudnám elviselni ezt a Szörnyellát.
Furcsa volt, hogy nem reagált semmit, ezért magam mellé néztem, de ő nem volt sehol. Megálltam és megfordultam. Nathan még mindig ugyan ott állt. Szürke farmerben volt, ami istenien tapadt a combjára és a fenekére. A pólójáról meg nem is beszélve! Úgy tapadt rá az a fehér póló, hogy kirajzolódtak az izmai. Csak ott állt és vigyorgott. Ekkor döbbent rá, hogy mit is mondtam. Akaratom ellenére is nyíltam kimondtam, hogy szeretem.
- Én... én... - magyarázkodásba kezdtem.
- Te... - jött felém. - Te szeretsz engem. - súgta az ajkamra, amikor odaért elém.
- Én... nem... vagyis... - dadogtam.
- Nem? - húzta fel az egyik szemöldökét.
- Vagyis... igen...
- Hmm... - oldalra döntötte a fejét és orrával végig simított arcélemen, majd belélegezte bőröm illatát.
- Menned kellene órára. - leheltem. - Határozottan menned kellene.
- Ide? - ajka a vállamon volt. - Vagy ide? - csókolta meg a nyakamat.
- Nathan. - felnyögtem és a hajába túrtam.
Elhúzódott tőlem, mire hiányérzetem keletkezett. Mélyen a szemeimbe nézett, majd így szólt:
- Én is szeretlek Hope.
Bejegyezte: dátum:
Nincsenek megjegyzések:

2015. szeptember 5., szombat

17. - A barna herceg

Sziasztok!:)
Milyen a suli? Ki hányadikba ment? Én 11.-be mentem és már kegyetlen!!!
Négy különböző szakmai tárgyam lett, ami nem lesz könnyű. Ráadásul már túl vagyok egy angol és egy matek dogán. Holnap meg irodalomból fogok írni. Nagyon örül a fejem...
Vissza a történethez... Talán ez az a fejezet, amit nagyon vártam, hogy már közzé tehessem. Nathan is és Hope is megvillogtatja az ének tudását, ráadásul még randira is elmennek. 
A napokban néztem a ki a kedvenc szereplőd szavazást, és megdöbbentem azon, hogy páratoknak Brittany a kedvence.
Érdekes! Ezek szerint vannak olyan olvasok is, akik a rossznak drukkolnak? :D 
Remélem ez a fejezet is tetszeni fog! 
Jó olvasást! :)



# Hope
Imádom! Imádom! Imádom! Péntek délelőtt, Nathan oda jött hozzám beszélgetni egyik szünetben. Kérdezte, hogy elhoztam-e magammal a korcsolyámat, ide Gloucester-be vagy anyánál hagytam. Nem tudtam, hogy miért kérdezi, de válaszoltam rá, hogy igen. Elmosolyodott, majd azt mondta, hogy hozzam magammal délután a randinkra, majd arcon puszilt és ott hagyott a folyosón. Ledöbbenve álltam pár másodpercig, majd mikor rájöttem, hogy miért is kérdezi, olyan érzés támadt a testemben, mintha kitört volna egy vulkán. Sikítani tudtam volna örömömben! Korcsolyázni megyünk! Tudtam, hogy a városnak van korcsolyapályája, de eddig sosem mentem ki korcsolyázni. Kicsit fura lett volna, ha a sok ember között elkezdek axel-eket vagy flip-eket ugrani. Egyedül, hogy ott csak körbe és körbe menjek semmi értelme nem lett volna. De most Nathan elvisz és biztos vagyok, hogy nagyon jó lesz! Már alig várom a délutánt!

Nathan-nel óra kereten belül, csak ének órán találkoztam. A teremben félkör alakzatban voltak kirakva a székek és előttük a tanári asztal. A terem különböző pontjain hangszerek voltak. Belépve a teremben láttam, hogy Nathan a második sorban ül és mind a két oldalán ül egy-egy srác. Egy kicsit elszomorodtam, hogy nem foglalt helyet nekem maga mellett, de aztán rájöttem, hogy nem kell mindig mindenhol együtt lennünk. Nem az a barátnő akarok lenni, aki egyfolytában rajta lóg a fiún és még levegőhöz sem juttatja. A széksorokhoz sétáltam mikor Nathan észrevett és elmosolyodott. A szívem gyorsabban kezdett verni. Istenem, megöl engem ez a srác! Visszamosolyogtam rá, majd közvetlenül elé leültem a székre. Hallottam, hogy mögöttem lévő szék csikorog, majd a zaj után két ölelő kezet éreztem a nyakam körül. Milyen apró kis gesztus és mégis mekkora jelentőséggel bír. Hátradőltem a széken és hagytam, hogy Nathan így öleljen. Nem sokáig élvezhettem közelségét, mert bejött a tanár, vagyis Nathan anyukája, Karen.
- A múlt órán azt a feladatot kaptátok, hogy dolgozzatok fel egy számotokra kedvelt dalt. Mivel nem volt kikötés, így remélem mindenkinek tudok egy ötöst adni. - talán a szájuk az, ami egyforma, ezenkívül nem igen hasonlítanak egymásra. - Szóval, kiszeretné kezdeni? - végig nézett a csoporton, majd jelentőségteljesen Nathan-re meredt. - Gyere Nathan, kezd te!
- Ne már! Múltkor is én voltam az első. - nevetnem kellett, mert olyan volt, mint egy hisztis kislány.
- És most is te leszel az első.
- De ne már!
- Ha tovább vitatkozol beírok egy órai munka egyest és otthon majd elmesélheted anyukádnak, hogy milyen rossz voltál. - mondta komolyan Karen, majd az osztály felnevetett erre a kijelentésre.
Felállt a helyéről, majd kiment az osztály elé egy játék mikrofonhoz, hogy abba énekelhessen. Közben odaadta anyukájának a pendrive-ot, mivel azon kellett hozni az alap zenét.
- Öhm... - zsebre dugott kézzel beszélt, amitől hihetetlenül szexi volt. - Szóval Adele-től fogom a Rolling in the deep-et énekelni. - felcsendült a dallam, majd elkezdett énekelni.




Még sosem hallottam így solo-ban énekelni Nathan-t. Az állam padlót verdeste. Tátott szájjal hallgattam, hogy milyen csodálatosan is tud énekelni. Az a mély szexis hang... egyszerűen... Úristen! Hogy lehet valakinek a hangjától ennyire felizgulni! Nathan megtalálta a tekintetemet, mire beharaptam az alsó ajkamat és összeszorítottam a combomat. Itt, egy ülő helyemben fogok elélvezni, ha nem hagyja abba az éneklést. Nathan-nek feltűnhetett a reakcióm, mert széles mosolyra húzódott a szája. A dal felénél mindenki elkezdett ütemre tapsolni vagy lábbal dobolni a padlón. Amikor nagy nehezen, de észhez tértem én is csatlakoztam hozzájuk és elkezdtem tapsolni. Muszáj lesz megkérnem, hogy énekeljen nekem még valamit. A dal befejeztével kitört a tapsvihar. Nathan eljött a mikorofonállványtól és meghajolt. Nincs még egy ilyen srác a földön!
- Szép volt Nathan. - dicsérte meg Karen. - Mondj egy nevet, ki legyen a következő.
Mint kiderült, itt úgy szoktak menni ezek a "felelések" vagy előadások, hogy aki leszerepelt az mondd egy következő nevet. Nathan gondolkodás nélkül az én nevemet mondta ki. Nyeltem egy nagyot, majd felálltam a helyemről. Nem is az volt a fontos, hogy a tanárnőnek vagy a többi diáknak tetsszen, hanem az, hogy Nathan-nek tetsszen. Valahogyan az ő véleménye sokkal jobban számított a többieknél. Én is odaadtam Karen-nek a pendrive-omat, majd beálltam a mikrofon mögé. Megköszörültem a torkomat és bólintottam, neki, hogy mehet a dal. És énekelni kezdtem:


A dal éneklése közben, Nathan egész végig engem nézett. Én is ránéztem párszor, de attól féltem, ha a szemkontaktust tartanám vele, akkor elfelejteném a jól begyakorolt dalszöveget. Amint befejeztem dalt újra tapsvihar tört ki. Igaz, nem volt olyan hangos, mint Nathan-é, de hát ki akar versenyezni egy ilyen csodálatos hangú angyallal? Nem hajoltam meg, inkább gyorsan elvettem Karen-től a pendrive-omat és sprinteltem a székemhez. Nem tudom megmagyarázni, hogy miért, de zavarba jöttem. Leültem a helyemre, gyors mondtam egy nevet, hogy kikövetkezzen, majd a hajammal eltakartam az arcomat. Valamiért el akartam tűnni a föld felszínéről, pedig nem volt rá semmi jelentős okom.
- Szép volt. - Nathan előrehajolt hozzám és a fülembe súgta.

***

Azt hittem, hogy a készülődéssel hamar elmegy az idő, de csak úgy vánszorgott, mint csiga a földön. Percenként néztem az órára, hogy mennyi idő múlva érkezik meg Nathan. Végig sétáltam az egész házat kétszer, ettem, ittam, TV-ztem, de még így sem ment az idő. Elmerültem egy TV sorozatban, ami azt fejtegette, hogy mit tegyünk, ha még szeretjük az exünket. Meg se hallottam, hogy az öcsém bejön a nappaliban.
- A barna herceged szürke kocsival kint vár rád.
- Úristen! - kiáltottam fel, mikor felfogtam, hogy mit is mondott. - Mennyi az idő?
- Négy óra 56.
Felpattantam az ágyról, belebújtam a kabátom, fogtam a táskámat és a korcsolyámat és már száguldottam Nathan felé. Mosolyogva üdvözölt, majd kinyitotta nekem a kocsi ajtaját és besegített. A kocsiban váltottunk egy gyors csókot és már mentünk is. Annyira izgultam! Egy levakarhatatlan vigyor keletkezett az arcomon és nem tudtam abba hagyni a lábammal való dobolást. Az ablakokon nézegettem, mert ezen a környéken még nem jártam. Átnéztem a Nathan felőli ablakra, de a felét kitakarta ez az istenverte szexi állat. Úgy helyezkedtem a kocsiban, hogy az oldalammal dőltem neki az ülésnek, így teljes egészében láthattam őt.
- Zavarba hozol. - megszólalt, de még mindig az utat nézte.
- Mondtam már, hogy nagyon helyes vagy? - elmosolyodott, majd egy-két percen belül megszólalt.
- Nézd, itt vagyunk.
Kerestünk egy parkolóhelyet, majd kiszálltunk az autóból. A kezünkbe fogtuk a cuccainkat és bementünk az öltözőbe, hogy lecserélhessük a cipőnket korcsolyára. Én már szinte futottam ki a korcsolyapályára, de aztán valami nem stimmelt. Körül néztem és Nathan sehol sem volt. Elkezdtem visszafele menni, amikor megláttam, hogy milyen lassan botorkál a korlát mellett. Odamentem hozzá, megfogtam a kezét, hátha könnyebb lesz neki így mennie. Ezek szerint nem lehet valami nagy korcsolyázó. De nem baj! Már attól a plafonon vagyok boldogságomban, hogy korcsolya lehet a lábamon. Először én léptem rá a jégre, majd segítettem Nathan-nek, aki görcsösen kapaszkodott a pályát határoló kerítésbe.
- Nem igazán tudok korcsolyázni. - vallotta be.
- Igen, észrevettem. - nevettem fel. - A lényeg, hogy ne egyenes háttal legyél és ne hátra, hanem előre dőlj. Aztán egyik lábaddal elrugaszkodsz, majd a másikkal vagy ugyanazzal.
Jó pár kört megtettünk, mire elszakadt a kerítéstől és már kapaszkodás nélkül is ment neki. És persze az esés sem maradhatott ki. Letérdeltem a jégre, hogy szorosabbra kössem a korcsolyámat, mire egy puffanás hallottam. Nathan elvágódott a jégen. Nevetnem kellett.
- Hali. - integetett a jégen fekve, én meg majdnem megszakadtam a röhögéstől. - Nem vicces.
Felálltam és nyújtottam neki a kezemet, hogy segítek felkelni. Megfogta a kezemet és egy kicsit rántott rajtam, mire én is elestem. Félig az ő testén voltam, félig a jégen. Most rajta volt a sor, hogy nevessen. A kis csínye miatt nem tudtam rá haragudni. Felkeltünk a jégről, habár Nathan még egyszer elesett, miközben próbált felkelni.
- Köszönöm, hogy elhoztál. - mondtam, amikor egymással szemben álltunk a jégen.
- Majd legközelebb is eljövünk. - mosolygott. - Mennyire rá az esély, ha megcsókollak, akkor nem fogok összeesni?
- Kevés. - nevettem el magam, majd kihúztam a pálya szélére, ahol ismét a bele tudott kapaszkodni a kerítésbe. - Így már talán nem fogsz elesni.
Közelebb csúsztam hozzá, megfogtam a derekát és egy pici csókot adtam az ajkára.
- Ennyi? - szólalt meg, miután kinyitotta a szemét.
- Menjünk és akkor kapsz többet. - a pálya kijárata felé kezdtünk menni.
- Várj. Maradhatunk még, ha gondolod.
- Perpillanat jobban szeretnélek biztonságosabb helyen megcsókolni, minthogy körbe-körbe csúszkáljunk a jégen.


Bejegyezte: dátum:
Nincsenek megjegyzések:

2015. szeptember 2., szerda

16. - A vacsora

Sziasztok!:)
Túl vagyunk már két tanítási napom.. Juhu :D 
Komolyan mondom... Én már szünetben a következő nyári szünetet vártam. Annyira, de annyira nem akartam visszamenni a suliba, hogy az hihetetlen.
De ha olyan gyorsan el fog telni ez az év is, mint az előzőek, akkor nem lesz semmi gond.:)
Nektek hogy telt ez a pár nap? Órarend jó / rossz?
A részhez nem tudok mit hozzáfűzni.
Talán ez az első olyan rész, ahol Nathan szemszögéből is írtam... Remélem azért is így tetszeni fog!:)
És most jutott eszembe, hogy már a 16. fejezetnél tartunk! :o
Nagyon durva, hogy elment az idő! :o
Jó olvasást! :)


# Hope
Fel-le járkáltam a szobámba idegességembe. Anyu énekelve segített a házvezetőnőnek vacsorát készíteni, míg apu a nappaliban TV-zett. Elégge hallgatag volt ma és szerintem ez nem jó jel! Olyan érzésem volt, mintha ez egy vihar előtt csönd lenne nála. Christopher lazára vette a figurát, a szobájában XBox-ozott. Én már az infarktus szélén álltam. Még egyetlen pasimat sem mutattam be az egész családnak és nem tudtam, hogy hogy fogják köszönteni Nathan-t. Talán abból a szempontból könnyű lesz, hogy Christopher már ismeri őt, apu is találkozott már vele párszor. Anyu miatt nem aggódtam, mert ő mindig mellettem állt, akár rosszul döntöttem, akár nem. Biztos voltam benne, hogy anyu imádni fogva Nathan-t. Hisz' ki ne imádná őt? Olyan zabálnivaló egy srác!

#Nathan
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem voltam ideges! Most komolyan? Melyik fiú lenne halál nyugodt, amikor a barátnője apjával kell vacsoráznia, aki ráadásul egy hatalmas cégbirodalom feje és az egész város tudja, hogy milyen nyugodtan és szívtelenül rombolja földig a kis cégeket. Komolyan mondom, szerintem ő a világ úra! Amikor Hope-ot nem ismertem, hanem csak Christopher-hez mentünk át hülyülni pár haverral, akkor talán egyszer ha találkoztam vele. Olyan volt mint egy jégtömb: kemény és hideg. Remélem, ma estére feloldódik és nem fogok vért izzadni a leendő kérdéseitől. Remélem szereti a pezsgőt, mert azt viszek neki cserébe a vacsora meghívásért. Hope anyukájától nem tartok, hisz sokat jót hallottam már róla és arra a következtetésre jutottam, hogy nagyon hasonlítanak a lányával. Remélem, jól ki fogok jönni velük, hisz fontos az első benyomás!
A Collins család ajtajánál vettem egy mély levegőt, majd becsöngettem. Gyors és hangos trappolás zaja szűrődött ki, majd másodperceken belül kinyílt az ajtó. Hope-pal találtam magam szembe, aki gyorsan elhadart egy 'szia'-t. Úgy látszik ő is ideges, nem csak én.
- Szia! - köszöntöttem neki vissza.
- Öhm... Gyere be! - jobban kinyitotta az ajtót, hogy beférjek mellette.
Az étkezőbe mentünk, ahol az apja az asztalnál ült és a laptopján dolgozott.
- Nathan, apámat már ismered. - mondta Hope.
- Mr. Collins. - odamentem hozzá és tisztelettudóan nyújtottam neki a kezemet, amit készségesen elfogadott.
- Nathan! Jó újra látni! - én láttam rosszul vagy tényleg mosolygott?
- Ezt Önnek hoztam. - adtam át neki a pezsgőt.
- Oh! - lepődött meg. - Köszönöm!
- Nathan. - fordultam hercegnőm felé . - Ő itt az anyukám, Linda. - mutatott az anyja felé.
Szőke hosszú haja volt, amit kontyba fogott, de így is kiszabadult pár tincs. Vékony és magas volt. Az biztos, hogy Hope az anyjára ütött.
- Nagyon örülök, hogy megismerhetem. - mentem oda hozzá.
Nyújtottam felé a kezemet, de ahelyett, hogy megrázta volna két puszit nyomott az arcomra.
- El sem tudod képzelni, hogy mennyire örülök, hogy végre megismerhetlek. Sokat hallottam ám rólad. - Úristen! Miket mondhatott el neki Hope?
- Ez az Öné! - nyújtottam felé egy szál feldíszített gerberát.
- Jaj, nagyon szépen köszönöm! Nem is tudom, hogy mikor kaptam ilyen csodaszép virágot. - lelkendezett.
- Had adjak egy puszit.
Újra megpuszilt és el is ment a virággal, hogy vízbe tegye.
- Ez pedig a tiéd. - nyújtottam felé egy vörös rózsát, ami szintén fel volt díszítve.
Látszott rajta, hogy nagyon meglepődött és így csak nyökögni tudott:
- Kö...kö...köszön...öm... - megszagolta. - Én...én még...so...soem kaptam...virágot...fiútól...
Úgy nézte a rózsát, mintha még soha életében nem látott volna ilyent. Gondolatban megveregettem a saját vállamat, hogy ilyen jól sült el az ajándékom.
Felmentünk az emeletre, mert még nem volt kész a vacsora. Christopher ajtaja félig nyitva volt. Köszöntöttünk egymásnak, majd megkérdezte, hogy mikor lesz vacsora. Ezután bementünk Hope szobájába. Ő gyorsan keresett egy vázát, majd vízbe tette a rózsát. A feljövetelünk alatt úgy fogta azt a kis csokrot, mintha az élete függne tőle. Leültem az ágyára, és megláttam a sálamat egy párna tetején összehajtva. Ezek szerint a sálammal aludt. Olyan halkan jött mellém Hope, hogy csak akkor vettem észre, amikor leült mellém.
- Nem felejtettél el valamit? - kérdeztem.
- Mit? - nézett rám kikerekedett szemekkel.
Az ujjammal párszor megütögettem a számat, jelezve, hogy még nem adott csókot. Elmosolyodott, majd a kezét az arcomra helyezte és megcsókolt. Istenem! Hogyan lehet valakinek ilyen finom és puha ajka? Felnyögtem, majd hátradőltem az ágyon. Hope elszakadt tőlem, rám mászott, így lovaglóülésben ült rajtam. A két keze közé fogta az arcomat és újra megcsókolt. Érzéki egy csók volt, mert nem siette el. Kezemet a derekára helyeztem és simogatni kezdtem az oldalát, majd a hátát. Valaki kopogtatott az ajtón, majd egyből be is lépett az illető, így csak annyira volt időnk, hogy elszakadjunk egymás ajkaitól.
- Hűha! - jött be Christopher a szobába. Pont a legjobbkor...
- Christopher! - kiabált rá Hope.
- No para hugica! Csak egy szövegkiemelőért jöttem. Különben is láttam már ilyent.
- Nem vagyok a húgod. - azt hittem, hogy Hope leszáll rólam, de végig rajtam ült és tekintetével követte az öccsét, miközben a hasamat simogatta.
- De a nővérke nem hangzik jól. - és kiment.
- Megölöm. - nyögött fel Hope, majd a mellkasomra helyezte a fejét. - Lőttek a pillanatnak, igaz?
- Hát a tovább mocorogsz, akkor nem hiszem. - éreztem, hogy a farkam keményedni kezdett és már fájt, hogy a sliccem akadály volt neki.
- Hm. - dörgölőzni kezdett a seggével, miközben vigyorgott.
- Nem vicces. - oldalra dőltem vele, így legurult rólam. - A szüleiddel vacsorázom és nem szeretnék álló farokkal eléjük állni.
- Érdekes szitu lenne. - nevette el magát. - Amúgy... Gondolkoztál már rólunk? - befeküdtem mellé, így mind a ketten a plafont bámultuk.
- Hogy? - kérdeztem, mert nem tudtam, hogy mire akar kilyukadni.
- Hát, hogy alig egy hónapja vagyok itt és alig egy hete járunk, de már lefeküdtünk egymással és már bemutattalak a szüleimnek. Kicsit elsiettük, nem?
- Mire akarsz ezzel célozni? - felakasztom magam, ha szakítani akar velem.
- Semmire. Csak gondolkoztam.
Egy kicsit elszomorodtam, mert éreztem, hogy itt valami más is van a háttérben, mert ok nélkül nem mondott volna ilyent. Talán lassítani akar? De könyörgöm hová lassítsunk még? Szerintem meg nem siettük el, mert a szex az ide költözése előtt volt, az nem számít. A vacsora sem számít, mert az apját, meg az öccsét ismertem, most az anyja nem sokat számít. Ha úgy vesszük már ő is ismeri a húgomat és az anyámat.

Vacsoránál az előétel almával és sajttal betöltött sonkatekercs volt. Mindenki csak pár falatot evett, hogy a főételt is megtudjuk enni, ami Fish and Chips volt. Sült hal és sült krumpli. Desszert mentolos-csokoládés torta volt. Talán ez ízlett legjobban.
Az este - mondhatni egész jó hangulatban telt el. Egész este szinte csak Hope anyukája beszélt, aminek nagyon is örültem, hisz nem én voltam a középpontban. A hangulatom a nullára süllyedt, mert még mindig nem tudtam, hogy mire is célzott Hope ezzel az elsiettük dologgal. Próbáltam nem erre gondolni, de egyszerűen nem ment! Amikor megkérdezte tőlem, hogy mik a terveim suli utánra, csak hebegtem - habogtam, mert nem ott járt az eszem, ahol kellett volna. Valamit összenyögdécseltem. Igazából a zenével szeretnék foglalkozni és London-ban van egy kiváló művészi iskola. De manapság már nem igazán lehet ilyenekből megélni, így még azt is felvetettem, hogy esetleg jogi egyetemre mennék. Mr. Collins még azt is megjegyezte, hogyha jogra mennék, akkor a cégénél akadna nekem munka. De ez még a jövő zenéje. A vacsora végén még egy kicsit beszélgettünk, aztán megköszöntem a vacsorát és elbúcsúztam. Hope kikísért és még a kocsimnál megálltunk pár szót váltani.
- Azt mondtad, hogy csak akkor jössz el vacsira, ha az asztal alatt megsimogathatod a combomat. - jegyezte meg Hope. - Nem simogattad. Sőt! Hozzám se értél.
- Sajnálom. - a derekánál fogva magamhoz húztam. - Nem voltam valami jó kedvemben.
- Azt észrevettem. Az miatt voltál ilyen, hogy megmondtam, hogy egy kicsit elsiettük? - nem mertem a szemébe nézni, így a cipőm orrát néztem és bólogattam. - Jaj, te kis hülye. - emelte fel az államat és az arcomat kezdte el simogatni. - Megmondtam már, hogy nem volt ennek a kijelentésemnek semmi hátsó szándéka, csak egy megjegyzés volt. Nem azt mondtam, hogy lassítsunk és töltsünk kevesebb időt egymással. Csak az egész még olyan... olyan... ismeretlen, vagy hogy is mondjam.
- Ismeretlen? - kérdeztem vissza, mert nem tudtam, hogy hová akar kilyukadni.
- Igen. Úgy értem, hogy nekem még így pasim nem volt, érted? Oké, volt már pár srác, de velük nem ilyen volt. Párszor összejöttünk meg minden, de olyan, hogy most kitegyük facebook-ra, hogy kapcsolatban vagyunk, vagy hozzon nekem virágot... szóval... nem tudom máshogy elmagyarázni. Remélem, érted.
- Igen, értem. - mosolyogtam, majd megcsókoltam.
És tényleg értettem! Ő neki nem volt rész olyan normális kapcsolatban, mint nekem és ez a köztünk lévő viszony, kapcsolat ez tényleg más. A legszívesebben teleírkálnám a facebook-omat és a twitter-emet olyanokkal, hogy Hope a barátnőm és hogy milyen jó vele. Tennék fel képeket rólunk, stb... A Brittany-val való kapcsolatom alatt csak ő írkált ki ilyeneket, hogy megmutassa a világnak, hogy velem jár. Tápláltam érzelmeket iránta, de nem írtam volna tele az üzenőfalamat olyanokkal, hogy: Szeretlek Brittany.
Bejegyezte: dátum:
Nincsenek megjegyzések:

2015. augusztus 25., kedd

15. - Csókolgatnám, nyalnám és harapdálnám

Sziasztok Bébisonkák! :) 
Munkában volt egy lány, aki mindig azt mondogatta az egyik karbantartóra, hogy bébisonka. Hát nem cuki? :3 Én is átvettem tőle ezt a becenevet, szóval ezúttal ti lesztek az én bébisonkáim!:)
Egy kissé megint elakadtam az írással, mert egyszerűen olyan sok minden szeretnék írni, de nem szeretném elkapkodni, úgyhogy a részletezésen dolgoznom kell.:)
Ez a fejezet enyhén unalmasra sikeredett, de viszont jó pár történés zajlik benne.
Nem is húznám tovább az időt.
Jó olvasást! :)


# Hope
Anyu az egyik vendégszobát kapta meg éjszakára. Nem bírtam ki nélküle, így éjjel átsettenkedtem hozzá és bebújtam mellé és átkaroltam. Egyből az jutott eszembe, hogy Nathan-nel mikor fogunk együtt aludni. A fejemben le is játszódott egy kis részlet, hogy milyen lenne vele együtt aludni. Csak aludni! A fejemet a mellkasára tenném vagy kifli pózban lennénk és hátulról karolna át? Mind a kettő jól hangzik! Reggel pedig amelyikünk előbb felébred, csókokkal borítaná el a másikat, hogy ő is felébredjen. Az álomképemet megszakította egy másik gondolat. Mi lesz akkor ha betöltöm a tizennyolcat? Eddig az volt a tervem, hogy visszaköltözőm anyuhoz, de mivel már itt van Nathan is, így őt hogyan hagyjam itt, ha még együtt leszünk? Költözzek vissza anyuhoz, ahol újra korcsolyázhatnék, együtt lehetnék a barátaimmal és szenvedjek Nathan miatt, vagy maradjak itt legyek boldog Nathan-nel - ha még együtt leszünk - és búsuljak minden nap, hogy nem korcsolyázhatok versenyszerűen? Még egy jó ideig ezen rágódtam, de aztán elnyomott az álom. Reggel mikor felébredtem anyu már nem volt az ágyban. Nyújtózkodtam egy nagyot, majd átsétáltam a saját szobámba. Elvégeztem a reggeli teendőimet, majd felöltöztem. Felvettem egy fekete, rövid szárú nadrágot, ahogy én hívom picsa nadrágot, alá felhúztam egy fekete, kissé áttetsző harisnyát, piros, csipkés ujjatlan pólót rángattam a felsőtestemre és hogy összhangba legyen az egész öltözetem, felvettem a piros converse cipőmet. A kezembe vettem a fekete bőrdzsekimet, a fekete sálamat és a fekete sapkámat, mire az volt ráírva fehérrel, hogy: play dirty.
Lementem a étkezőbe, ami egyben konyha is volt. Ez olyan amerikai konyha megoldás volt. Sokkal jobb kedvem lett, mikor megláttam, hogy anyu nagy mosollyal jön felém, hogy 'jó reggelt'-et köszöntsön. Megpuszilt és tovább segédkezett a konyhában.
- Sziasztok! - köszöntöttem a többieknek, miközben leültem a helyemre. - Apu! - szólítottam meg halkan, majd rám emelte a tekintetét. - Meddig lesz itt anyu?
Féltem a válaszától és a reakciójától, de muszáj volt ez megkérdeznem! Tudnom kellett, hogy meddig élvezhetem anyám kellemes társaságát.
- Ezen a héten még biztos, aztán majd meglátjuk.
- Komolyan? - ugrottam egyet örömömben.
- Igen.
Nagyon megörültem a hírnek. Felkeltem a székből, oda mentem apuhoz és jó szorosan átöleltem a nyakát.
- Szeretlek - szeretlek - szeretlek!!! - mondogattam neki, majd elengedtem és anyuhoz mentem. - Áhhh! - sikítottam fel örömömbe és a nyakába ugrottam.
- Egem senki sem ölel meg? - szipogott Christopher, mire anyu odament hozzá és megölelte.

A suliban az adott teremhez mentem, ahol órám lesz, mikor megjelent mellettem Nathan. Egy kisebb sokkot kaptam tőle, mert megijesztett.
- Na, hogy van anyuci pici lánya? - kérdezte.
Elmeséltem neki, hogy mit műveltünk apuval tegnap este és hogy ma reggel azt mondogattam neki, hogy szeretem. Most így jobban belegondolva elég fura egy helyzet alakult ki. Egyszer azt mondom neki, hogy utálom, másszor pedig, hogy szeretem. Azt is elmeséltem Nathan-nek, hogy anyu itt lesz nálunk egész héten, amitől majd' kiugrok a bőrömből.
- Ja, és van még egy dolog. - álltunk meg a terem előtt, ahol órám lesz.
- Szerintem, tudom mit akarsz mondani.
- Szerintem meg nem, de mondd te mire gondoltál.
- Arra, hogy sűrű bocsánat kérés közepette elmondod, hogy ezen a héten nem lehetünk annyit délutánonként, mert anyukáddal akarsz lenni. - gondolatmenetétől kitört belőlem a röhögés.
- Ellenkezőleg. Anyu meg akar ismerni és apu is szeretne veled beszélgetni, így ezennel ünnepélyesen meghívlak magunkhoz vacsorázni. - olyan hangsúllyal mondtam, mintha Grammy díjat adnék át neki.
- Uhhh. Sosem voltam még ilyen családi vacsorán. - látszott rajta, hogy egy kicsit kényelmetlen neki a helyzet.
- Hát... Én pedig sosem mutattam be egy pasit se az egész családomnak. De ha nem akarsz jönni, mondhatsz 'nem'-et is. - simítottam végig a tenyeremmel a nyakán.
- Átgondolom, jó?
A becsengetés volt a végszó. Nathan a derekamra tette a kezét, közelebb hajolt, majd megpuszilta az arcomat és már ment is órára. Az első órám irodalom volt és feleltünk. Persze, hogy a tanárnak pont engem kellett választani, amikor alig tanultam rá valamit. Vagyis én tanultam volna többet, de Nathan nem hagyta tegnap. Felkeltem a székemről és kimentem a tábla elé a tanárhoz. Kérte, hogy mondjak el mindent, amit a felvilágosodásról tudok és hogy ez hogyan jelent meg az irodalomban. Nagy nehezen, de elkezdtem mondani azokat a dolgokat, amikre emlékeztem nagyjából. A tanár egyszer sem szakított félbe, pedig biztos voltam benne, hogy jó néhány hülyeséget összehadováltam.
- Üljön le Ms. Collins. Négyes osztályzatot kap.
Ez a nap egyre jobb lesz! Nem is tudom, hogy mikor feleltem valamiből négyesre! Nagyon örültem ennek! Látod apu? Nathan miatt kaptam négyest. Vagyis inkább saját magam miatt, mert ő nem hagyott tanulni. Órán nem lehetett telefont használni, de muszálj volt írnom Nathan-nek egy SMS-t.

Hope Collins:
Na, kikapott 4-est irodalomból? ^.^

Nathan Sykes:
Ügyes! De órán nem szabad telozni!!!

Hope Collins:
Valaki megszólalt...

Nathan Sykes:
Legközelebb is így kellene tanulnunk! ;)

Hope Collins:
Lesz legközelebb? :P

Nathan Sykes:
Hmmm! De még mennyire! :3

Szinte egész nap nem láttam Nathan-t és már kezdtem hiányolni. Hát nem hihetetlen? Pár órát külön töltünk és már hiányzik. Miközben a szekrényemből ki-be pakolgattam a könyveimet és a füzeteimet, magam elé képzeltem őt. Istenem! Azok a zöld szemek! Sosem szerettem, ha egy srácnak zöld szeme van, de az övé egyszerűen varázslatos. Képes lennék órákig csak őt nézni! Csókolgatnám, nyalnám és harapdálnám borostás állát, nyakát, ahol olyan szexin kiduzzad egy ér... Az ujjai, melyek áramütés szerűen érnek, ha hozzám ér... A mély, férfias hangja... Muszáj megkérnem, hogy énekeljen nekem valamit! Énekórákon egyszer sem hallottam még úgy teljes egészében énekelni, mert sosem szoktunk szólózni.
- Áh!
Valaki megmarkolta a seggemet, így kizökkentve engem az álmodozásomból. Gyorsan hátra fordultam, hogy megnézzem ki lehetett az elkövető. Akaratlanul is mosolyra húzódott a szám, mikor megláttam Nathan önelégült képét.
- Pfuu! Te! - vigyorogtam.
- Bocs, de ebben a cuccban olyan jó segged van, hogy nem hagyhattam ki.
- Még szerencse, hogy nincs senki a folyosón. - néztem gyorsan körbe, hogy vajon hányan láthatták ezt a kis jelenetet. - Na, jössz vacsorára vagy nem? - kérdeztem csak úgy mellékesen, pedig legbelül nagyon ideges voltam, hogy mi lesz akkor, ha eljön vacsorázni.
- Egy feltétellel. - közölte.
- Feltételeket szabsz?
- Igen. Csak akkor megyek, ha melléd ülhetek, fogdoshatom az asztal alatt a combodat és megvédesz apádtól. Beszari leszek, ha csak meglátom.
- Oké. - nevettem el magam.
Bejegyezte: dátum:
1 megjegyzés:

2015. augusztus 19., szerda

14. - Apu viselkedése

Sziasztok! :)
Ki várja már a sulit? Hát én nem... Semmi kedvem visszamenni a "drága" kis osztálytársaim közé. :/
A nyaramat úgy terveztem el, hogy lesz majd egy pasi és nyári szerelem, mint a filmekben, de nem jött össze... Ilyen az én szerencsém... :(
Persze, esemény dús nyaram volt, de azért jó lett volna egy srác, meg szerelem, stb...
Nektek milyen nyaratok volt? :)
Jelenleg érzelmileg a padlón vagyok, nem a fent felsoroltak miatt, hanem egészen más okból.. :( Ezért megint megakadtam az írással... Nem tudok úgy szerelmes történetet írni, ha már a 'szerelem' szó hallatán hányingerem lesz...
Ebben a részben inkább Hope apjáé a főszerep. Nagyon meg fogtok lepődni a viselkedésén!
De nem is szeretnék többet hozzáfűzni! :)
Jó olvasást! :)

Christopher Collins


# Hope
Nem érdekelve Christopher beszólását, hogy ne közösítsem ki anyát, sem apu közlését, hogy nem sokára vacsora van, megragadtam anyu karját és a szobámba hurcoltam.
- Hogy kerülsz ide?
Rontottam rá egyből a kérdésemmel, miközben egy nagy mackó ölelésben részesítettem újra és újra.
- Apád telefonált a hétvégén. - mondta komolyan.
- Eh. - nyögtem fel.
Akkor szokott anyu ilyen komoly hangnemben beszélni, mikor valami baj van, vagy éppen le akar szidni.
- Ha szentbeszédet akarsz tartani akkor inkább... - nem tudtam befejezni, mert anyu közbe szólt.
- Figyelj! Tudod jól, hogy bármi van, akkor én mindig melletted állok, de egy picit gondolj bele apád helyzetébe. Amióta elváltunk megszűnt köztetek egy bizonyos kapcsolat. Csak annyit látott, hogy felnőttél és kész. Nem tudja, hogy valójában mit is érzel, azt sem igazán tudja felfogni, hogy most kamasz vagy és tombolnak a hormonok és egy percen belül több száz hangulatváltozáson esel keresztül vagy hogy érzékenyebb vagy, mikor megjön a havid és még sorolhatnám Kicsikém. Érted? Neki sem könnyű. Amikor még együtt voltunk, akkor még nem voltál kamasz. De most az vagy és ez apádnak is új. A válás után Christopher-t kapta, egy fiút és a fiúkkal azért nincsenek olyan nagy gondok, csak annyi, hogy az eszükbe kell vésni, hogy védekezzenek. De a lányokkal másabb! Te is, mint a többi lány, a fogyókúrával, meg a fiúkkal, meg a kinézeteddel voltál elfoglalva. De a fiúk később érnek, szóval apádnak nem volt ilyen gondja!
- Én ezt megértem, de mi az, hogy Nathan felett ítélkezik? Hogy ő nem segít nekem a tanulásba meg ilyenek? Szinte ő az egyetlen barátom és még ő tőle is el akar szakítani. - nyögtem.
- Szóval Nathan-nek hívják? - mosolyodott el anyu.
- Igen. - színpadiasan az ágyra borultam, ő meg mellém feküdt. - És olyan édes és aranyos és kedves... és ma is olyan... olyan...hmmm...
- Valaki szerelmes. - mondta dalolva.
- Nem vagyok szerelemes. - vigyorogtam.
- Aham.
- De komolyan! - védekeztem. - Tereljünk. Szóval felhívott apa, hogy gyere ide?
- Hát először az volt a téma, hogy üvölteni kezdtél, hogy utálod, majd a fejéhez vágtad, hogy közösen miket szoktunk csinálni, és hogy bezárkóztál a szobádba. Utána meg mondta, hogy őt nem érdekli semmi, sem a munkám, se semmit, hogy azonnal jöjjek ide és beszéljek a fejeddel, mert ha továbbra is ilyen leszel, akkor megfojt.
- De olyan jó, hogy itt vagy! - bújtam oda hozzá. - Meddig maradsz?
- Nem tudom. - kezdte el simogatni a hajamat, amit annyira szeretek.
- És akkor most úgy kellene viselkednem, mint egy tökéletes kislány? - motyogtam.
- Nem. Csak tölts több időt apáddal, hogy megismerjétek egymást.
Még egy ideig beszélgettünk, hogy mi hogyan alakul otthon és miket szokott csinálni szabadidejében. Én is meséltem neki Nathan-ről, hogy hogyan ismerkedtünk meg, meg hogy az egész iskola előtt megcsókolt és hogy majd együtt fogunk elmenni a bálba is. Élénk csevegésünket egy kopogás zavarta meg. A kopogáshoz arc is társult. Christopher dugta be a fejét. Rémülten körülnézett, hogy meggyőződjön minden rendben van-e. Ez a kiskori szokása a mai napig megmaradt. Olyan zabálni való. Régebben is, mikor beszeretett volna jönni hozzám, kopogott, majd körül nézett, hogy biztonságos-e bejönni. Régebben biztos megijesztették a rózsaszín falak, majd utánna az, hogy az egész szobámat elborította a híres jégtáncosokról való poszterek, mint például: Barbara Ann Scott, Dorothy Hamill, Sonja Henie és még sok más táncos szinte élethű nagyságú képei. Ahogy az álmomat Southamtom-ba hagytam, úgy a posztereim is ott maradtak a falon.
- Kész a vacsora. - közölte Christopher.
- Megyünk. - kelt fel az ágyról anyu és magával húzott.
- Írok egy üzit Nathan-nek és megyek.

Hope Collins:
Ez életem legjobb napja! *-*
Anyu itt van!!!

Nathan Sykes:
Itt? Gloucester-ben? :O

Hope Collins:
Aha!!!! ^.^

Nathan Sykes:
Hm! Pedig már azt hittem, hogy én tettem jobbá a napodat! :(

Hope Collins:
Holnap is lesz egy nap! ;)
Megyek vacsizni! Majd beszélünk :*

Az SMS-ezés után lementem az ebédlőbe, ahol már mindenki elfoglalta a helyét. Apu - mint mindig, most is - az asztalfőnél ült. Jobbján Christopher, míg a balján egy üres szék állt terítékkel és az mellett anyu foglalt helyet. Vagyis anyu és apu közé kerültem. Miért érzem azt, hogy ez a vacsora rosszul fog elsülni? Leültem a helyemre, miközben anyu rám mosolygott, én pedig vissza őrá. Mihelyt leültem a házvezetőnő, Cheryl néni máris tálalta az előételt, ami fokhagymakrém leves volt pirított kenyér kockákkal és reszelt sajttal a tetején. Az összes étkezés olyan mintha étterembe lennék. Régebben, otthon csak hétvégente volt anyu által főzött leves. Hétköznap a munka miatt nem igen ért rá főzni, így mindig zacskós leves volt.
- Egyik este áthívhatnád Nath-et vacsorára. - szólalt meg az öcsém két fogás közt.
- Nem hiszem, hogy... ez... jó ötlet... lenne... - dadogtam.
- Miért nem? - kérdezett vissza apu.
- Tegnap előtt még azt mondtad, hogy nem akarod, hogy ő korrepetáljon, most meg simán beleegyeznél, hogy eljöjjön vacsorára? - vágtam a fejéhez és kezdtem kissé ideges lenni.
- Korrepetálás, hm? - szólt közbe Christopher gyanús hangon, miközben a szemöldökét mozgatta fel-le.
- Nem tagadom, mert tényleg jobban örülnék, ha egy olyan diák korrepetálna, akiről tudom, hogy milyen eredményei vannak vagy esetleg egy felfogadott tanár, de ettől eltekintve eljöhet hozzánk vacsorára. És mivel most már közelebb álltok egymáshoz, így jobban megismerném, hogy tudjam, jó-e hozzád. - majdnem a fejéhez vágtam, hogy először engem ismerjen meg és utána Nathan-t, de visszafogtam magam.
- Hé fater. - szólalt meg Christopher. - Manapság már azt mondják, hogy pasi.
- Christopher! Nem mondunk ilyent, hogy fater.
- Bocsika apucika. - fordult apu felé és képzeletbeli puszit küldött, mire apu elvigyorodott.
Egy kezemen meg tudnám számolni, hogy az utóbbi időkben apu hányszor mosolygott rám. Ettől egy kicsit féltékeny lettem, de ha azt nézzük öcsi is féltékeny lehet, hogy én anyuval jövök ki jobban, vagy nem? A fiúknál nincs ilyen?
- Ha apád benne van, akkor elhívhatnánk a napokban, amíg én is itt vagyok. - mondta anyu, miközben apára nézett.
- Nekem rendben van. Délután tanulhatnátok és akkor itt marad vacsorára.
- Még mindig azt hiszem, hogy ez nem jő ötlet.
- Két szerelmes pár, mindig együtt jár... - énekelte Christopher a maga "csodálatos" hangján.
Nem bírtam ki nevetés nélkül! Akaratom ellenére is felkaptam egy sült krumplit a tányéromból és hozzávágtam. Hirtelen elhalkult és nézett kikerekedett szemekkel.
- Ez már háború!
Ő is felkapott egy krumplit és hozzám vágta.
- Gyerekek! Nem viselkedünk így az asztalnál! - dörmögte apu.
Christopher-rel összenéztünk, ördögien egymásra mosolyogtunk, majd a mind a ketten felkaptunk egy krumplit és egyszerre hozzávágtuk. Nem tudtam, hogy milyen reakciót vált ki ez a mozdulatsor apuból, de elmosolyodott és majd így szólt:
- Most aztán meneküljetek!
Christopher felpattant a székéből és már el is futott apu közeléből. Én nem voltam ilyen gyors, így nem jutottam messzire. Apu is felkelt és utánam iramodott, majd a derekamnál fogva elkapott. Annyira nevettem, hogy összeestem a földön. Apunál szalvéta volt, amit gömbölyű alakra összegyűrt bele akarta dugni a gatyámba.
- Ne!! Neee! - rikácsoltam, fájt a hasam és már alig kaptam levegőt.
Amíg apu azzal ügyeskedett, hogy lefogjon és beletegye a szalvétát a nadrágomba, addig öcsi apu mögé ment és a nyakába borított egy pohár vizet. A hideg vízből rám is loccsant.
- Hoppá! - mondta öcsi, mintha véletlenül történt volna mind ez. - Én fogom, te csikized.
A földön feküdve Christopher lefogta a kezeimet. Apu rátérdelt a combomra, így nem volt menekvésem. Sőt! Alig tudtam mozogni. Mivel nagyon csikis voltam és szó szerint fuldokoltam a nevetésben, mikor apu az ujjait végig járatta az oldalamon. Nem tudtam eldönteni, hogy alapból is ilyen szórakoztató apu vagy csak azért csinálja ezt, mert anyu beszélt vele?
Bejegyezte: dátum:
Nincsenek megjegyzések:

2015. augusztus 13., csütörtök

13. - Anyu visszatér

Sziasztok!:)
Ebben a részben Hope-ék matekozni fognak, szóval előre is bocsi, ha egy kicsit unalmas vagy nem értetek belőle semmit. Sajna, én ezt tanultam év vége fele, szóval gondoltam megvillogtatom a matek tudásomat. :D
Nem tudom mikor írtam már ilyent, de most azt hiszem ennek is eljött az ideje.
Nagyon szépen szeretném megköszönni a 10 feliratkozót és azoknak meg külön köszönöm, akik ténylegesen is rendszeresen bekukkantanak a blogba.! :) 
Imádlak titeket! :*
Főleg Cassie-t, aki egyéb okok miatt már olvasta ez a részt, így ő neki ez most nem lesz nagy újdonság.:)
Cassie az előző részhez írt egy jó hosszú kommentet, ami miatt megváltoztattam az elképzelésemet a történetet illetően.
Christopher-nek és Brittany-nak több szerepet fogok majd szánni és még egy személynek, akit még ti nem ismertek, de majd megfogjátok ismerni.:)
Az oldal menübe szavazhattok, hogy ki a kedvenc szereplőtök. Kíváncsi vagyok, hogy kinek ki a kedvence. :)
Nekem személy szerint Nathan-t, de ha nem is ő lenne a favorit, akkor nem róla írnék blogot! :D
Jó olvasást! :)
Puszi :*




# Hope
Mivel most kivételesen Nathan-höz mentünk tanulni, így muszáj volt találkoznom a többi Skyes családtaggal. Az anyukáját alapból ismertem, mivel ő tartja az ének órákat. Volt egy olyan sanda gyanúm, hogy Nathan beszélt neki rólam, vagy legalább is a korrepetálást megemlítette, mert nem döbbent meg, amikor a lakásuk kellős közepén meglátott. Van neki egy húga is, Jessica, aki 3 évvel fiatalabb nála. Ő most éppen nem volt otthon, mivel tánc edzésekre jár. Nagyon otthonos kis házban élnek, melyből csak úgy árad a szeretet, nem úgy mint a miénkből... Ha belépek a mi házunkban, olyan mintha egy jéggé fagyott pokolba lépnék be, pedig köztudott, hogy a pokolban - már ha létezik ilyesmi -, ott meleg van. Nathan szobája valamivel kisebb, mint az enyém, de anyu lakásában lévő szobámmal éppen hogy megegyezik. A szobájában volt egy egy személyes ágy, íróasztal és három szekrény egymás mellett. A falak színe halvány kék volt. Amint beléptem a szobába egyből megcsapott az az igazi férfias illat. Nathan illata. Határozottan nem olyan illatok keringtek, mint Christopher szobájába!
- Ülj le nyugodtan!
Körülnéztem, hogy hová is ülhetnék. Mivel az asztalánál csak egy szék állt, így inkább az ágyat választottam ülőalkalmasságnak. Elővettem a matek cuccomat, mire ő is oda hozta mellém a könyvét és a füzetét.
- Szóval... - kezdte el a mondandóját. - Hol is kezdjük? Áh, itt van a feladat. Szóval koszinusz szor két x és 30 fok összege egyenlő egyketteddel. (cos(20x+30°)=1/2)
- A koszinusz egyketted az 60 fok. - vágtam rá egyből, mivel kívülről megtanultam a nevezetesen szögeket.
- És az radiánba átszámolva? - kérdezett vissza.
- Öhm... - elővettem a számológépemet és elkezdtem az átváltást. - Az pi per 3.
- Akkor a 30° az pi per 6.
Ezután úgy folytattuk a tanulást, hogy ahányszor jól megoldottunk egy példát, vagy jól válaszoltunk a másik kérdésére, annyiszor csókolóztunk. Igen ösztönző megoldást választottunk, így igyekeztünk minél hamarabb megtanulni az anyagot, hogy utána csókolózásba forrjunk össze. A irodalmi felvilágosodást olvasgattam, mikor éreztem a seggem alatt az ágyon, hogy Nathan egyre közelebb csusszan hozzám, mert egyre jobban bepréselődött a matrac. A combja hozzáért a combomhoz. Kezével végigsimított a hátamon fentről lefelé, majd vissza. Érintései miatt nem tudtam koncentrálni. Olvastam tovább a szöveget, de semmit sem jegyeztem meg az olvasottakból. Nathan eltűrte a hajamat az útból, így jobban hozzáfért a nyakamhoz. Olyan közel hajolt hozzám, hogy éreztem meleg leheletét érzékeny, felforrósodott bőrömön.
- Nem csináld. Nem tudok figyelni. - nyögtem ki nagy nehezen.
- Mégis mit ne csináljak? - csókolt bele a nyakhajlatomba.
- Nathan. - húzódtam el tőle vigyorogva. - Ezt még meg kell tanulnom. - mutattam a könyvemre, mire azt elvette tőlem.
- Tanulj akkor, amikor mindenki más. Óra előtt.
Közelebb ült hozzám és a derekamnál fogva magához húzott.
- Oké. - az arca olyan közel volt az enyémhez, hogy ha kicsit előredöntöm a fejemet, akkor nyugodtam le tudtam volna smárolni. - Akkor mit csináljunk?
- Vagy egy-két ötletem. - jelentőségteljesen lenézett az ajkaimra, majd vissza a szemembe.
- Hmmm. Hallgatlak.
- Hmmm. Mondjuk ehhez mit szólsz?
Az állam alá helyezte a mutatóujját, így kissé felemelte a fejemet. Lassan közeledett hozzám, míg az ajkaink össze nem értek. Nem csókolt meg, csak finoman odaérintette a száját az enyémhez. A pulzusom megnövekedett, a testem felforrósodott. Hasam görcsölni kezdett, de ez nem olyan volt, mint egy menstruációs görcs. Nem fájt, inkább élveztem, hogy ez a félisten, aki a nyelvét végig húzta az alsó ajkamon, ilyen reakciót tud kiváltani belőlem. Alig érezhetően megcsókolta a számszélét, majd újból visszahúzódott. Esküszöm, ha tíz másodpercen belül nem csókol meg normálisan, ideg összeroppanást kapott. Volt már pár srác az életembe, de egyik sem tudott ilyen érzéseket kiváltani belőlem egyetlen érintésével, csókjával!
- Kérlek. - nyöszörögtem, miközben a tarkójánál fogva még közelebb húztam magamhoz.
- Hm?
- Csókolj meg!
- Más kívánság? - éreztem, ahogy benyúl a pólóm alá és csupasz, meleg kezével a derekamat kezdi el simogatni.
- Pillanatnyilag nincs.
Olyan vadul, olyan erőteljesen rontott az ajkaimnak, hogy hirtelen nem tudtam megtartani a saját súlyomat, így hátraborultam az ágyra. Nathan egyre szenvedélyesebben csókolt, miközben a két lábam közé pozicionálta magát. Felhúztam a lábaimat, majd összekulcsoltam őket a dereka körül. A mozdulat által még közelebb kerültünk egymáshoz, de nem csak a felső testünk, ha a nemi szervünk is. Nőiességemnél éreztem egyre keményedő férfiasságát. Felnyögtem. Itt és most akarom ezt a görög félistent! Szívta és harapta is ajkaimat. Jesszus! Teljesen beindultam! Kezeimet levezetettem az oldalánál, majd benyúltam a pólója alá és simogatni kezdtem sima, izmos hátát.
- Teljesen megőrjítesz. - lihegte, majd a nyakamat kezdte el csókolgatni.
- Mert megőrülök érted. - újra felnyögtem, amikor megharapta a nyakamat.
Az ajkai újra megtalálták az enyémet. Nem bírtam magammal. Annyira magával ragadott ez a leírhatatlan érzés, hogy egyre többet akartam Nathan-ből. Akaratlanul is feljebb emelkedett a csípőm és hozzádörgölőztem Nathan-höz.
-  Áhh. - szakadt ki belőle.
- Megjöttem! - kiáltotta kintről egy lány, mire mindketten felkaptuk a fejünket.
- Öööö... - mutattam az ajtó fele, jelezve, hogy mondja el, ki jött meg.
- Megjöttem a húgom. - nyakamba fúrta a fejét, majd gondterheltem felnyögött. - Ha nem akarod, hogy így lásson minket, akkor ezt abba kellene hagynunk.
- Miért látna meg? - nem értettem, hogy ezzel mit is akar mondani.
- Tudod, a húgom, néha-néha kopogás nélkül beront a szobámba és nem tudom, hogy melyikünk lenne nagyobb zavarba, ha így látna minket. Ő vagy mi.
- Rendben.
Nagy nehezen, de összeszedtem magamat, mind lelkileg, mind fizikailag. Az emeletről lefelé menet összetalálkoztam Jessica-val. Nathan bemutatott egymásnak minket.
- Jessica, ő itt Hope. Christopher nővére. - én csak mosolyogtam az elbűvölő kis szőke teremtésre.
- Christopher Collins nővére vagy? - kérdezte kikerekedett szemekkel.
- Igen.
Mint kiderült Jessica is ugyan abban a suliba jár, mint mi és így ismeri az öcsémet. Még egyszer sem láttam a suliban. De ezután majd jobban oda figyelek. Ráadásul még be is jön neki. Hű, mi lesz itt! Collins-ok vegyülnek Sykes-ékkal? Vicces, végén még dupla randira fogunk menni.

Nathan most is az anyja kocsijával vitt haza. Meg is jegyeztem neki, hogy a végén még meg fog gyűlölni engem, mivel mindig az ő kocsijával fuvaroz ide-oda. Erre nem szólt semmit, csak mosolygott. Leparkolt a házunk előtt, a járda mellett. Egy nagy sóhajtottam, miközben végig néztem a házon.
- Nem akarok bemenni. - motyogtam magam elé.
Nathan biztatóan megszorította a kezemet, majd kiszállt és átjött az én felemre. Sosem tudom eldönteni, hogy ennyire úriember vagy csak nekem akar kedveskedni.
- Gyere. - nyújtotta a kezét. - Oda kísérlek az ajtóig.
Még csak este 6 óra volt, de már besötétedett. Az égen nem látszottak a csillagok és még a Hold sem tündökölt. Ebből arra következtettem, hogy biztos felhős az ég. Ahogy kiszálltam a kocsiból megcsapott a hideg, csípős, téli levegő. Kirázott a hideg, amitől megremegtem.
- Fázol? - kérdezte gyengéden és még jobban magához húzott.
- Egy kicsit.
- Be kellene menned, nem akarom, hogy megfázz.
- Ilyen gyorsan le akarsz pattintani? - kérdeztem.
- Nem, de hogy is. - simított végig az arcomon.
Az ajtónál állva oda bújtam hozzá és jó szorosan összeölelkeztünk.
- Köszönöm, hogy nálad lehetettem délután.
- Bármikor.
Elhúzódtam tőle és sáljával sarkával kezdtem el babrálni.
- Tetszik?
- Micsoda? - néztem rá értetlenül, mert nem tudtam, hogy mire célzott.
- A sál. - vigyorodott el.
- Jah! - kaptam észhez. - Az tetszik, hogy rajta van az illatod.
Kijelentésemre elvigyorodott és levette a nyakáról a sálat és az én nyakamba akasztotta. Egyből megcsapott az a jellegzetes Nathan illat. Sosem fogom levenni a nyakamból!
- Vigyázz rá. - érintette meg az orromat figyelmeztetés képpen.
- Köszönöm. - mosolyogtam.
Lábujj hegyre álltam és megcsókoltam. Automatikusan a nyaka köré fontam a karomat, hogy még jobban oda húzzam magamhoz.
- Holnap találkozunk. - lehelte az ajkamra.
Megpuszilta az arcomat és elindult a kocsija felé. Még egyszer, utoljára integettünk egymásnak, majd bementem a házba.
- Megjöttem. - egyből rossz kedvem lett, mikor beléptem a házba. Levetettem a kabátomat és csizmámat, de Nathan sálját a nyakamba hagytam. Megindultam a lépcső fele, mikor egy rég nem hallott hangot meghallottam a nappaliból.
- Aranyos srác.
Visszahátráltam a nappaliba nyíló boltívhez és ott állt anyu mosolyogva. Apu és Christopher a kanapén ülve néztek minket.
- Anyu! - sikítottam el magam, majd oda rohantam hozzá és jó szorosan megöleltem. - Hogy kerülsz ide?
- Apád hívott. - újra megölelt és a fülembe súgta. - Biztos nem bír egy kamasz lánnyal.
Kijelentésén mind a ketten elnevettük magunkat.
- Annyira hiányoztál. - küszködtem az örömkönnyeimmel.
- Te is hiányoztál nekem Prücsök.
Bejegyezte: dátum:
Nincsenek megjegyzések:
Feliratkozás: Bejegyzések (Atom)