12. - Jutalom

Sziasztok!:) 

Amit láttok képet, azon természetesen nem Indiana Evans van, aki Hope karakterébe bújt. Kerestem róluk közös képet, de egy sem volt. Így próbáltam keresni olyan képet, ahol Nathan szőke lánnyal van, mivel Hope is szőke. Párat találtam, de nem volt igazi, így ez a kép maradt. A lány nem szőke, de tegyetek meg egy szívességet! Képzeljétek el, hogy az a lány Hope. :D

Mivel nem sokára véget ér a nyári szünet, így van egy ajánlatom!

Ha valamilyen formában is, de tájékoztattok arról, hogy mi a véleményetek a blogról, legalább ketten, akkor nem kell egy teljes hetet várni az új fejezetre, hanem pár nap múlva hozom az újat.

Mit szóltok hozzá? :)
Külön köszönet Cassie-nek, mert nagyon sokat segített, hogy újra megjöjjön a kedvem az íráshoz.
Azt mondta, hogy telefonba írjam le a gondolataimat, majd ha lesz kedvem, pötyögjem be gépbe is. Az utóbbi pár napban, szinte minden nap írtam egy keveset és már be is fejeztem a valentin napi részt.
Már a Christopher-es részen gondolkozom! :)
Az interjúhoz nyugodtan írhattok folyamatosan kérdéseket, mert ez a Christopher-es rész, csak a 24. fejezetnél lesz. Addig nem teszem ki, úgyhogy a 24. fejezetig bőven írhattok kérdéseket..
Úgy is változni fog még jó sokat a történet! :)

Jó olvasást! :)

Hope & Nathan

# Hope

Egész vasárnap a szobámban gubbasztottam. Mivel a hálóból nyílt a fürdőszoba, így nem kellett elhagynom a helyiséget. A reggelimet a Cheryl néni - vagyis a szobalány, dadus, szakács, nem is tudom hogy hívjam - hozta fel. Megkértem, hogy az ebédemet is hozza fel, mert nem volt semmi kedvem egy nagy családi ebédhez. Nathan hívott délelőtt, hogy át jöjjön-e tanulni, de akár mennyire is szeretettem volna, hogy jöjjön, nem akartam, hogy vita legyen, ezért inkább skype-on beszélgettünk és úgy tanultunk.

- Felkészültél a holnapra? – kérdezte.

- Jaj, ne is mondd! Nem akarok mindenki előtt végig sétálni. Nem szeretem, ha mindenki engem bámul.

Holnap lesz az a nap, mikor minden király és királynő jelöltnek végig kell sétálniuk a diáktársaik előtt.

- Hát... az egyik zsűritagnak biztos tetszeni fogsz. - kamerán keresztül rám kacsintott.

Nem tudtam eldönteni, hogy ezzel mit szeretne velem közölni... Bátorítani akart, hogy a négy zsűritag közül legalább egynek fogok tetszeni? Már szólásra nyitottam a számat, hogy megkérdezzem, mire akart utalni erre a kijelentésével, de aztán rájöttem! Minap az iskola folyosóján sétálgattam, ahol egy üveges szekrényben tartottak képeket a volt bálkirálynőkről és királyokról. Az egyiken Nathan is rajta szerepelt. Ő volt a tavalyi téli bálkirály győztes. Hát persze! Az aki  tavaly téli király és királynő szerepet viselte, ők lesznek a zsűritagok és még plusz két ember a diáktanácsból. Hogy nem jöttem rá eddig?! Újra a gépemre néztem, ahol megláttam Nathan elégedett vigyorát.

- Te... Te... akkora egy... pfuuu. - nem tudtam mit mondani rá, ehelyett inkább csak vigyorogtam.

***

A divatbemutatót az ebédszünetben tartották az ebédlőben. Az étkezdénk úgy nézett ki, hogy a folyosóról beérve jobb oldalon helyezkedtek el a kiszolgáló pultok és az automaták. Bal oldalon nagy üveg ablakok voltak, melyek kilátást biztosítottak a szép fehér tájra. Középen kör alakú asztalok voltak. A helyiség végében lépcső volt, így fel lehetett menni az ebédlőnek a második szintjére, így azok akik fent ültek, mindent láthattak, ami lent történt. A lépcsőtől nem messze helyezkedett el a zsűriknek fenn tartott asztal. A hercegnőknek és a hercegnek a lépcsőn kellett levonulniuk és elsétálniuk a zsűrik előtt. A fiúk többsége hosszú ujjú inget vett fel, aminek az ujját feltűrték, így lazábbra véve a figurát. Mivel jó pár izmos fiú volt, így az ingük vagy esetleg a pólójuk a testükhöz tapadt, ami észbontóan jól nézett ki. A lányok többsége - ahogy én is - egyberuhában volt, vagy miniszoknyát vettek fel valamilyen pólóval. Az nem volt kikötés, hogy nem vehetünk fel nadrágot, de így is minden lány szoknyában volt. Az én ruhám inkább hasonlított egy jégtáncos ruhához, mint egy báli ruhához. Nem nagyon foglalkoztam ezzel az aprósággal, mert jól éreztem magam a ruhában és ez valamilyen magabiztosságot adott nekem. Fehér, combközépig éri, fekete csipkés ruha volt. Névsor szerint volt a vonulás. Mivel Brittany neve "B"-vel kezdődött, így ő indulhatott a második helyről, egy Austin neve fiú után. Tíz centiméteres magas sarkút viselt és én minden egyes lépcsőfoknál azt kívántam, hogy essen el és törje el lábát, de ehelyett magabiztosan végig vonult, miközben egyfolytában mosolygott. Nathan arcát figyeltem, de nem jelent meg rajta semmilyen érzelem, aminek egy kicsit örültem.

- A következő, Hope Collins!!!

A lépcsőhöz tipegtem, megfogtam a korlátot és a szemeimmel Nathan tekintetét próbáltam elkapni. Mire egymás szemébe néztük, elmosolyodott, ami valamiféle bátorság löketett adott. Elindultam a lépcsőn, lassan, meggondolva minden egyes lépcsőfokot, ne hogy elessek. Egyfolytában Nathan-t néztem, ezáltal mosolyra húzódott a szám. Igazi mosolyra, nem pedig valami kamu álarcként csücsült ott az arcomon. Sikeresen teljesítettem azt a feladatomat, hogy sérülésmentesen lejöjjek a lépcsőről, majd a zsűri tagok előtt is elvonultam és oda mentem a többiekhez, akik már végeztek a bevonulással. A zsűrik és a diákok megtapsoltak, majd a felkonferáló ember egy új nevet mondott be. Nathan felém fordult és némán ez mondta: Szép volt! Rámosolyogtam, majd tekintetét újra a lépcső felé szegeztem.

- Hm... - jött oda hozzám Brittany. - Engem is ezzel az ártatlan mosolyával bolondított magába. Látszik, hatással van rád. - suttogta, hogy csak én halljam.

- Hidd el Brittany, most olyan jó kedvem van, hogy ezt még te sem tudod elrontani. - mosolyogtam rá gúnyosan.

- Hope! - jött fel az öcsém, Christopher.

Amikor oda ért hozzám nagy mackó ölélésbe részesített, ami miatt még jobb kedvem lett.

- Minden lépcsőfoknál azt kívántam, hogy essél el, de úgy néz ki, nem jött össze. - csóválgatta a fejét.

- Ez kedves.

Ezután már nem igen beszélgettünk, inkább tovább néztük a divat show-t. Még körülbelül 10-15 percig ment a lépcsőről lesétálás, majd a zsűrik összedugták a fejüket, hogy egy rangsort állítsanak fel.

- Hölgyeim és uraim! - szólalt meg az a srác, aki eddig bemutatott minket a közönségnek. - A zsűrik meghozták a döntésüket. - legyezgetett a kezében egy kis cetlit. - A harmadik helyezett: Daniel Lambert És Fiona McVey. A második helyre Ryan Luzt és Jade Perrini került.

- Erről is lemondhatok. - súgtam oda Christopher-nek, már amennyiben egy ilyen zaj közepette súgdolozni lehet.

- No para hugica. - vetette át a kezét a vállamon.

- Nem-vagyok-a... - szótagoltam neki, mikor meghallottam a nevemet.

- ... és Hope Collins. - eddig is, mint minden névnél taps vihar tört ki.

Minden szempár rám szegeződött, én pedig csak álltam ott, mint egy fogyatékos. A öcsi valamit hadovált mellettem, amiből semmit sem értettem. Brittany hangját is hallottam, ahogy felkiált, hogy számolják össze pontokat, mert ez biztos tévedés lehet. Csak akkor tértem magamhoz, amikor Nathan közeledett felém.

- Gratulálok! - mosolygott, majd a kezembe nyomott egy bon bont. - Ez a jutalmad.

- Nem tudtam, hogy van jutalom. - csak ennyit tudtam mondani és ezt is csak nyökögve.

- Van más jutalom is.

- Mi? - összehúztam a szemöldökömet, mire csak még jobban elmosolyodott.

- Ez. - suttogta, majd a derekamnál fogva magához húzott és egy apró csókot lehet a számra.

- Hát ezt nem hiszem el! - visított fel Brittany. - Ez az egész egy nagy csalás! Ők együtt vannak! Biztos megbundázták, hogy ez az új lány nyerhessen! Hol itt az igazság?

- Igazságot akarsz? - fogott bele a mondanivalójába Nathan. - Az igazság az, hogy Hope jobb volt nálad. Törődj bele.

***

Kézen fogva sétáltunk a folyosón a szekrényemig, ahonét kivettem a rendes ruhámat, amiben jöttem suliba, majd a legközelebbi mosdóba bementem átöltözni. Még mindig remegett az egész testem és ezerrel zakatolt a szívem az elmúlt pár perc történései miatt. Esküszöm, hogy vagy kétszer is teljesen leizzadtam! Hiper-szuper sebességgel öltöztem át, hogy Nathan-nek ne kelljen annyit várnia a folyosón. Még megfésültem a hajamat és egy kis parfümet permeteztem magamra, majd összeszedtem a cuccaimat és kiléptem a helyiségből.

- Fehérben olyan voltál, mint egy angyal. - mondta, mikor oda értem hozzá.

- Azt ugye tudod, hogy egy egész iskola előtt megcsókoltál. - motyogtam zavaromban.

- Nem hiszem, hogy ott volt az egész iskola. - ráncolta a homlokát, amitől hirtelen még édesebb lett. - Miért baj? - megfogta a kezemet és magához húzott egy ölelés erejéig.

- Nem baj, csak meglepett. - odabújtam hozzá és mélyen beszippantottam férfias illatát.

- Amúgy... - szakítottuk meg az ölelést. - Mi a terved péntekre?

- Előreláthatólag semmi, miért?

- Majd megtudod. - kacsintott.

- Na, ne már! - megragadtam a mellkasánál a pólóját és finoman ráncigálni kezdtem és közben könyörögtem neki. - Mondd el mi az!

- Nem!

- Légysziiiii. - nyújtottam az 'i'-t.

- Akkor sem fogom elárulni, majd pénteken megtudod.

Még egyideig könyörögtem neki és jó páron hülyének is nézhettek akik elmentek mellettünk, de nem érdekelt. Köztudott, hogy utálom a meglepetéseket, de egyben izgatott is lettem, hogy vajon mit találhatott ki péntek estére. Biztos, hogy nem valami sablonos dolog lesz, mint például egy mozi vagy McDonald's-ban enni. Valahol mélyen, a zsigereimben érzem, hogy ez lesz életem legtökéletesebb randija. Igaz, nem várok gyertya fényes vacsorát tőle, biztos, hogy olyant tervez, aminek nagyon fogok örülni!

Hulla fáradtan jöttem ki az iskolából Nathan-nel karöltve, mert ugyan akkor végeztünk. Kiérve az iskolából egyből megpillantottam a túloldalon aput és Christopher-t. Először az öcsém vett észre, utána apu. Az utóbbi a kezével intett, hogy menjek oda, jelezve, hogy majd kocsival haza visz. A hétvégén történt veszekedés óta egyszer sem szóltam hozzá. Igaz, ami igaz, ő sem próbálkozott velem társalogni. Attól, hogy még ide jön a suli elé, hogy haza vigyen, nem fogok egyből a karjába ugrani és kikiabálni az egész világnak, hogy ő legjobb apa. Ha nem előbb végezett volna Christopher pár perccel a sulival, akkor biztos nem jött volna értem önszántából. Csak néztek minket és vártak, mire én előkotorásztam a táskámból a téli sapkámat, ami a fejemre húztam, jelezve, hogy nem fogok velük együtt hazamenni. Nathan-nel összekulcsoltuk az ujjainkat, és ő feléjük indultunk haza. Megbeszéltem vele, hogy ma nála tanuljunk. Nagyon nem érdekelt, hogy apu mit hadobált össze Nathan-ről és a vele való tanulásról. Nem fogja még őt is elszakítani tőlem!

!!! S.O.S !!!

Sziasztok! :)

Mint már a címből kiderült: segítségre van szükségem!

Lehet, hogy már nektek feltűnt, ha nem, akkor majd felfog, hogy Christopher sokkal jobban kijön az apjával, mint Hope. Cassie Drága is folyton zaklat a kommentjeivel, hogy ez most hogy is van.

Szóval! Most egy Christopher-es részre készülök, melyben csak ő lesz a szereplő. Azt találtam ki, hogy egy interjú formájában írom meg a fejezetet. Vagyis ilyen kérdezz - felelek lenne. Már jó pár kérdést összeállítottam a fejezethez, de szeretném, hogy te is írjatok pár kérdést, hogy mire vagytok kíváncsiak, vagyis mire szeretnétek választ kapni. Ilyen kérdésekre gondolok, hogy Christopher melyik szülőjét szereti jobban? Hogy érez Hope iránt... Bármi, ami vele kapcsolatos.

A kérdéseiteket ide írhatjátok kommentbe vagy chaten is jó, esetleg valamelyik fejezet kommentjéhez.

Előre is köszönöm szépen a segítségeteket! :)

További szép napot! :)

Puszi :*

11. - Utállak!

Sziasztok!:)
Jelenleg délelőtti műszakban dolgozok és muszáj ott lennem 8 órán keresztül. Mikor délutános vagyok, akkor le lehet lépni fél órával előbb, de itt most nem... És ez olyan rossz!!:( 
De csak sajnáltatom magam....
Amióta bejött ez a diákmunka, azóta írtam kemény fél fejezetet.. Nagyon le vagyok lassulva. 
Van ihletem és már magamban meg is fogalmaztam a fejezet befejezését, de valahogyan nem vagyok képes leírni... Lusta vagyok.. :(
Belegondoltam, hogy mi lesz, ha megkezdődik a suli... Így is alig van idő, nem hogy majd akkor!
A múlt héten azon gondolkoztam, hogy hogyan is folytatódjon tovább a blogos "karrierem".
Egyszer azon a ponton voltam, hogy abbahagyom a K.M.Q. blogot és csak is a design blognak élek. Belevetem magam a szerkesztésekbe és a megrendelésekbe, de aztán úgy voltam vele, hogy a design blogot kellene ott hagyni és beleadni mindent a történet írásba. 
De aztán a design blogtól (xxx) elbúcsúzott jó pár szerkesztő komolyabb gondok miatt és az én kifogásom csak az időhiány lett volna, így nem hagytam ott őket. És amint látjátok, ezt a blogot is folytatom.
Vagyis, semmi értelme nem volt ezeken elgondolkodni.
Erről csak annyit, hogy büszke vagyok magamra, mert igazán hosszúra sikeredett.
És persze a címből kiderül, hogy szomorú is lesz.
Jó olvasást! :)

 
# Hope

Azt mondják, hogy a csókolózásnak vannak törvényei. Például: egy perces csók rövid, két perces csók bűn, az öt perces csók unalmas, a nyelves csók jó, de az ízléstelen, hamar adott csók kiábrándulás stb... Törvények ide vagy oda, szerintem mi Nathan-nel az összes szabályt megszegtük! Mivel még nem akartam haza menni vásárlás és ebéd után, ezért úgy döntöttünk Nathan-nel, hogy elmegyünk a városnak egy kihalt részére, ahol egyedül lehetünk. Ez a kihalt rész nem volt más, mint egy parkoló. Az autóban az üléseket hátrébb toltuk, így kényelmesen elhelyezkedtünk és úgy beszélgettünk. Khm! Már amennyit beszélgettünk. Volt egy olyan pillanatunk, mikor elhallgattunk és csak néztünk egymás szemébe. Nath tekintete közben átvándorolt a számra és ezt többször is megcsinálta. Ebből látszott, hogy a csókon jár az agya. Én is cselekedtem, de közben beharaptam az alsó ajkamat, mert már annyira kívántam őt! Eltolta magát az autó ülésétől és lassan közelített felém és én is ő felé. A tekintete még mindig a szemeim és a szám között cikázott. Már csak pár milliméter választotta el az ajkainkat. Azt akartam, hogy gyorsuljon be egy kicsit és rögtön támadjon le, de ehelyett alig érintette a számat, adott egy finom puszit, ezzel engem még jobban lángra lobbantva. Éreztem, hogy elhúzódott egy kicsit. Ki akartam nyitni a szememet, hogy felmérjem reakcióját, de amint kinyitottam, következett a második neki futás. Ez a csók már hosszabb ideig tartott és a száját megnyitotta kissé. Mindketten felbátorodtunk és már a nyelvünkkel is játszadozásba kezdtünk. Ez volt az a pont, mikor nem bírtam távolabb lenni tőle! Nehézkesen, de átmásztam az ölébe és lovagló ülésben elhelyezkedtem. Már nem bírtunk magunkkal! Szívtuk, harapdáltuk egymás ajkát és nyakát. Nathan keze közbe végig járt az egész testemen, néha-néha megfogva a seggemet. Mivel szoknyában voltam, így annak a szegélye felcsúszott, így a fél seggemet biztos nem takarta semmi. Éreztem Nathan keményedő férfiasságát a lábam között. Egyből mozogni szerettem volna a csípőmmel, de megfékeztem magam, mert rájöttem, hogy ezzel csak fokoznám a vágyait és nem éppen vagyok az a lány, aki szeret a kocsiban dugni. Oké, még sosem volt részem olyan szexbe, ami a kocsiban történt, de ezt nem most akartam kipróbálni. Nagy nehezen elhúzódtam kibaszott-jól-csókol hercegemtől.

- Mi a baj? - nézett rám egy kissé ijedt tekintettel.

- Semmi... csak tudod... nem szeretném... itt... a... kocsiban... - dadogtam és reménykedtem benne, hogy megérti mire is akarok célozni.

- Értem. Ne haragudj nem kellett volna ennyire letámadnom.

Itt jött volna el az a pillanat, hogy visszamászom az anyós ülésre, de mivel nem voltam tornász alkat, így mérlegelve a lehetőségemet nem igazán tudtam volna úgy átmászni, hogy valamibe nem ütköztem volna bele, vagy éppen ne térdeltem volna Nathan-be.

- Mi az? - kérdezte.

- Nem tudok visszamászni. - motyogtam.

- Ha az ölembe tudtál mászni, akkor miért ne tudnál ugyan úgy visszamenni? - húzta fel a szemöldökét.

- Hát nem tudom. - biztos full hülyének nézhetett.

- Jaj, te lány.

Kezével megkereste a kocsi ajtó fogantyúját és kinyitotta azt, majd elfordult velem az ajtó irányába.

- Így már le tudsz szállni?

- Ühüm.

Óvatos hátráltam a combjairól, majd mikor megéreztem a biztos talajt a lábam alatt felemelkedtem és gyors lehúztam a szoknyámat. Kocogva kerültem meg a kocsit, mert nagyon hideg téli idő volt, rajtam pedig nem volt kabát. Kinyitottam az anyósülés felőli ajtót és behuppantam. Nathan gyújtást adott a kocsira, majd elindultunk haza fele. Nem tudom, hogy miért, de megmagyarázhatatlan csend telepedett ránk.

- Kérdezhetek valamit? - törte meg Nath a csöndet.

- Hm?

- Tanga volt rajtad? - nem nézett rám, de így is láttam, hogy a szája sarkában ott bujkál a mosoly.

Nem tudtam erre mit válaszolni. Százszor kinyitottam a számat, hogy valami frappáns válasszal visszavágok neki, de semmi sem jutott eszembe. Úgy néz nézhettem ki, mint egy hal, ahogy ott tátogtam. Végül csak elnevettem magam, mire ő is nevetni kezdett.

- Szeretem, ha nevetsz. - mondta.

- Szeretem, ha megnevettetsz.

Az út további része nagyon gyorsan eltelt. Mintha egy pillantás alatt haza értünk volna. Nagyon szerettem volna tovább lenni Nathan-nel, de most muszáj volt elválnunk egymástól.

- Ha az ajtóig kísérlek, akkor mennyi rá az esélye, hogy hirtelen apud megjelenik? - kérdezte Nathan.

- Szerintem sok, sajnos. - sóhajtottam

- Kár.

Egy gyors csók és ölelés után azzal váltunk, hogy majd hívni fog.

Beérve a házba, alig, hogy levetettem a kabátomat, apu tűnt fel mellettem. Köszöntöttem neki, mire ő hunyorított szemmel végig mért.

- Hol voltád eddig? - kérdezte vádló hangon.

- Öhm... Vásárolni?! Amúgy meg itt a kártyád. - elővettem a pénztárcámat és átnyújtottam neki a bankkártyáját.

- Vettél is valami hasznosat vagy csak szórtad a pénzt? - mi történhetett vele, hogy ilyen bunkó?

- Mondtam, hogy valami fehér ruha és báli ruha kell.

Magyarázkodásba szerettem volna kezdeni, de semmikor sem adtam volna meg apunak azt a lehetőséget, hogy egy ilyen vitában ő nyerjen! Azóta ilyen rossz a kapcsolatom apuval, amióta elkezdett veszekedni anyámmal. Szó szerint megszerette volna nevelni anyámat és vele együtt engem is. Mindig is azt akarta, hogy komoly céljaim legyenek és az átlagosnál jobb jegyeim. Még régebben elhatároztam, hogy nem fogok a kedvére tenni, csak is azért, hogy jobban szeressen. Ha így nem szeret és nem felelek meg neki, akkor sajnálom! Ahányszor csak vitába keveredtünk - a válás után gyakrabban - sosem adtam meg magamat. Elé álltam és őszintén megmondtam neki a véleményemet, ami persze sosem tetszett neki. Gondoltam arra, hogy változtatnom kellene, de mi értelme? Ha eddig nem feleltem meg neki, akkor ezek után sem fogok! Mivel nem sokára, vagyis nyáron betöltöm a 18-at, így már nem fog felettem rendelkezni. Visszaköltözök anyuhoz és élem tovább az életemet.

- És a ruha vásárláshoz miért kellett Nathan? - tudakolta.

- Ha ennyire szeretnéd tudni, akkor elmondom. - farkasszemet néztünk egymással. - Találkozni akart velem és én is ő vele, így felajánlotta, hogy elkísér vásárolni.

Mivel nem válaszolt, így elsétáltam mellett és az emeleti lépcső felé vettem az irányt.

- Hétfőn bemegyek az iskolába. - hirtelen megálltam és visszafordultam hozzá.

- Miért?

- Új korrepetítort fogok kérni melléd.

- Hogy mit? - felvisítottam.

- Jól hallottad. Nem hiszem, hogy Nathan segítségével javulna az átlagod. - még a lélegzetem is elállt.

- Hát jó. Cseréld le Nathan-t, de akkor is találkozni fogok veled, akár tetszik, akár nem.

- Ha szobafogságra ítélek, akkor nem tudsz vele találkozni.

- Jujjha. - felemeltem a kezemet és úgy csináltam, mintha annyira megfélemlített volna. - Szobafogság? Kit érdekel? - megfordultam és felmentem a lépcsőn.

- Hát ha így, akkor így. Se telefon, se gép, se TV és szobafogság addig, amíg meg nem tanulsz viselkedni! - kiabálta utánam.

- Te vagy a legrosszabb apa a világon! Csodálkozom, hogy anyu hogy tudott téged szeretni és hogy tud még mindig szeretni ezek után! Utállak! Hallottad? U-TÁL-LAK! - üvöltöttem le neki az emeletről.

A szobám ajtaját hangos puffanással csaptam magam után, majd a kulcsot elfordítottam a zárban. Az ágyamra dobtam a táskámat és idegességemben a hajamba túrtam. Lelkifurdalásom kellene, hogy legyen emiatt az incidens miatt, de nem volt! Minden szót komolyan gondoltam! Talán az utállak egy kicsit túlzás volt, de nem fogok hazudni! Nem tudtam úgy szeretni, ahogy anyát. Anya! A költözés után nem is találkoztunk! A gondolatra elsírtam magam és összeroskadtam a szoba közepén. Felhúzott térdeim átkaroltam és hagytam, hogy az arcomat áztassák a sós könnycseppek.

- Hope! - dörömbölt apu az ajtómon, majd párszor a kilincset is ráncigálni kezdte. - Nyiss ki az ajtót!

- Nem! - kiabáltam vissza neki.

- Hope! Ne szórakozz nyisd ki az ajtót és beszéljük meg a dolgot!

Felkeltem a földről, úrinők módjára a kézfejemmel megtöröltem az orromat, majd kinyitottam az ajtót.

- Tessék! Kinyitottam! És most mi lesz? Hallgassam végig a szónoklatodat arról, hogy milyen rossz a magatartásom? Rosszak a jegyeim? Felelőtlen vagyok? Hát kösz nem! Sosem leszek a te pici kislányod, aki még arra is engedélyt kér, hogy levegőt vehessen! Elvetted tőlem anyut! Kényszerítettél, hogy ide költözzek! Elfogadtam, mert nem volt más választásom, de most hogy itt vagyok, még Nathan-t is el akarod tőlem venni, aki az egyetlen barátom itt ebben a porfészekben. De tudod mit? Tessék! Vegyél el tőlem mindent, ami csak egy kicsit is boldoggá tesz. - ideges volt és kiabáltam torkom szakadtából.

- Azért teszem ezeket a dolgokat, hogy neked jó legyen. Hát nem érted? - kiabált vissza. - Mindent azért tettem és teszek, hogy semmiből sem legyen hátrányod! Tudom, hogy amíg anyáddal voltál nem kaptál meg mindent, amit szerettél volna!

- Mégis miről beszélsz apu? Lehet, hogy nem voltunk olyan helyzetbe, hogy szórjuk a pénzt, de mindenem meg volt! Étel, ruha, barátok, korcsolyázás és egy szerető szülő, aki bármit meg tett volna értem. - a végig elhalkult a hangom és újra könnyekben törtem ki.

- Én is bármit megtennék érted! A lányom vagy.

- Azt mondod bármit? - kérdeztem vissza szipogva. - Intézd el, hogy újra visszakerülhessek anyához! Hiányzik, érted? Hiányzik az, hogy minden reggel bejött a szobámba és egy dallal keltett fel, miközben simogatta az arcomat. Mindig adott puszit, mikor elmentem a suliba. Minden áldott este a TV előtt vacsoráztunk, forrócsokit ittunk és hétvégente társasoztunk. Te társasoznál velem, mert én nem hinném! És a korcsolyázás! Imádom, érted? Az az életem, de te még ettől is megfosztottál! Kijuthattam volna az olimpiára! De most? Itt vagyok és te még a fáradságot sem veszed, hogy megkérdezd: hogy vagyok. Jelen pillanatban nagyon szarul vagyok és erről csak is te tehetsz!

Nem bírtam tovább. Becsaptam az orra előtt ajtót, majd lekuporodtam a földre és csak sírtam és sírtam...

10. - Keze a seggemen

Sziasztok!:)
Ezen a héten még meghalni sem volt igazán időm.
Sajnálom is, hogy nem tudtam időben hozni a fejezetet, de a gépem is elromlott, de most már minden oké.:)
Szeretném kikérni a véleményeteket a történettel kapcsolatban.
Jelenleg egy Valentin-napi fejezetre készülök. A kérdés:
Nathan és Hope együtt töltse a Valentin-napot romantikus környezetben vagy Nathan lepje meg Hope-ot minden megbeszélés nélkül?
Nem szeretnék sok mindent elárulni a történet kapcsán, így csak ennyibe avathatlak be titeket.

# Hope

Szombaton nagyon-nagyon sokáig szoktam aludni. Általában 10-11 fele szoktam felébredni és az ebéd szokott lenni a reggelim. Nagy ritkaság volt az, ha már nyolckor fent voltam hétvégente. Sajnos nem tudtam megtartani ezt a jó szokásomat, mert fél kilenc fele megcsörrent a telefonom. Nem tudtam elképzelni, hogy ki hívhat ilyenkor...

- Halló? - úgy szóltam bele a telefonba, hogy meg sem néztem ki hívott. Még enyhén komás állapotban voltam.

- Jó reggelt álomnyuszi! - hallottam meg Nathan vidám hangját, mire elmosolyodtam.

- Hány óra?

A szobámban tiszta sötétség volt a redőnyöknek köszönhetően és az egyetlen dolog ami kéznél volt, hogy megtudjam nézni az időt, az a telefonom volt, de mivel egy beszélgetés kellős közepén volt, így nem mutatta az időt.

- Fél kilenc múlt. Felébresztettelek? - kérdezte bűntudatos hangon.

- Ühüm. - hümmögtem.

- Ne haragudj, csak arra gondoltam, hogy ma megejthetnénk azt a bizonyos randit, amiről tegnap volt szó.

- Ma be kell mennem a városba báli ruhát venni, meg erre a divatbemutatóra valami fehér cuccot. Ha van kedved eljöhetnél. - vártam mit fog reagálni, de a másik oldalról csak síri csönd hallatszott. - Tudom, hogy ez nem valami...

- Oké. - szakította félbe a magyarázkodásomat. - Elkérem anyutól a kocsit, aztán mehetünk.

- Öhm... oké. - egyeztem bele.

Még megbeszéltük, hogy mire jön értem, aztán gyors kipattantam az ágyból és készülődni kezdtem. Vajszínű, testhez simulóruhát kaptam magamra, hogy könnyebb legyen a ruhapróba a boltban, mivel így csak egy ruhadaraból kell majd kibújnom. Felvettem egy nejlonharisnyát és még a lábamra húztam egy fehér, hosszú szárú csizmát. Előkerestem a barna téli kabátomat és a nyakam köré tekertem egy fehér sálat.  A hajamat párszor átfésültem, így természetes göndör tincsenként omlott a vállaimra. A sminkem csak alapozóból és szempillaspirálból állt. Megkerestem a táskámat, amibe a telefonomat és a pénztárcámat tettem, melyben ott lapult apu bankkártyája. Meglepődtem mikor tegnap este csak úgy, szó nélkül odaadta a kártyáját. Még azt is hozzátette, hogy bármit megvehetek, ami megtetszik. Nem ilyennek ismertem meg aput. Azt hittem, hogy ki fog akadni és azzal hozakodik elő, hogy a hetente kapott zsebpénzemből vegyek ruhát magamnak. Épphogy kész lettem és már csöngettek is. Leszaladtam a lépcsőn, de apu megelőzött és ő nyitott ajtót Nathan-nek.

- Jó napot Uram! - nyújtotta a kezét apunak, aki kötelességtudóan viszonozta a kézfogást.

- Nathan! Hope vásárolni indult a városban, úgy hogy nem hiszem, hogy most tudnátok tanulni, majd ha visszajött, akkor...

- Igen tudom... Öhm... izé... szóval én viszem el Hope-ot vásárolni. - dadogta Nathan. Gyorsan közbe kellett lépnem.

- Hope! - kiáltotta el magát apu.

Nem vette észre, hogy ott vagyok mögötte, így szó szerint az arcomba üvöltött és enyhe halláskárosodást okozott.

- Oh, ne haragudj! Azt hittem, hogy egyedül mész vásárolni. - mondta egy picit fenyegető hangon.

- Eredetileg úgy volt, de mivel még nem vagyok jártas a városban, így arra gondoltam, hogy Nathan elvihetne. - füllentettem.

- Én is elvittelek volna, ha megkérsz rá.

- Komolyan? - lenéző tekintetet lőveltem felé.

- Komolyan. - Oké. Ezt sem néztem ki apuból. - Amúgy meg télen nem kellene szoknyába járkálni. - nézett végig rajtam.

- Na mindegy. Mi most megyünk, majd jövünk.

Mielőtt még apu megakadályozta volna, hogy Nathan-nel menjek el vagy esetleg felküldött volna ruhát cserélni, hamar kisprinteltem mellette az ajtón. Nathan-t kézen fogtam és magam után húztam a kocsija felé. Nathan gyorsan kinyitotta a kocsi ajtaját és egy percen belül már el is tűntünk a ház elől.

- Rákérdezzek? - szólalt meg Nathan pár percnyi  csönd után.

- Én nem tenném...

- Amúgy jól nézel ki. - nézett végig rajtam, mire elpirultam.

- Köszönöm. - motyogtam, miközben mosolyogtam.

Az áruházakban egyfolytában magamon éreztem Nathan perzselő tekintetét. Zavarban voltam és nem is mertem annyira vállogatni a ruhák között. Bármelyik sorra is mentem, Nathan mindig jött utánam. Olyan volt mint egy kiskutya... Egy nagyon édes kiskutya!

- Ehhez mit szólsz? - vettem le a tartóról egy báli ruhát.

- Bál lesz és nem temetés.

Igaza volt! Nem éppen fekete ruhát kellene választanom egy bálra, ahová hercegnőként megyek és ki tudja? Lehet, hogy királynőként távozok, habár ennek nem láttam nagy esélyét.

- Ez? - találomra levett egy ruhát és felém mutatta.

Igazából nagyon szép volt! Tetszett ez az élénk rózsaszín szín, de az főleg elnyerte a tetszésemet, hogy a miniszoknya fölött volt egy halvány rózsaszín lepel körbetekerve. De mégsem tudtam volna elképzelni magamon. A fejemet ráztam, hogy "nem", így inkább visszatette a fogasra. Arrébb mentünk egy kicsit és megláttam a tökéletes ruhát! Sötét kék, fodros és csillogós. Ez kell nekem. Leakasztottam és az öltözők felé vettem az irányt.

- Felpróbálom. - mondtam Nathan-nek.

- Na, de akkor ezt a rózsaszínt is próbáld fel! - könyörgött, mint egy kisgyerek a sütiért.

- Oké. - egyeztem bele, majd megkerestem abból is a méretemet.

Az öltözők előtt volt egy hatalmas tükör és fotel garnitúrák. Az egyik ülésbe, Nathan belehuppant és máris kényelmesen érezte magát.

- Itt megvárlak. - közölte, majd a női magazint kezdett nézegetni.

- Hm. Pedig azt hittem, hogy segíteni fogsz. - megjátszottam szomorúságomat.

Amint a szavak elértek Nathan tudatához, eldobta az újságot és felpattant ülő helyzetéből. Éhes tekintettel nézett rám. Beléptem az egyik szabad öltözőbe, majd elhúztam magam előtt a függönyt. Eltelt egy kis időbe mire levetettem a ruhámat, majd felhúztam magamra azt a rózsaszín darabot, amit Nathan választott. Egy ideig nézegettem magam a tükörbe. Nem vagyok sem nagyképű, sem beképzelt, de kibaszott jól állt rajtam a ruha!

- Nath? - dugtam ki a fejemet a függöny mögül.

A telefonját nyomkodta, de mikor szóltam neki, minden figyelmét rám szentelte.

- Megnézel? - kérdeztem az alaphangomnál halkabban.

- Aha.

Kiléptem a fülkéből a nagy tükör elé álltam, ami a fotelek mellett volt. Nathan felállt és mögém jött, úgy nézett meg a tükörbe. Százszor végig járatta a tekintetét rajtam, mire elvörösödtem. Úristen, mit tesz velem ez a fiú? Sosem szoktam elvörösödni!

- Ezek a lábak. - nyögte ki végül, de a tekintetét még mindig rajtam legeltette. - Nekem lesz a legszebb párom a bálon.

- Ez nem éppen egy meghívásnak hangzott. - értettem a célzását, de mégis azt akartam, hogy rendesen hívjon el a bálba.

- Ha segíthetek a másik ruha felhúzásában, akkor térden állva foglak megkérni, hogy gyere el velem a bálba.

A szívem egyre hevesebben kezdett el dobogni és izzadt a tenyerem. Lehet, hogy hülyeségnek szánta ezt a kijelentését, de az is lehet, hogy nagyon komolyan gondolta. Még sem jöhet be velem a próba fülkébe, azt azért nem engedik. Vagy mégis? Most erre mit válaszoljak? Ha még jobban kacérkodom vele, akkor azt hiheti, hogy ilyen könnyen megkaphat, de ha elutasítom, az meg fájni fog neki.

- Van egy ajánlatom. - fordultam felé és a szemébe néztem.

Ő is rám nézett, de aztán kihajolt oldalra. Nem tudtam mire vélni ezt a mozdulatát és hátra fordítottam a fejemet, hogy mit nézhet. A tükörben nézte a hátsó felemet. Lehetne még ennél is nagyobb perverz?

- Tetszik ami látsz?

- Úgy megmarkolnám. - harapta be az alsó ajkát.

- Markold! - nem tudom, hogy honnét jött ez a magabiztosság, de úgy látszik Nathan-nek tetszett.

Körbenézett, hogy nincs-e valaki a közelünkbe, majd egy lépést tett felém. A kezét rárakta a derekamra, majd onnét a hátamra vándorolt és lecsúszott a seggemig. Közelebb vont magához, így a kezeimet a mellkasán pihentettem. Elkezdte simogatni a seggemet, majd hirtelen belemarkolt, mire egy kicsit megugrottam és egy aprócska nyögés hagyta el a számat.

- Ne próbáld fel a másikat. - az ajkai súrolták a fülemet. - Tökéletes lesz ez a ruha.

- Úgy gondolod? - lihegtem.

- Ühüm. Elől megvárlak.

Elszakadt tőlem, majd előre ment a pénztárhoz, a kijárat felé. Nagy nehezen észhez tértem és bevándoroltam a fülkébe. Levettem a rózsaszín ruhát, ami egyre jobban elnyerte a tetszésemet, majd felöltöztem a saját ruhámba. Mindkét ruhadarabot megfogtam, a kéket a helyére vittem, a másikkal pedig a pénztárhoz mentem. Apu hitelkártyájával fizettem, majd elkezdtem Nathan-t keresni. A ruhás bolttal szembeni kajáldánál volt.

- Remélem szereted a hamburgert.

- Imádom. - örvendeztem, mikor megtudtam, hogy az ebédünk az hamburger lesz.

9. - Csókolgatni mindenhol, ahol csak lehet

Sziasztok!:)

Kinek tűnt fel a változás a blogon? Nektek hogy tetszik az új design?

Még egyszer szeretném megköszönni Perrie-nek a Paparazzi Blog Desing szerkesztőjének ezt a csodálatos designt!

Jelenleg a 22. fejezetet írom most és egy kicsit elakadtam. Nem akarok semmi konkrétumot mondani, csak annyit árulok el, hogy nem tudom eldönteni, hogy Hope maradjon Gloucester-ben vagy vissza menjen Southampton-ba. Jelenleg semmi ötletem nincsen, hogyha az egyik vagy a másikat választja, akkor hogyan folytatódna a történet.

Ettől a fejezettől igazán romantikus lesz történet, de ezt majd ti is meglátjátok.

Ha 2 komment összejön, akkor előbb hozom a fejezetet. ;)

Jó olvasást! :)

Puszi :*

Nathan calls...

# Hope

Nathan Sykes:

Szia. Ma nem megyek suliba és délután sem tudok átmenni tanulni. Bocsi.

xx Nathan

Reggel a telefonom pittyegésére ébredtem, ami addig nem hagyta abba az idegesítő hangot, amíg meg nem néztem az üzenetet. A párnám alól kikotorásztam a telefonomat és megnéztem az sms-t, ami Nathan-től jött. Remélem fontos, mert nem szeretem ha felébresztenek reggel. Elolvastam az üzenetet és hirtelen szomorúság töltött el, hogy ma nem találkozhatunk a tegnap történtek után. Megérintettem az ajkaimat és visszagondoltam a tegnapi csókra. Még mindig érzem az ajkait a számon. Megszakítottam álmodozásomat és visszaírtam neki az üzenetre.

Hope Collins:

Szia. Remélem nincs semmi bajod! :)

xx Hope

Nathan Sykes:

Csak egy kis hőemelkedés semmi komoly! :)

xx Nathan

Az iskola unalmasan telt, főleg a legutolsó óra, az ének volt, amit köztudott, hogy imádok. Percenként nézegettem a telefonom óráját, hogy mikor mehetek végre haza. Hiányzott Nathan! Fura volt nem hallani a hülyeségeit. Éneken a tanárnőt, vagyis Nathan anyukáját, Karen-t vizslattam, hogy miben hasonlít rá Nathan. Nem igazán vettem észre hasonlóságot.

Kiérve az iskolából egy hatalmasat ásítottam, majd a parkolót kezdtem el vizslatni, hogy merre van a csoda kocsi, vagyis az az autó, amit apu szokott elém / elénk küldeni egy mogorva sofőrrel a kormány mögött.

- Jó napot Ms. Collins! - üdvözölt mikor beültem a hátsó ülésre.

- Mondja, hogy apám nincs otthon és ha hazaér, akkor jó kedve lesz. - mormogtam köszönés helyett.

- El tudja különíteni a munkát az otthoni dolgokkal! - válaszolta monoton hangon.

- Aha. - dünnyögtem.

Az út hátralevő részét szótlanul töltöttük. A fülhallgatómat beledugtam a telefonom lyukjába, majd elkezdett bömbölni a fülemben a zene. Avicii még mindig jól nyomja! Ritmusra doboltam a lábammal és közbe dúdolgattam is. Nagyon nem érdekelt, hogy ezzel zavarom-e vagy sem a sofőrt, aki elég sokszor nézett rám a visszapillantó tükörben. A fejemet oldalra, az autó ablakának döntöttem és néztem az elsuhanó téli tájat. Emberek tömegkelege lepte el az utcákat, de egy valaki mégis kitűnt a tömegből. Felegyenesedtem az ülésben és hunyorítottam a szemeimmel, hogy jobban lássak. Nathan volt az, bakancsban, csőnaciban, kabátban, sapkában és egy olyan sálban, ami szinte az egész arcát eltakarta, de mégis sikerült megismernem. Ha hőemelkedése van, akkor miért járkál kint a fagyban? Nem kellett sokáig válaszra várnom. Hirtelen egy lány termett ott a semmiből és átölelte Nathan nyakát. Még így is láttam, hogy jó erősen szorítja magához. Amikor az autó melléjük ért, Nathan észrevehetett, mert gyorsan eltolta magától a lányt és a kocsi felé fordította a tekintetét, mire én hirtelen elkaptam az enyémet. Pillanatokon belül már el is hagytuk őket. Nem néztem vissza, hogy hogyan folytatódott ez a kis találkozás. Nem vagyunk együtt Nathan-nel, de mégis féltékeny vagyok!

***

Délután annyi minden jött össze, hogy nem is volt idő Nathan-nel foglalkozni. A bálkirálynős teendőimet végeztem. Jövő héten lesz egy divatbemutató, miszerint a bálkirálynőknek fehérben kell felvonulniuk diáktársaik előtt, míg a fiúknak feketébe. Amikor meghallottam, hogy fehérbe kell öltözni egyből a menyasszonyi ruha ugrott be, de gyorsan el is vetettem ezt az ötletet. Biztos kiröhögnének, ha menyasszonyi ruhába jelennék meg! A ruhatáramba keresgéltem, de csak egy topánkát és hosszú ujjú pólót találtam, ami fehér volt. Nem szeretek fehérbe öltözni, mert könnyen piszkolódik és legtöbbször a melltartó is átlátszik, amit én ki nem állhatok, ha átlátszik! Mit fogok most felvenni? Hirtelen elöntött az idegesség, de győzködtem magamat, hogy újra nyugodt legyek. Nem volt más választásom, mint kérni aputól pénzt és bevásárlókörutat tenni. Kelleni fognak fehér ruha darabok és valami báli ruha is. De milyen legyen az a fehér összeállítás?

- Anyu?! - hívtam fel anyut.

- Kicsim. - örvendezett. - Milyen jó hallani a hangod! Mi van veled?

- A pokolba kerültem és a sátán egyre rosszabb. - mondta komolyan, de amint meghallottam, hogy anyu kuncog, hirtelen nekem is kellett. - Segítened kell! - tértem a lényegre.

Elmeséltem neki a bálkirálynőséget és a fehér ruhákat. Kikértem a tanácsát, hogy milyen ruhákat válogatna össze.

- Vagy feszülős gatyát, vagy szoknyát, amiben látszanak a lábaid.

- Mi lenne, ha lejönnél a hétvégén és elmennék együtt vásárolni? - áldom az eszemet és az ötleteimet.

- Nem lehet Kicsim. Hol aludnék egyáltalán? Hotelt nem tudom kifizetni és hogy őszinte legyek, nem akarok apáddal egy fedél alatt aludni.

- Oké. Megértem. - kicsit letörtem a válaszán, de meg tudtam érteni.

Még egy kicsit beszéltünk, aztán letettük a telefont. Mivel még mindig nem ismerem olyan jól Gloucester-t, ezért neten kezdtem el keresgélni különböző boltok iránt. Gloucester Quays-ban van Calvin Klein bolt. Hm! Kell vennem egy Calvin Klein-os bugyit, annyira jól néz ki! Találtam egy Snow+Rock boltot is, ahol inkább téli cuccok vannak. Fox feather, Punk Lemoix, Hush Puppies, Trespass, Pilot, Lakeland, Roman... Úgy tűnt, hogy az utolsó háromban vannak tinis cuccok. Miközben még keresgettem boltokat, felvillant a facebook ikon mellett egy egyes szám, ami azt jelentette, hogy üzenetem érkezett.

Nathan Sykes:

Megmagyarázom!

Hirtelen gyorsabban kezdett verni a szívem, amikor megláttam, hogy Nathan írt. Az egyik részem azt kívánta, hogy tényleg magyarázza meg, hogy mit keresett egy lánnyal, amikor "beteg" volt. De a másik részem a halálba kívánta a magyarázataival együtt.

Hope Collins:

Nem kell semmit sem megmagyarázni. Nem vagyunk együtt, nem érdekel.

Nathan Sykes:

Engem meg igenis érdekel, mert együtt akarok lenni veled! Érted? Randizni akarok veled, ölelgetni akarlak és mindenhol ahol csak lehet csókolgatni!!

Mikor megláttam az utolsó üzenetet, hirtelen azt sem tudtam, hogy hol vagyok. Randizni akar velem! Ölelgetni akar! Csókolgatni! Oh, édes Istenem! Hisz én is ugyan ezt akartam! Százszor begépeltem az üzenetemet és ugyan ennyiszer ki is töröltem. Nem tudtam, hogy erre mit is kellene válaszolnom. Már vagy 10 perc is eltelt, de még mindig azon gondolkoztam, hogy mit írjak vissza. Nem tudnám megmondani, hogy miért ment ilyen nehézkesen a válaszadás. A telefonom csörgése szakította meg a gondolataimat. Felcsendült a Charli XCX Boom Clap száma és a zenéhez társult Nathan fényképe is.

- Igen? - szóltam bele félénken.

- Randizz velem! - mondta ellenkezést nem tűrő hangon.

- Rendben. - suttogtam és az arcomra kiült egy levakarhatatlan vigyor.

8. - A nadrágban lévő Kicsike

Sziasztok!:) 

A nyaram már biztos, hogy nem úgy alakul / alakult ahogy én azt elterveztem..:/

Ami persze nektek jó hír, mert így folyamatosan tudom hozni a részeket.

Ez a rész egy kicsit perverzebb és romantikusabb.

Eljött a pillanat, amit szerintem páran már nagyon vártatok.

De nem is írok róla többet. Ha elolvassátok, akkor úgy is megértitek, hogy miről beszélek.:)

Jó olvasást!:)

Puszi :*

Nathan Sykes (NathanSykes)
Let's go to school picture #school #smile #hair

# Hope

Mint kiderült a bálkirálynői cím megszerzése nem csak arról szól, hogy jelentkezel és majd megszavaznak téged. Nathan jó párszor már mondogatta, hogy kampányolni fogunk, de először nem értettem, hogy mit akar ezzel. Nem kellett sokáig várnom rá, hogy megtudjam. A hercegeknek és a hercegnőknek különböző feladaton kell részt venniük a többi iskolatársuk előtt, hogy bebizonyítsák, hogy ők igenis alkalmasak a bálkirály / királynő posztra. Minden évben a diákönkormányzat feladata összeállítani a versenyszámokat. Nathan mesélte, hogy szoktak lenni ügyességi feladatok, érvelés magad mellett és divatbemutató. A divatbemutató szó hallatán kicsit megrökönyödtem. Volt egy olyan év, ahol szemetes zsákokat és újságpapírokat kellett felhasználni az "öltözékre", majd abban végig vonulni a diákok előtt.

- Ezt nevezik kreativitásnak! - hangzottak a fejembe Nathan szavai. - Franciául cératif (kréátif)! - a francia kiejtésén és a hangsúlyozásán most is nevetnem kellett egy kicsit. Annyira vicces volt!

Félek, hogy az idei év mit hoz számomra, vagyis milyen próbákat kell kiállnom, ha már jelentkeztem... khm... jelentkeztek a nevembe, akkor csináljam is jól!

A mai biológia óra ígéretesnek tűnt! Mivel ezen az órán mindenki úgy ült ahogy akart, így Nathan ma mellém csusszant be a padba. A táblára ez volt írva: I'm done with great love. I'm back to great lovers. (Végeztem a nagy szerelmekkel. Visszatértem a nagy szeretőkhöz.)

- Szóval kedves gyerekek. - szólalt meg a tanárnő. - A mai órán a szexualitásról lesz szó.

- Hűha! - adtak hangot a többiek az örömüknek és a meglepődéseknek.

- Shh!! - nyugtatott a tanár minket. - Tudom, hogy már jártasok vagytok ebben a témában, de erről akkor is kell beszélnünk.

- Nincs erről mit beszélünk tanárnő! - kiabálta hátulról az egyik fiú. - Úgy megkúrjuk a lányokat, hogy nem kell ahhoz űrutazás, hogy csillagokat lásson. - erre mindenki nevetni.. sőt! Visítani kezdett. A tanár szája sarkában is bujkált egy kis mosoly, de visszafogta magát.

- Akkor kérlek gyere ki ide és mutasd meg a többieknek, hogy kell egy banánra felhúzni az óvszert. Hisz védekezni, azért csak kell.

- Hát... Én a pöcsömet nem banánnak szoktam hívni, de legyen.

A srác felállt a helyéről, felhúzta a nadrágját, mert szinte a segge alján lógott a gatyája, majd előre ment a tanári asztalhoz.

Felénk fordult és elkezdte kicsatolni az övét és már a sliccét húzta le... Hm.. fekete boxer alsó. Szexi! Maga a srác is szívdöglesztő.

- Segítenél neki, hm? - súgta oda Nathan.

Bizonyára észrevehette, hogy igen nézem a srácot. Nem tudtam neki válaszolni, mert a tanár hirtelen felsikított.

- Te meg mit csinálsz?

- Azt mondta, hogy húzzam fel a banánra a gumit. Ahhoz, hogy fel tudjam húzni, ki kell engedni a Kicsikét. - mondta ártatlanul, mire újból mindenkiből kitört a röhögés. A tanár csak a fejét fogta.

- Erre a banánra gondoltam. - adta oda neki az említett gyümölcsöt.

A srác, vagyis Adam - mint kiderült -, elvette a tanártól a banánt és a lába közé fogta. Az asztalról elvette egy csomag gumit és azt próbálta felbontani. Hát... Nem jött neki össze. Akárhogyan tépkedte a zacskóját, nem tudta elszakítani. Ezen mi persze nagyon jókat nevettünk, de egyben sajnáltam is Adam-et, mert kínos lehetett számára, hogy olyan nagyra van magával és mégsem sikerül neki felbontani egy csomag óvszert. A csomagolás végét a fogai közé vette és úgy már sikerült neki felbontania.

- Na gyerekek! - szólalt meg a tanár nevetve. - Ilyent lehetőleg ne csináljatok, mert így is kilyukadhat.

- Fújhatok belőle lufit? - kérdezte Adam.

- Nem. - válaszolt komolyan a tanár.

A lába között lévő banánra, gyorsan és meglehetően ügyesen húzta fel a gumit, amit a tanár elé tartott.

- Tetszik tanárnő?

- Látjátok lányok? Adam már igazi profi ebben. - eközben az említett srác megveregette a saját vállát, majd visszavonult a helyére.

Az óra további részében beszélgettünk a fogamzásgátlásról, nemi betegségekről és a szexualitás kezdeteiről. Igazából nem tudtam meg újdonságokat, mert anyu már régebben felvilágosított, de azért jó, hogyha az ember újra és újra hallja ezeket a dolgokat és nem felejtkezik meg róluk, így nem csinálva semmi hülyeséget.

- Na, hogy tetszett az óra? - kérdezte Nathan, miután kicsengettek az óráról.

- Sokkal jobb volt, mint a régi sulimba. - vigyorogtam, mint a bolondok. - Amúgy meg... - kezdtem el.

- Amúgy meg?

- Tetszett a kép, amit feltettél Twitter-re. - szekrényemnek dőlve mosolyogtam rá.

- Reméltem, hogy tetszeni fog. - oké. Nem ilyen válaszra számítottam.

- Ma délután átjössz? - tereltem a témát, mert fogalmam sincs, hogy miért mondtam el neki, hogy tetszett a képe.

Habár így is tudja, hogy bejön nekem, hisz a téli szünetben megmondtam neki, de akkor is! Már megint előbb beszéltem, minthogy gondolkoztam volna.

- Persze, aztán kémiázunk egy kicsit. - rám kacsintott, majd ment a következő órájára.

Istenem! Tényleg rám kacsintott? Uhh! Sokkal jobb lett ettől a napom! Várjunk csak! Miért mondta azt, hogy kémiázni fogunk, ha nincs is kémiám? És ha jól tudom, akkor ő sem vette fel ezt a tantárgyat...

A nap további részében izgatott és elgondolkodó voltam. Egyfolytában azon járt az eszem, hogy Nathan vajon mire célzott a kémiás dologgal. Remélem valami jó fog kisülni belőle! Tényleg nagyon megkedveltem Nathan-t és örülnék, mint majom a farkának, ha ebből ténylegesen is lenne valami.

***

Az iskola főkapuján kilépve megláttam Nathan-t az utca másik oldalán, amint egy fekete autónak dőlve nézett maga elé.

- Jaj, Nathie! - ment oda hozzá Brittany és még ilyen távolságból is lehetett hallani a hangját.

- Anorexiás disznó. - mondta egy lány, aki egy csapat másik lánnyal volt körülvéve.

- Nem bírom felfogni, hogy miért nem tudja elfogadni, hogy vége, hisz ő csalta meg Nathan-t. - hallottam egy másik lány hangját.

Nem szeretek hallgatózni, de ezt most kényszer nélkül is meghallottam. Nem tudom megmagyarázni, hogy miért, de ott álltam a suli előtt, mint valami hülyék és néztem Nathan-éket. Rájöttem, hogy nem is nézhetek ki olyan bambán, hisz nem csak én álltam ott egyes-egyedül. Azt is gondolhatták, hogy várok valakire. Brittany ott tapogatta Nathan-t, ahol csak tudta, de ő mindig megfogta a kezét és elrántottam magától. Váltottak néhány mondatot, majd Bri hátra dobta a haját és sértődötten távozott.

- Hope! - kiáltotta el magát Nathan.

Abban a pillanatban minden szempár rám szegeződött. Az arcomon pedig egy levakarhatatlan vigyor jelent meg. Megigazítottam a vállamon a táskát, majd Nathan felé vettem az irányt. Amint közelebb értem hozzá kitárta a karját, én pedig gyors oda bújtam hozzá. Az ölelésünk nem tartott sokáig, de mégis nagyon jó érzés volt! Beültünk az autóba, majd haza kocsikáztunk. Az út alatt zavartalanul figyelhettem Nathan arcvonásait. Mivel ő az útra koncentrált, így nem vette észre, hogy bámulom vagy csak nem akarta témába hozni.

- Akkor mi is a koszinusztétel? - kérdezte Nathan már vagy ötödszörre.

- A háromszög egyik oldalának négyzete egyenlő a másik két oldal négyzetének összegéből levonva ezeknek az oldalaknak és a közbezárt szög koszinuszának a kétszeres szorzatát. - mondta a már jól betanult fogalmat.

- Ezek után már muszáj lesz holnap ötöst írnod matekból. - mosolygott, mint aki jól végezte a dolgát.

- És ha nem írok ötöst? - kérdeztem.

- Akkor kinyilvánítom, hogy hülye vagy és többet kell tanulnunk. - hm! A több tanulás az több együtt töltött időt is jelent.

- És ha ötösre írom meg? - hajoltam hozzá közelebb, hogy így is nyomatékosítsam a kérdésemet.

Már így is elég közel voltunk egymáshoz, mert az asztalomnál tanultunk és hogy mind a ketten lássuk a matek példát, így közelebb kellett kerülnünk egymáshoz. Már alapból is a térdünk és a karunk összeért. Olyan bizsergető érzés támadt az egész testemben.

-Hm... Ha ötösre írod meg, akkor ez fog történni...

Nem tudtam, hogy mire célzott ezzel, hogy "akkor ez fog történni", de nem is kellett sokat várnom, hogy megtudjam. Nathan közelebb hajolt és egy kicsit oldalra döntötte a fejét. Az ez utáni pillanat kiesett az emlékezetemből, mert már csak arra eszméltem fel, hogy az ajkai az enyémet csókolgatják. A másodperc tört része kellett ahhoz, hogy észhez térjek és felfogjam, hogy mi mégis mit csinálunk. Olyan puhák és finomak voltak az ajkai! Többet akartam belőlük. Sokkal többet!

7. - Bálkirálynő? Meg még mit nem...

Halihó!:)
Először is szeretném bejelenteni, hogy a Szereplők modul bővült. Ha eddig nem néztétek volna meg, akkor lehet, hogy vár rátok egy kis meglepetés, mert három szereplővel bővült.
Egyik nap elgondolkoztam... Most írom a 20. fejezetet és még mindig van egy csomó dolog, amiről szeretnék írni. Egy régebbi blogomnál (Show Me Love) ott a húsz fejezetet alig tudtam összehozni.
Érdekes, nem?
Lassan két éve, hogy blogolok és jó sokat fejlődtem írás terén.
Régebben sosem tudtam fogalmazásokat írni, mindig anyu írta meg helyettem. Most meg? Ha fogalmazást kell írni, házi feladatként vagy szorgalmiként, mindig megírom és még élvezem is, hogy ilyeneket kell csinálnom. Anyum nem tud róla, hogy blogolok és mindig meglepődik, hogy milyen szép tudok megírni egy fogalmazást. Nem nézte volna ki belőlem, hogy én ilyenre is képes vagyok!:D
A másik hírem, az hogyha minden jól sikerül, akkor a jövő héten dolgozni fogok menni két műszakban 8 órába. Hogy ez mit is jelent? Hulla fáradt leszek és lehet, hogy még gép közelébe sem fogok kerülni, úgyhogy nem tudom, hogy mikor fogom tudni hozni a részeket, de ígérem, próbálok vele nem elkésni.
Szeptembertől 11.-be megyek. Sok új tantárgyam lesz és szerintem az óráim száma is fog növekedni. Nem vettem fel fakultációs tárgyakat, de ezen kívül, biztos, hogy sokkal többet kell majd tanulnom. A 11. év végén szerzett jegyeim beleszámítanak majd a tovább tanulásba, úgy hogy nem hiszem, hogy a blog lesz számomra a legfontosabb.
De mint már írtam, ígérem, hogy megpróbálok részeket írni és feltenni. Az biztos, hogy nem fogom bezárni a blogot.
Elég sokat hablatyoltam, úgy hogy jó olvasást kívánok!:)
Puszi :*

# Hope

Azt hiszem most már nyíltan ki merem mondani, hogy beilleszkedtem. Mivel osztályon belül már kialakult a klikkesedés, így nehéz volt beilleszkedni egy olyan csoportba / csapatba, akik már jól ismerték egymást, de szerencsémre nagyon aranyosan fogadott mindenki, így könnyű volt barátokat szerezni. Már az igazgatóit is megjártam. Azt senki sem mondta nekem, hogy nem mehetek csak új le a kilencedikesek folyosójára. Az igazgatónő elnézte ezt a kis húzásomat, amit azzal magyaráztam, hogy az öcsémhez mentem, ami nem is volt kitalált indok, mert az igazat mondtam! A tanulás is nagyon jól megy, csak az a baj, hogy most már biztos, hogy belezúgtam a tanáromba, aki nem más, mint Nathan! Olyan aranyos volt a múltkor! Hozott nekem csokit, hogy az édességtől jobban menjen a tanulás.

***

Ma, amikor beértem a suliba minden szempár rám szegeződött. Nem tudtam, hogy mi ennek az oka, hiszen már megszokták, hogy van egy új iskola társuk. Szünetekben is és órákon is mindenki pusmogott és közben rám néztek. Egyértelmű volt, hogy rólam van szó. Nem tudtam, hogy mi történhetett, hisz nem csináltam semmi rosszat és semmi olyat, amiért okot adtam volna a kibeszélésre. Nagyon rossz érzés volt, hogy én vagyok mindenhol és mindenkinél a téma. Az ebédlőben egyedül ültem az egyik asztalnál és csak turkáltam az ételt. Nem volt étvágyam.

- Hugica! - jelent meg az asztalnál Christopher.

- Még mindig a nővéred vagyok. - jegyeztem meg kedvtelenül.

- De a nővérke hülyén hangzik. - az állát dörzsölte, mintha elgondolkozna azon, amit mondott. - Mi bajod van? - nézett rám összehúzott szemöldökkel.

- Semmi.

- Ooooké. - nyújtotta el az 'o' hangot. - Lehet, hogy pár évig nem voltunk a legjobb tesók, de most itt vagy és én is itt vagyok, úgy hogy kötelességem, hogy gondoskodjak a nővéremről...

- Micsoda úriember. - morogtam.

- Ezt hallottam! Na, mond már mi van!

Elmeséltem neki, hogy mi bánt, mire harsányan felröhögött.

- Te hülye vagy! - annyira röhögött, hogy kiterült az asztalon és öklével csapkodni kezdte a felületét.

Én nem voltam vicces kedvem, így szem rebbenés nélkül néztem, ahogy az öcsém fulladozik a röhögéstől. Még a könnyei is kijöttek. Mivel kontaktlencsét hord, így úgy nézett ki, mint aki sír, annyira folytak a könnyei. A hab a tortán az volt, hogy az egész ebédlő minket nézett.

- Jajj. - megtörölte a szemeit és kezdett lenyugodni.

- Mr. és Ms. Collins. Mi olyan vicces? - jött oda hozzánk Brad, nyomában Nathan. - Szórakoztatjátok a népet?

- Baj van? - leült mellém Nathan és közben megsimogatta a hátamat vigasztalás képpen.

- Légyszi, had én mondjam el! - Christopher komolynak akart tűnni, de nem igazán sikerült neki. - Az a nagy pletyka téma a suliba, hogy jelentkeztél tavaszi bál királynőnek.

- Hogy mi? - felvisítottam, mire magamra vontam mindenki figyelmét.

- Je-lent-kez-tél-a-té... - szótagolta lassan és érthetően az öcsém, mire félbeszakítottam.

- Hagyd abba! - szóltam rá. - Én nem jelentkeztem.

- Pedig mindenki arról beszél, hogy alig vagy itt egy hete és már a bálkirálynő címre hajazol. - világosított fel Nathan.

- De én nem jelentkeztem. Nem is akartam jelentkezni. - motyogtam magam elé.

Az ebéd idő alatt azt találgattuk, hogy vajon ki jelentkezhetett a nevemben. Semmire sem jutottunk, így inkább hagytuk az egészet és elhagytuk az ebédlőt. Amint kiértünk a folyosóra, egyből szétszóródtunk. Brad kiment az udvarra elszívni egy szál cigit, Christopher pedig elment ahhoz a teremhez ahol órája lesz. Én a szekrényemhez indultam, de egy erős, megragadó kéz visszatartott.

- Hé! - Nathan a fülem mögé simította az egyik szőke, kósza hajtincset. - Ha az egy kicsit feldob, akkor én rád fogok szavazni.

Olyan aranyos gesztus volt ez tőle! Zavaromban elmosolyodtam és lehajtottam a fejemet. Észrevehette a zavaromat, mert elengedte a kezemet és egy lépést hátrált. Zsebre dugta mindkét kezét és lehajtva a fejét mosolygott. Csönd telepedett közénk. Nem bírom a csöndet!

- Öhm... Délután találkozunk? - kérdeztem.

Bólintott, majd mentünk a magunk útjára. 

A szekrényemet kinyitva kihullott egy piros színű papír. Felszedtem a földről és olvasni kezdtem.

"Találkozunk a tavaszi bálon kishercegnő! ~ Bri" Ne!!! Ez most komoly??? Brittany nevezett be? - esett le a tantusz. Előkerestem a telefonomat, lefényképeztem a kis cetlit és elküldtem Nathan-nek.

Hope Collins:

A drága exed volt az, aki jelentkezett a helyembe bálkirálynőként. -.-

Nathan Sykes:

Ne foglalkozz vele! Mondtam már. Kampányolni fogunk és kész. ;)

Hope Collins:

Most érkeztem csak a suliba. Szerinted hányan szavaznának rám, rajtad kívül?

Nathan Sykes:

Christopher?! O.o

Hope Collins:

Ha-ha. Megyek órára.

A nap hátra levő részében azon gondolkoztam, hogy hogyan tudnék visszalépni. Az igazgatóhoz kellene mennem vagy valami diákbizottsághoz? Esetleg szóljak apunak? Ő biztos, hogy tudna intézkedni! De ha visszalépek, akkor Brittany még jobban rám fog szállni és ezt nem akarom. Vagy kezdjek el kampányolni és lesz, ami lesz? Azt sem tudom, hogy mikor lesz a bál. Egyedül meg csak nem mehetek! Milyen jó lenne, ha Nathan megkérne, hogy menjek el vele a bálba! Kézen fogva betipegnénk a feldíszített tornaterembe, ahol közös képet készítenénk, úgy hogy ő mögött áll és átkarolja a derekamat, én pedig a kezére teszem a kezét és mosolygunk, mint valami szerelmes pár... Ébredj Hope! Mégis mit képzelek? Hogy én vagyok az egyetlen lány, aki érdeklődik Nathan iránt? Ki tudja, hogy hány lány epekedik ez után, az örülten szexi félisten után? Egy biztos: Brittany! Fogadni mernék rá, hogy még mindig szerelmes Nathan-be és azért akar nekem rosszat. Lehet, hogy nem kellene Nathan-nel beszélgetnem, meg együtt tanulnunk? Ha megszakítanék vele minden kapcsolatot, akkor talán Brittany is leállna a gonoszkodásaival. De nem akarom Nathan-t elveszíteni, hisz olyan aranyos! És azok a zöld szemek! Sosem szerettem a zöld szemű srácokat, de az övé... Bármikor eltudnék veszni bennük. Áhh! Gondolkozz Hope! Gondolkozz! Mi legyen? Maradjon minden úgy ahogy van, vagy hagyjam Nathan-t és akkor engem is békén hagynak? Igazán meg tudnám azt csinálni, hogy szólok apunak és akkor minden helyre jönne, de nem szeretnék az a lány lenni, akire mindenki azt mondja, hogy apuci pici lánya és apuci nélkül semmire sem menne... Üvölteni tudnék, hogy valaki végre segítsen!!!