9. - Csókolgatni mindenhol, ahol csak lehet

Sziasztok!:)

Kinek tűnt fel a változás a blogon? Nektek hogy tetszik az új design?

Még egyszer szeretném megköszönni Perrie-nek a Paparazzi Blog Desing szerkesztőjének ezt a csodálatos designt!

Jelenleg a 22. fejezetet írom most és egy kicsit elakadtam. Nem akarok semmi konkrétumot mondani, csak annyit árulok el, hogy nem tudom eldönteni, hogy Hope maradjon Gloucester-ben vagy vissza menjen Southampton-ba. Jelenleg semmi ötletem nincsen, hogyha az egyik vagy a másikat választja, akkor hogyan folytatódna a történet.

Ettől a fejezettől igazán romantikus lesz történet, de ezt majd ti is meglátjátok.

Ha 2 komment összejön, akkor előbb hozom a fejezetet. ;)

Jó olvasást! :)

Puszi :*

Nathan calls...

# Hope

Nathan Sykes:

Szia. Ma nem megyek suliba és délután sem tudok átmenni tanulni. Bocsi.

xx Nathan

Reggel a telefonom pittyegésére ébredtem, ami addig nem hagyta abba az idegesítő hangot, amíg meg nem néztem az üzenetet. A párnám alól kikotorásztam a telefonomat és megnéztem az sms-t, ami Nathan-től jött. Remélem fontos, mert nem szeretem ha felébresztenek reggel. Elolvastam az üzenetet és hirtelen szomorúság töltött el, hogy ma nem találkozhatunk a tegnap történtek után. Megérintettem az ajkaimat és visszagondoltam a tegnapi csókra. Még mindig érzem az ajkait a számon. Megszakítottam álmodozásomat és visszaírtam neki az üzenetre.

Hope Collins:

Szia. Remélem nincs semmi bajod! :)

xx Hope

Nathan Sykes:

Csak egy kis hőemelkedés semmi komoly! :)

xx Nathan

Az iskola unalmasan telt, főleg a legutolsó óra, az ének volt, amit köztudott, hogy imádok. Percenként nézegettem a telefonom óráját, hogy mikor mehetek végre haza. Hiányzott Nathan! Fura volt nem hallani a hülyeségeit. Éneken a tanárnőt, vagyis Nathan anyukáját, Karen-t vizslattam, hogy miben hasonlít rá Nathan. Nem igazán vettem észre hasonlóságot.

Kiérve az iskolából egy hatalmasat ásítottam, majd a parkolót kezdtem el vizslatni, hogy merre van a csoda kocsi, vagyis az az autó, amit apu szokott elém / elénk küldeni egy mogorva sofőrrel a kormány mögött.

- Jó napot Ms. Collins! - üdvözölt mikor beültem a hátsó ülésre.

- Mondja, hogy apám nincs otthon és ha hazaér, akkor jó kedve lesz. - mormogtam köszönés helyett.

- El tudja különíteni a munkát az otthoni dolgokkal! - válaszolta monoton hangon.

- Aha. - dünnyögtem.

Az út hátralevő részét szótlanul töltöttük. A fülhallgatómat beledugtam a telefonom lyukjába, majd elkezdett bömbölni a fülemben a zene. Avicii még mindig jól nyomja! Ritmusra doboltam a lábammal és közbe dúdolgattam is. Nagyon nem érdekelt, hogy ezzel zavarom-e vagy sem a sofőrt, aki elég sokszor nézett rám a visszapillantó tükörben. A fejemet oldalra, az autó ablakának döntöttem és néztem az elsuhanó téli tájat. Emberek tömegkelege lepte el az utcákat, de egy valaki mégis kitűnt a tömegből. Felegyenesedtem az ülésben és hunyorítottam a szemeimmel, hogy jobban lássak. Nathan volt az, bakancsban, csőnaciban, kabátban, sapkában és egy olyan sálban, ami szinte az egész arcát eltakarta, de mégis sikerült megismernem. Ha hőemelkedése van, akkor miért járkál kint a fagyban? Nem kellett sokáig válaszra várnom. Hirtelen egy lány termett ott a semmiből és átölelte Nathan nyakát. Még így is láttam, hogy jó erősen szorítja magához. Amikor az autó melléjük ért, Nathan észrevehetett, mert gyorsan eltolta magától a lányt és a kocsi felé fordította a tekintetét, mire én hirtelen elkaptam az enyémet. Pillanatokon belül már el is hagytuk őket. Nem néztem vissza, hogy hogyan folytatódott ez a kis találkozás. Nem vagyunk együtt Nathan-nel, de mégis féltékeny vagyok!

***

Délután annyi minden jött össze, hogy nem is volt idő Nathan-nel foglalkozni. A bálkirálynős teendőimet végeztem. Jövő héten lesz egy divatbemutató, miszerint a bálkirálynőknek fehérben kell felvonulniuk diáktársaik előtt, míg a fiúknak feketébe. Amikor meghallottam, hogy fehérbe kell öltözni egyből a menyasszonyi ruha ugrott be, de gyorsan el is vetettem ezt az ötletet. Biztos kiröhögnének, ha menyasszonyi ruhába jelennék meg! A ruhatáramba keresgéltem, de csak egy topánkát és hosszú ujjú pólót találtam, ami fehér volt. Nem szeretek fehérbe öltözni, mert könnyen piszkolódik és legtöbbször a melltartó is átlátszik, amit én ki nem állhatok, ha átlátszik! Mit fogok most felvenni? Hirtelen elöntött az idegesség, de győzködtem magamat, hogy újra nyugodt legyek. Nem volt más választásom, mint kérni aputól pénzt és bevásárlókörutat tenni. Kelleni fognak fehér ruha darabok és valami báli ruha is. De milyen legyen az a fehér összeállítás?

- Anyu?! - hívtam fel anyut.

- Kicsim. - örvendezett. - Milyen jó hallani a hangod! Mi van veled?

- A pokolba kerültem és a sátán egyre rosszabb. - mondta komolyan, de amint meghallottam, hogy anyu kuncog, hirtelen nekem is kellett. - Segítened kell! - tértem a lényegre.

Elmeséltem neki a bálkirálynőséget és a fehér ruhákat. Kikértem a tanácsát, hogy milyen ruhákat válogatna össze.

- Vagy feszülős gatyát, vagy szoknyát, amiben látszanak a lábaid.

- Mi lenne, ha lejönnél a hétvégén és elmennék együtt vásárolni? - áldom az eszemet és az ötleteimet.

- Nem lehet Kicsim. Hol aludnék egyáltalán? Hotelt nem tudom kifizetni és hogy őszinte legyek, nem akarok apáddal egy fedél alatt aludni.

- Oké. Megértem. - kicsit letörtem a válaszán, de meg tudtam érteni.

Még egy kicsit beszéltünk, aztán letettük a telefont. Mivel még mindig nem ismerem olyan jól Gloucester-t, ezért neten kezdtem el keresgélni különböző boltok iránt. Gloucester Quays-ban van Calvin Klein bolt. Hm! Kell vennem egy Calvin Klein-os bugyit, annyira jól néz ki! Találtam egy Snow+Rock boltot is, ahol inkább téli cuccok vannak. Fox feather, Punk Lemoix, Hush Puppies, Trespass, Pilot, Lakeland, Roman... Úgy tűnt, hogy az utolsó háromban vannak tinis cuccok. Miközben még keresgettem boltokat, felvillant a facebook ikon mellett egy egyes szám, ami azt jelentette, hogy üzenetem érkezett.

Nathan Sykes:

Megmagyarázom!

Hirtelen gyorsabban kezdett verni a szívem, amikor megláttam, hogy Nathan írt. Az egyik részem azt kívánta, hogy tényleg magyarázza meg, hogy mit keresett egy lánnyal, amikor "beteg" volt. De a másik részem a halálba kívánta a magyarázataival együtt.

Hope Collins:

Nem kell semmit sem megmagyarázni. Nem vagyunk együtt, nem érdekel.

Nathan Sykes:

Engem meg igenis érdekel, mert együtt akarok lenni veled! Érted? Randizni akarok veled, ölelgetni akarlak és mindenhol ahol csak lehet csókolgatni!!

Mikor megláttam az utolsó üzenetet, hirtelen azt sem tudtam, hogy hol vagyok. Randizni akar velem! Ölelgetni akar! Csókolgatni! Oh, édes Istenem! Hisz én is ugyan ezt akartam! Százszor begépeltem az üzenetemet és ugyan ennyiszer ki is töröltem. Nem tudtam, hogy erre mit is kellene válaszolnom. Már vagy 10 perc is eltelt, de még mindig azon gondolkoztam, hogy mit írjak vissza. Nem tudnám megmondani, hogy miért ment ilyen nehézkesen a válaszadás. A telefonom csörgése szakította meg a gondolataimat. Felcsendült a Charli XCX Boom Clap száma és a zenéhez társult Nathan fényképe is.

- Igen? - szóltam bele félénken.

- Randizz velem! - mondta ellenkezést nem tűrő hangon.

- Rendben. - suttogtam és az arcomra kiült egy levakarhatatlan vigyor.

8. - A nadrágban lévő Kicsike

Sziasztok!:) 

A nyaram már biztos, hogy nem úgy alakul / alakult ahogy én azt elterveztem..:/

Ami persze nektek jó hír, mert így folyamatosan tudom hozni a részeket.

Ez a rész egy kicsit perverzebb és romantikusabb.

Eljött a pillanat, amit szerintem páran már nagyon vártatok.

De nem is írok róla többet. Ha elolvassátok, akkor úgy is megértitek, hogy miről beszélek.:)

Jó olvasást!:)

Puszi :*

Nathan Sykes (NathanSykes)
Let's go to school picture #school #smile #hair

# Hope

Mint kiderült a bálkirálynői cím megszerzése nem csak arról szól, hogy jelentkezel és majd megszavaznak téged. Nathan jó párszor már mondogatta, hogy kampányolni fogunk, de először nem értettem, hogy mit akar ezzel. Nem kellett sokáig várnom rá, hogy megtudjam. A hercegeknek és a hercegnőknek különböző feladaton kell részt venniük a többi iskolatársuk előtt, hogy bebizonyítsák, hogy ők igenis alkalmasak a bálkirály / királynő posztra. Minden évben a diákönkormányzat feladata összeállítani a versenyszámokat. Nathan mesélte, hogy szoktak lenni ügyességi feladatok, érvelés magad mellett és divatbemutató. A divatbemutató szó hallatán kicsit megrökönyödtem. Volt egy olyan év, ahol szemetes zsákokat és újságpapírokat kellett felhasználni az "öltözékre", majd abban végig vonulni a diákok előtt.

- Ezt nevezik kreativitásnak! - hangzottak a fejembe Nathan szavai. - Franciául cératif (kréátif)! - a francia kiejtésén és a hangsúlyozásán most is nevetnem kellett egy kicsit. Annyira vicces volt!

Félek, hogy az idei év mit hoz számomra, vagyis milyen próbákat kell kiállnom, ha már jelentkeztem... khm... jelentkeztek a nevembe, akkor csináljam is jól!

A mai biológia óra ígéretesnek tűnt! Mivel ezen az órán mindenki úgy ült ahogy akart, így Nathan ma mellém csusszant be a padba. A táblára ez volt írva: I'm done with great love. I'm back to great lovers. (Végeztem a nagy szerelmekkel. Visszatértem a nagy szeretőkhöz.)

- Szóval kedves gyerekek. - szólalt meg a tanárnő. - A mai órán a szexualitásról lesz szó.

- Hűha! - adtak hangot a többiek az örömüknek és a meglepődéseknek.

- Shh!! - nyugtatott a tanár minket. - Tudom, hogy már jártasok vagytok ebben a témában, de erről akkor is kell beszélnünk.

- Nincs erről mit beszélünk tanárnő! - kiabálta hátulról az egyik fiú. - Úgy megkúrjuk a lányokat, hogy nem kell ahhoz űrutazás, hogy csillagokat lásson. - erre mindenki nevetni.. sőt! Visítani kezdett. A tanár szája sarkában is bujkált egy kis mosoly, de visszafogta magát.

- Akkor kérlek gyere ki ide és mutasd meg a többieknek, hogy kell egy banánra felhúzni az óvszert. Hisz védekezni, azért csak kell.

- Hát... Én a pöcsömet nem banánnak szoktam hívni, de legyen.

A srác felállt a helyéről, felhúzta a nadrágját, mert szinte a segge alján lógott a gatyája, majd előre ment a tanári asztalhoz.

Felénk fordult és elkezdte kicsatolni az övét és már a sliccét húzta le... Hm.. fekete boxer alsó. Szexi! Maga a srác is szívdöglesztő.

- Segítenél neki, hm? - súgta oda Nathan.

Bizonyára észrevehette, hogy igen nézem a srácot. Nem tudtam neki válaszolni, mert a tanár hirtelen felsikított.

- Te meg mit csinálsz?

- Azt mondta, hogy húzzam fel a banánra a gumit. Ahhoz, hogy fel tudjam húzni, ki kell engedni a Kicsikét. - mondta ártatlanul, mire újból mindenkiből kitört a röhögés. A tanár csak a fejét fogta.

- Erre a banánra gondoltam. - adta oda neki az említett gyümölcsöt.

A srác, vagyis Adam - mint kiderült -, elvette a tanártól a banánt és a lába közé fogta. Az asztalról elvette egy csomag gumit és azt próbálta felbontani. Hát... Nem jött neki össze. Akárhogyan tépkedte a zacskóját, nem tudta elszakítani. Ezen mi persze nagyon jókat nevettünk, de egyben sajnáltam is Adam-et, mert kínos lehetett számára, hogy olyan nagyra van magával és mégsem sikerül neki felbontani egy csomag óvszert. A csomagolás végét a fogai közé vette és úgy már sikerült neki felbontania.

- Na gyerekek! - szólalt meg a tanár nevetve. - Ilyent lehetőleg ne csináljatok, mert így is kilyukadhat.

- Fújhatok belőle lufit? - kérdezte Adam.

- Nem. - válaszolt komolyan a tanár.

A lába között lévő banánra, gyorsan és meglehetően ügyesen húzta fel a gumit, amit a tanár elé tartott.

- Tetszik tanárnő?

- Látjátok lányok? Adam már igazi profi ebben. - eközben az említett srác megveregette a saját vállát, majd visszavonult a helyére.

Az óra további részében beszélgettünk a fogamzásgátlásról, nemi betegségekről és a szexualitás kezdeteiről. Igazából nem tudtam meg újdonságokat, mert anyu már régebben felvilágosított, de azért jó, hogyha az ember újra és újra hallja ezeket a dolgokat és nem felejtkezik meg róluk, így nem csinálva semmi hülyeséget.

- Na, hogy tetszett az óra? - kérdezte Nathan, miután kicsengettek az óráról.

- Sokkal jobb volt, mint a régi sulimba. - vigyorogtam, mint a bolondok. - Amúgy meg... - kezdtem el.

- Amúgy meg?

- Tetszett a kép, amit feltettél Twitter-re. - szekrényemnek dőlve mosolyogtam rá.

- Reméltem, hogy tetszeni fog. - oké. Nem ilyen válaszra számítottam.

- Ma délután átjössz? - tereltem a témát, mert fogalmam sincs, hogy miért mondtam el neki, hogy tetszett a képe.

Habár így is tudja, hogy bejön nekem, hisz a téli szünetben megmondtam neki, de akkor is! Már megint előbb beszéltem, minthogy gondolkoztam volna.

- Persze, aztán kémiázunk egy kicsit. - rám kacsintott, majd ment a következő órájára.

Istenem! Tényleg rám kacsintott? Uhh! Sokkal jobb lett ettől a napom! Várjunk csak! Miért mondta azt, hogy kémiázni fogunk, ha nincs is kémiám? És ha jól tudom, akkor ő sem vette fel ezt a tantárgyat...

A nap további részében izgatott és elgondolkodó voltam. Egyfolytában azon járt az eszem, hogy Nathan vajon mire célzott a kémiás dologgal. Remélem valami jó fog kisülni belőle! Tényleg nagyon megkedveltem Nathan-t és örülnék, mint majom a farkának, ha ebből ténylegesen is lenne valami.

***

Az iskola főkapuján kilépve megláttam Nathan-t az utca másik oldalán, amint egy fekete autónak dőlve nézett maga elé.

- Jaj, Nathie! - ment oda hozzá Brittany és még ilyen távolságból is lehetett hallani a hangját.

- Anorexiás disznó. - mondta egy lány, aki egy csapat másik lánnyal volt körülvéve.

- Nem bírom felfogni, hogy miért nem tudja elfogadni, hogy vége, hisz ő csalta meg Nathan-t. - hallottam egy másik lány hangját.

Nem szeretek hallgatózni, de ezt most kényszer nélkül is meghallottam. Nem tudom megmagyarázni, hogy miért, de ott álltam a suli előtt, mint valami hülyék és néztem Nathan-éket. Rájöttem, hogy nem is nézhetek ki olyan bambán, hisz nem csak én álltam ott egyes-egyedül. Azt is gondolhatták, hogy várok valakire. Brittany ott tapogatta Nathan-t, ahol csak tudta, de ő mindig megfogta a kezét és elrántottam magától. Váltottak néhány mondatot, majd Bri hátra dobta a haját és sértődötten távozott.

- Hope! - kiáltotta el magát Nathan.

Abban a pillanatban minden szempár rám szegeződött. Az arcomon pedig egy levakarhatatlan vigyor jelent meg. Megigazítottam a vállamon a táskát, majd Nathan felé vettem az irányt. Amint közelebb értem hozzá kitárta a karját, én pedig gyors oda bújtam hozzá. Az ölelésünk nem tartott sokáig, de mégis nagyon jó érzés volt! Beültünk az autóba, majd haza kocsikáztunk. Az út alatt zavartalanul figyelhettem Nathan arcvonásait. Mivel ő az útra koncentrált, így nem vette észre, hogy bámulom vagy csak nem akarta témába hozni.

- Akkor mi is a koszinusztétel? - kérdezte Nathan már vagy ötödszörre.

- A háromszög egyik oldalának négyzete egyenlő a másik két oldal négyzetének összegéből levonva ezeknek az oldalaknak és a közbezárt szög koszinuszának a kétszeres szorzatát. - mondta a már jól betanult fogalmat.

- Ezek után már muszáj lesz holnap ötöst írnod matekból. - mosolygott, mint aki jól végezte a dolgát.

- És ha nem írok ötöst? - kérdeztem.

- Akkor kinyilvánítom, hogy hülye vagy és többet kell tanulnunk. - hm! A több tanulás az több együtt töltött időt is jelent.

- És ha ötösre írom meg? - hajoltam hozzá közelebb, hogy így is nyomatékosítsam a kérdésemet.

Már így is elég közel voltunk egymáshoz, mert az asztalomnál tanultunk és hogy mind a ketten lássuk a matek példát, így közelebb kellett kerülnünk egymáshoz. Már alapból is a térdünk és a karunk összeért. Olyan bizsergető érzés támadt az egész testemben.

-Hm... Ha ötösre írod meg, akkor ez fog történni...

Nem tudtam, hogy mire célzott ezzel, hogy "akkor ez fog történni", de nem is kellett sokat várnom, hogy megtudjam. Nathan közelebb hajolt és egy kicsit oldalra döntötte a fejét. Az ez utáni pillanat kiesett az emlékezetemből, mert már csak arra eszméltem fel, hogy az ajkai az enyémet csókolgatják. A másodperc tört része kellett ahhoz, hogy észhez térjek és felfogjam, hogy mi mégis mit csinálunk. Olyan puhák és finomak voltak az ajkai! Többet akartam belőlük. Sokkal többet!

7. - Bálkirálynő? Meg még mit nem...

Halihó!:)
Először is szeretném bejelenteni, hogy a Szereplők modul bővült. Ha eddig nem néztétek volna meg, akkor lehet, hogy vár rátok egy kis meglepetés, mert három szereplővel bővült.
Egyik nap elgondolkoztam... Most írom a 20. fejezetet és még mindig van egy csomó dolog, amiről szeretnék írni. Egy régebbi blogomnál (Show Me Love) ott a húsz fejezetet alig tudtam összehozni.
Érdekes, nem?
Lassan két éve, hogy blogolok és jó sokat fejlődtem írás terén.
Régebben sosem tudtam fogalmazásokat írni, mindig anyu írta meg helyettem. Most meg? Ha fogalmazást kell írni, házi feladatként vagy szorgalmiként, mindig megírom és még élvezem is, hogy ilyeneket kell csinálnom. Anyum nem tud róla, hogy blogolok és mindig meglepődik, hogy milyen szép tudok megírni egy fogalmazást. Nem nézte volna ki belőlem, hogy én ilyenre is képes vagyok!:D
A másik hírem, az hogyha minden jól sikerül, akkor a jövő héten dolgozni fogok menni két műszakban 8 órába. Hogy ez mit is jelent? Hulla fáradt leszek és lehet, hogy még gép közelébe sem fogok kerülni, úgyhogy nem tudom, hogy mikor fogom tudni hozni a részeket, de ígérem, próbálok vele nem elkésni.
Szeptembertől 11.-be megyek. Sok új tantárgyam lesz és szerintem az óráim száma is fog növekedni. Nem vettem fel fakultációs tárgyakat, de ezen kívül, biztos, hogy sokkal többet kell majd tanulnom. A 11. év végén szerzett jegyeim beleszámítanak majd a tovább tanulásba, úgy hogy nem hiszem, hogy a blog lesz számomra a legfontosabb.
De mint már írtam, ígérem, hogy megpróbálok részeket írni és feltenni. Az biztos, hogy nem fogom bezárni a blogot.
Elég sokat hablatyoltam, úgy hogy jó olvasást kívánok!:)
Puszi :*

# Hope

Azt hiszem most már nyíltan ki merem mondani, hogy beilleszkedtem. Mivel osztályon belül már kialakult a klikkesedés, így nehéz volt beilleszkedni egy olyan csoportba / csapatba, akik már jól ismerték egymást, de szerencsémre nagyon aranyosan fogadott mindenki, így könnyű volt barátokat szerezni. Már az igazgatóit is megjártam. Azt senki sem mondta nekem, hogy nem mehetek csak új le a kilencedikesek folyosójára. Az igazgatónő elnézte ezt a kis húzásomat, amit azzal magyaráztam, hogy az öcsémhez mentem, ami nem is volt kitalált indok, mert az igazat mondtam! A tanulás is nagyon jól megy, csak az a baj, hogy most már biztos, hogy belezúgtam a tanáromba, aki nem más, mint Nathan! Olyan aranyos volt a múltkor! Hozott nekem csokit, hogy az édességtől jobban menjen a tanulás.

***

Ma, amikor beértem a suliba minden szempár rám szegeződött. Nem tudtam, hogy mi ennek az oka, hiszen már megszokták, hogy van egy új iskola társuk. Szünetekben is és órákon is mindenki pusmogott és közben rám néztek. Egyértelmű volt, hogy rólam van szó. Nem tudtam, hogy mi történhetett, hisz nem csináltam semmi rosszat és semmi olyat, amiért okot adtam volna a kibeszélésre. Nagyon rossz érzés volt, hogy én vagyok mindenhol és mindenkinél a téma. Az ebédlőben egyedül ültem az egyik asztalnál és csak turkáltam az ételt. Nem volt étvágyam.

- Hugica! - jelent meg az asztalnál Christopher.

- Még mindig a nővéred vagyok. - jegyeztem meg kedvtelenül.

- De a nővérke hülyén hangzik. - az állát dörzsölte, mintha elgondolkozna azon, amit mondott. - Mi bajod van? - nézett rám összehúzott szemöldökkel.

- Semmi.

- Ooooké. - nyújtotta el az 'o' hangot. - Lehet, hogy pár évig nem voltunk a legjobb tesók, de most itt vagy és én is itt vagyok, úgy hogy kötelességem, hogy gondoskodjak a nővéremről...

- Micsoda úriember. - morogtam.

- Ezt hallottam! Na, mond már mi van!

Elmeséltem neki, hogy mi bánt, mire harsányan felröhögött.

- Te hülye vagy! - annyira röhögött, hogy kiterült az asztalon és öklével csapkodni kezdte a felületét.

Én nem voltam vicces kedvem, így szem rebbenés nélkül néztem, ahogy az öcsém fulladozik a röhögéstől. Még a könnyei is kijöttek. Mivel kontaktlencsét hord, így úgy nézett ki, mint aki sír, annyira folytak a könnyei. A hab a tortán az volt, hogy az egész ebédlő minket nézett.

- Jajj. - megtörölte a szemeit és kezdett lenyugodni.

- Mr. és Ms. Collins. Mi olyan vicces? - jött oda hozzánk Brad, nyomában Nathan. - Szórakoztatjátok a népet?

- Baj van? - leült mellém Nathan és közben megsimogatta a hátamat vigasztalás képpen.

- Légyszi, had én mondjam el! - Christopher komolynak akart tűnni, de nem igazán sikerült neki. - Az a nagy pletyka téma a suliba, hogy jelentkeztél tavaszi bál királynőnek.

- Hogy mi? - felvisítottam, mire magamra vontam mindenki figyelmét.

- Je-lent-kez-tél-a-té... - szótagolta lassan és érthetően az öcsém, mire félbeszakítottam.

- Hagyd abba! - szóltam rá. - Én nem jelentkeztem.

- Pedig mindenki arról beszél, hogy alig vagy itt egy hete és már a bálkirálynő címre hajazol. - világosított fel Nathan.

- De én nem jelentkeztem. Nem is akartam jelentkezni. - motyogtam magam elé.

Az ebéd idő alatt azt találgattuk, hogy vajon ki jelentkezhetett a nevemben. Semmire sem jutottunk, így inkább hagytuk az egészet és elhagytuk az ebédlőt. Amint kiértünk a folyosóra, egyből szétszóródtunk. Brad kiment az udvarra elszívni egy szál cigit, Christopher pedig elment ahhoz a teremhez ahol órája lesz. Én a szekrényemhez indultam, de egy erős, megragadó kéz visszatartott.

- Hé! - Nathan a fülem mögé simította az egyik szőke, kósza hajtincset. - Ha az egy kicsit feldob, akkor én rád fogok szavazni.

Olyan aranyos gesztus volt ez tőle! Zavaromban elmosolyodtam és lehajtottam a fejemet. Észrevehette a zavaromat, mert elengedte a kezemet és egy lépést hátrált. Zsebre dugta mindkét kezét és lehajtva a fejét mosolygott. Csönd telepedett közénk. Nem bírom a csöndet!

- Öhm... Délután találkozunk? - kérdeztem.

Bólintott, majd mentünk a magunk útjára. 

A szekrényemet kinyitva kihullott egy piros színű papír. Felszedtem a földről és olvasni kezdtem.

"Találkozunk a tavaszi bálon kishercegnő! ~ Bri" Ne!!! Ez most komoly??? Brittany nevezett be? - esett le a tantusz. Előkerestem a telefonomat, lefényképeztem a kis cetlit és elküldtem Nathan-nek.

Hope Collins:

A drága exed volt az, aki jelentkezett a helyembe bálkirálynőként. -.-

Nathan Sykes:

Ne foglalkozz vele! Mondtam már. Kampányolni fogunk és kész. ;)

Hope Collins:

Most érkeztem csak a suliba. Szerinted hányan szavaznának rám, rajtad kívül?

Nathan Sykes:

Christopher?! O.o

Hope Collins:

Ha-ha. Megyek órára.

A nap hátra levő részében azon gondolkoztam, hogy hogyan tudnék visszalépni. Az igazgatóhoz kellene mennem vagy valami diákbizottsághoz? Esetleg szóljak apunak? Ő biztos, hogy tudna intézkedni! De ha visszalépek, akkor Brittany még jobban rám fog szállni és ezt nem akarom. Vagy kezdjek el kampányolni és lesz, ami lesz? Azt sem tudom, hogy mikor lesz a bál. Egyedül meg csak nem mehetek! Milyen jó lenne, ha Nathan megkérne, hogy menjek el vele a bálba! Kézen fogva betipegnénk a feldíszített tornaterembe, ahol közös képet készítenénk, úgy hogy ő mögött áll és átkarolja a derekamat, én pedig a kezére teszem a kezét és mosolygunk, mint valami szerelmes pár... Ébredj Hope! Mégis mit képzelek? Hogy én vagyok az egyetlen lány, aki érdeklődik Nathan iránt? Ki tudja, hogy hány lány epekedik ez után, az örülten szexi félisten után? Egy biztos: Brittany! Fogadni mernék rá, hogy még mindig szerelmes Nathan-be és azért akar nekem rosszat. Lehet, hogy nem kellene Nathan-nel beszélgetnem, meg együtt tanulnunk? Ha megszakítanék vele minden kapcsolatot, akkor talán Brittany is leállna a gonoszkodásaival. De nem akarom Nathan-t elveszíteni, hisz olyan aranyos! És azok a zöld szemek! Sosem szerettem a zöld szemű srácokat, de az övé... Bármikor eltudnék veszni bennük. Áhh! Gondolkozz Hope! Gondolkozz! Mi legyen? Maradjon minden úgy ahogy van, vagy hagyjam Nathan-t és akkor engem is békén hagynak? Igazán meg tudnám azt csinálni, hogy szólok apunak és akkor minden helyre jönne, de nem szeretnék az a lány lenni, akire mindenki azt mondja, hogy apuci pici lánya és apuci nélkül semmire sem menne... Üvölteni tudnék, hogy valaki végre segítsen!!!

6. - Cukiságok

Sziasztok!:)
Ebben a fejezetben fog Nathan és Hope együtt tanulni. 
Még mielőtt neki kezdenétek / kezdetetek volna az olvasásnak, ki mit gondolt, hogy hogyan fog zajlani a tanulás? Tanulni fognak vagy esetleg mást csinálnak?
Szerintetek összefognak jönni vagy csak barátok maradnak?
Jó olvasást!:)
Puszi:*

 

# Hope

Idegesítő. Irrítáló. Borzongó hatást keltő. Ezek a szavak jutottak eszembe, amikor meghallottam azt a hangot. A hátamon futkosott tőle a hideg. Nem gondoltam volna, hogy képes egy ember ilyen nyálasan és enyhén rikácsolva beszélni, de itt az élő példa rá. Nathan exe, Brittany libbent oda hozzám, amikor a könyveimet pakolásztam a szekrényembe.

- Hm... Hope! - dőlt a mellettem lévő szekrénynek. - Az a hír járja, hogy Nathie lesz az új korrepetáló tanárod... Azok a régi szép idők, amikor még engem korrepetált. - harsányan felnevetett. - Na persze máshogyan, ahogy téged fog.

- Am... Hogy is hívnak?

- Brittany, ha nem tudnád. - felelte nagyképűen.

- Brittany. Hm! Igazi ribanc név. - megtudom én védeni magam, ha az kell.

- Te csak ne merészelj... - suttogva kiabált.

- Mit ne merészeljen? - jelent meg Brittany mögött Nathan egyik haverja. Mi is a neve? - Tűnj el Britt! Senki se kíváncsi rád.

Olyan hangot adott ki, mint a lovak, valami fújtatás félét, majd hátra dobta a fekete haját és felemelt fejjel távozott.

- Minden oké? - kérdezte.

- Aham. Kösz.. öhm... - ez a gáz, amikor elfelejted valami nevét.

- Brad. - segített.

- Kösz Brad. - köszöntem meg neki még egyszer mosolyogva.

- Nem kell tartani tőle, irigykedik rád. - irigykedik? Miről beszél ez? - Ne nézz így rám! - terjegetett az arcom előtt. - Te vagy itt az új lány és mindenki rád kíváncsi és nem ő rá. Az első éveseknél is ez a hír járja, csak ott az a verzió, hogy Christiopher-nek van egy nővére és így a mindenki meg akar nézni téged.

- Tudnám értékelni, ha nem nézegetne engem senki.

- Még Nathan se nézzen? - vágta rá egyből.

Ha szemmel tudnék ölni, akkor ő már rég halott lenne.

- Na mindegy is. - védekezett. - Csak ez akartam oda adni neked. - kezembe nyomott egy papír.

Jobban szemre vételeztem a papírt. Egy bálkirály és egy bálkirálynő képe volt rajta. Majd ez a szöveg: ,, Légy te a tavaszi bálkirály vagy bálkirálynő! Jelentkezéshez add meg a neved és kampányolj, hogy tiéd legyen a korona!" Most ezt vegyem célzásnak? Áhh! Összegyűrtem a papírt és bedobtam a szekrényembe. Biztos nem csinálok magamból cirkuszi majmot!

***

Délután a szobámban pakolgattam a cuccaimat. Elővettem azokat a könyveket és füzeteket, amikre holnap szükségem lesz. Hirtelen olyan sok időm lett, hogy félek, unatkozni fogok. Az egész délutánt és estét tanulással tölthetem. Neten nézegettem jégtáncról dolgokat és mint kiderült, itt Gloucester-be nincs ilyen edzés, szóval más elfoglaltságot kell keresnem, ha Mr. Őnagyságos, vagyis az apám megengedi.

- Kop-kop! - kopogtattak az ajtón, mire a görgős székemmel megfordultam.

- Gyere csak! - Nathan állt az ajtóban és a szobát kezdte nézegetni. - Cuki, ugye?

- Szerintem te vagy a cuki. - küldött felém egy mosolyt, amitől elpirultam.

- Szerintem meg a tanulás lenne nagyon cuki. - szólalt meg apám Nathan mögül.

Mind a ketten egy kicsit megijedtünk, de főleg Nathan, aki beljebb jött a szobába. Honnan a fenéből került elő apám?

- Szabályok! - kezdte ellenkezést nem tűrő hangon. - Ajtó nyitva marad és tanultok, mint a kis angyalok. Érte vagyok?

- Igen, Mr. Collins. - válaszolta Nathan.

- Ms. Pharrel nem sokára hoz fel nektek egy kis nasit. - ezzel távozott a szobámból.

Elhelyezkedtünk az ágyamon és neki kezdtünk a tanulásnak. Először a töri könyvet vettük a kezünkbe. Együtt átlapoztuk az egész fejezetet és elolvastuk a kiemelt részeket. A múlt órai anyagnál megálltunk és azt részletesebben átnéztük. Először két könyvből tanultunk, de Nathan oda csusszant mellém, így egy könyv maradt már csak. Olyan finom parfüm illata volt, hogy teljesen elvette az eszemet. Nem tudtam koncentrálni. Hallottam a hangokat, de nem értettem belőlük semmit.

- Hope! - felriadtam. - Te nem is figyelsz!

- Én... izé.... öhm... figyeltem. - dadogtam.

Zavarban is voltam, de el is szomorodtam, mert felkelt az ágyról és így nem szagolgathattam.

- Hát ha figyeltél, akkor kérdezek. Szóval... - hm. Eltudnám viselni ezt a látványt. Ahogy ott állt előttem csőnadrágjában és kissé felcsúszott pólójában... Annyira dögös! - Akkor! Ki volt Saint-Germain gróf?

- Erre tudom a választ! - törökülésbe ugrottam és összecsaptam a két kezemet. Annyira fellelkesedtem, hogy tudom a válasz. - 18. században élt és gondolatolvasó volt. Meg a nevéhez fűződik a Temple, a kornógráf és az időutázas. Állítólag egy nap hétszer is tudott az időben utazni. És ő az ötödik időutazó a vérkörben.

Gyors elhadartam, mire Nathan-nek leesett az álla.

- Na? Tudok vagy tudok? - kérdeztem egy kicsit nagyképűen.

- Ez most komoly? Időutázas? Kornóakármi? Vérkör?

- Ne már! - nyöszörögtem. - Az időtlen szerelem trilógiában volt. Tudod! Rubinvörs, Gideon, Gwen... - soroltam volna még, de közben szólt.

- Hope! Ez mese...

- Töri is egy mese! - vágtam a szavába.

- De ez meg is történt.

- Honnét tudod, hogy ez nem történt meg? - makacskodtam.

- Hope! - a hangsúlya olyan lemondó volt.

- Nathan?!

- Nem a töri az erősséged. - ült vissza mellém.

Ezután Nathan újból elmondta, hogy ki is az a Saint-Germain gróf, majd matekoztunk és franciáztunk. Most már nem terelte el semmi a figyelmemet, mert Nathan nem jött olyan közel hozzám, én pedig féltem közelebb menni ő hozzá. Tanulás közbe bekaptunk pár falatot. Ha a frissen sült, meleg, kis pizzás csigákat lehet falatnak nevezni. A házvezetőnő megint ki tett magáért. Tanulás befejeztével, Nathan már csomagolt is össze, hogy megy haza. Nem tudtam hogyan bírjam maradásra, mert olyan volt vele, így a legelső gondolat csúszott ki a számon.

- Haza kísérjelek?

- A fiúk szokták a lányokat haza kísérni. - úgy nézett rám, mintha bolond lennék. Habár annak is éreztem magam. - Amúgy meg nem kell. Hátha eltévedsz visszafele.

Felvette a kabátját és a táskáját a vállára, és elment. 

5. - Tanulás egy kis extrákkal?

Sziasztok!:)

Mint láthatjátok ez a fejezet most Nathan szemszögéből van írva.

Én úgy gondolom, hogy ettől a fejezettől kezd egyre érdekesebbé válni  a történet.

Nektek mi a véleményetek a történetről?

Tetszik, nem tetszik?

És mi a tervetek nyárra? Én dolgozni szeretnék elmenni, de lehet, hogy ebből nem lesz semmi. Az egyik osztálytársammal, aki itt lakik a közelben megbeszéltük, hogy majd valamikor elmegyünk futni. Haha! Amilyen lusták vagyunk biztos nem mostanság fogunk futni!

Most nem utazunk messzire a nyáron, max Balatonra és megejtünk egy-két wellness fürdőt.

Szóval a nyári terveim a munka és az unokahúgicáimmal való játék. Igaz csak az egyikkel tudok játszani, aki 4 éves, mert a másik csak 3 hónapos. Nagyon cukik! :)
Ha legalább két komment jön, akkor előbb hozom a fejezetet! Hajrá!:))

Jó olvasást!:)

Puszi!:*

# Nathan

Azt hittem, hogy azon a szilveszteri éjszakán egy kis kaland lesz Hope-pal, de ennél sokkal több volt! Úgy gondoltam, hogy gyorsan lenyomunk egy menetet és annyi. Nem látjuk többé egymást. Tévedtem! Gyengéden értünk egymáshoz, finom, puha csókokkal leptük be egymás testét. Csak a rózsaszirmok és az égő gyertyák hiányoztak. Romantikus volt, csupa szeretettel. Lehetséges, hogy beleszerettem vagy ő belém szeretett? Az biztos, hogy a téli szünet óta nem tudom kiverni a fejemből! Az örömöm a tetőfokára hágott amikor megtudtam, hogy ideköltözött és, hogy egy suliba is fogunk járni! A mosolya... Az égszínkék szemei... Bármikor eltudnék veszni bennünk.

A fagyizás, vagyis a forró csokizásból nem lett semmi. Anyu - aki az énektanár a suliba -, haza vitt kocsival és Hope-ért is jött az apja vagy az apja sofőrje. Így annyiban maradtunk, hogy majd valamikor bepótoljuk. Ergo: ígérve van nekem egy randi. A szobámba csináltam a fizika projektet, amikor megszólalt a telefonom.

- Szia Hope! - köszöntöttem vidám.

- Tudunk beszélni? - nagyon letört volt a hangja, így inkább hagytam a fizikát és minden figyelmemet neki szenteltem.

- Baj van? - kérdeztem együtt érzően.

- Tudom, hogy hülyeség volt felhívni, de mivel itt még nincsenek barátaim és téged valamennyire ismerlek, így dumálhatnánk, ha nem gond.

- Persze. Mondd csak!

- Egyszerűen elegem van! - hallottam a hangján, hogy a sírás fojtogatja. - Még csak alig egy hete lakom itt, de az apám már teljesen kikészített. Ma is haza értem és már azzal fogadott, hogy induljak megcsinálni a leckémet és vacsoráig a szeme elé ne kerüljek. Meg, hogy ne zavarjam, mert még itthon is dolgoznia kell és addig nem mehetek el sehová sem, amíg nem lesz jobb átlagom. - elcsuklott a hangja és rájöttem, hogy már nagyon a sírás szélén áll. - Nathan! Vissza akarok menni anyuhoz! - elsírta magát, ahogy kimondta az utolsó szavakat.

Próbáltam csitítgatni, de nem sokat értem el vele. Aztán az eszembe ötlött egy terv.

- Figyelj Hope! Győzd meg apudat, hogy nagyon le vagy maradva az iskolai anyaggal és kérjen melléd korrepetítort és én meg beszélek anyuval, hogy ajánljon be az igazgatónőnél és akkor tudunk együtt tanulni. - izgalomba jöttem a tervem miatt, de a telefon másik feléről síri csönd hallatszott.

- Te zseni vagy Nathan! - pillanatok múlva Hope elkiáltotta magát. - Imádlak! Megyek is apuhoz. Köszi! Köszi! Köszi! Majd holnap találkozunk! - hadarta el a telefonban, majd kinyomta.

***

Másnap reggel fesztelenül csevegtem a srácokkal a folyosón, amikor hirtelen szemből nekem jött valaki és neki csapódtam a szekrényeknek. Pár másodpercbe telt, mire ráeszméltem, hogy ki is ez a finom illatú lány, aki a nyakamat átkarolva ölelget.

- Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! - mondogatta Hope, mire átkaroltam a derekánál fogva és nagyot szippantottam az illatából. - Beszéltem tegnap apuval és nagyon jó ötletnek találta a korrepetálást. Ma bejött az igazgatónőhöz és beszélt vele erről és az igazgatónő beajánlott téged, szóval majd be kell menned az irodájába megbeszélned a részleteket! - hadarta el izgalmába, majd újra szorosan magához ölelt. - Megyek, mert fent az emeleten lesz az órám. Na szia.

Amikor meg akartam szólalni, mert eltűnt a szemem elől. Enyhén lesokkolva álltam, majd észhez tértem. Ez azt jelenti, hogy a délutánokat együtt fogjuk tölteni.

- Miről hadovált ez a szőkeség? - kérdezte Noah. - Csak nem összejöttetek?

- Nem. Az apja kiverte a balhét, hogy Hope-nak jobban kellene tanulni, aztán azt mondtam neki, hogy kérjek egy korrepetítort és anyám meg beajánlott. Így én fogom korrepetálni.

- Hm. - vakargatta a borostás állát. - Nem is gondoltam, hogy ennyire tapasztalt vagy, hogy korrepetálni fogsz másokat. - erre a kijelentésére mindenki elröhögte magát, mert egy kicsit két értelmű volt.

- Barom. - nevettem én is.

Az igazgatónő az egyik szünetben az irodájába rendelt, ahol elmondta, hogy én fogom korrepetálni Hope-ot.

- Mrs. Sykes, azaz anyukád szinte órákat zengett rólad és meggyőzött, hogy te lennél a legalkalmasabb ember erre a feladatra, mivel már régebb óta ismered Hope-ot. Úgyhogy a tanulás helyszínét ti választjátok meg. - hangzott el Mrs. O'Connor szavai.

A délelőtt folyamán nem találkoztam Hope-pal, de amint megláttam az ebédlőben egyből oda akartam menni, de ott volt pár lánnyal, így inkább megváltoztattam a célomat. Leültem egy asztalhoz és elkezdtem enni egy rizottónak nem mondható valamifélét.

- Hé! Az én tanár bácsikám már nem is vesz észre? - jött oda hozzám Hope, majd leült a szemben lévő székre.

- Azt ugye tudod, hogy tényleg tanulnod kell, mert ha nem tanulsz, akkor én leszek lebaszva. Ismerem az apádat és nem hiszem, hogy élve megúsznám. - váltottam komoly stílusra.

- Nyugi. - előre nyúlt és megérintette a karomat. - Tanulni fogok.

- Ha eddig jó tanuló voltál, akkor hogy hogy ennyit rontottál?

- Nem sokára lenne egy junior olimpia Londonban és nagy esélyem volt kijutni az olimpiára...

- Várj! - szakítottam félbe. - Milyen olimpia?

- Jégtáncolok, illetve táncoltam. Az előző félévben nagyon keményen edzettem, hogy kijussak erre az olimpiára, ami februárban lesz. Ezért több időt voltam a korcsolya pályán, mint a tankönyveim közelében. Ezért romlottak meg a jegyeim. Apu ebből csak azt látta, hogy nem tanulok. A korcsolyázással nem is foglalkozott. Amikor elválltak a szüleim, apu megmondta anyunak, hogy csak addig maradhatok nála, amíg minden rendben megy, de ha nem, elvesz tőle. A rontást, apu úgy könyvelte el magában, hogy ez anyám hibája, mert biztos ő nem hagy tanulni vagy nem segít nekem. Pedig erről szó sincs. Így aztán apu bíróságra vitte az ügyet. Mindent összehadovált anyámról és a bíró úgy ítélte meg, hogy apunál jobb kezekbe leszek... - elhallgatott egy pillanatra. - Így kerültem ide, a pokol hetedik bugyrába.

- Nem irigyellek. - mondtam együtt érzően. - Olvastam pár lapba az apádról, hogy milyen kemény és határozott a munkába. Alig tudsz mondani, itt Gloucester-ben olyan céget, ami nem az övé lenne.

- Christopher mondogatja, hogy nem olyan rossz, de én ezt nem így látom.

- Váltsunk! Hol és mikor tanuljunk?

- Hát apu azt mondta, hogy felvihetek magamhoz fiúkat, de az ajtót nyitva kell hagyni. Úgy hogy vagy hozzám vagy hozzád.

- Menjünk inkább hozzád, így apud látni fogja majd, hogy tényleg tanulsz.

- Hm.. Biztos, hogy csak tanulni fogunk? - elvigyorodott, majd beharapta az alsó ajkát.

4. - Exbarátnő beavatkozása

Sziasztok!:)

Végre kitört a vakáció!!! :D Ki mit csinál a nyáron?

Én az este szülinapi buliba megyek, majd holnap szent iván éjre. Nyugodtan mondhatom, hogy az én nyaram egész jól fog kezdődni.:)

A történetben egy új szereplővel ismerkedhettek meg, és ő nem más, mint Nathan exe, Brittany. Nem éppen a kedvességéről lesz híres!

Ha összegyűlik 2-3 komment, akkor szerdán hozom a következő részt, ha nem, akkor a megszokott pénteki napokon.

Jó olvasást!:)

Puszi:*

# Hope

- Szia! - köszöntöttem Nathan-nek, aki az ebédlőben várt a pultnál az ebédjére.

Minden bátorságomat össze kellett szednem, hogy ide merjek jönni hozzá. Nem vagyok az a félénk lány, de azért jobban szeretem, ha egy fiú kezdeményez. Igaz, amikor ő kezdeményezett nálam, akkor nagyon elutasító voltam.

- Szia! - elmosolyodott, mire nekem is felkunkorodott a szám széle. - Beállsz elém?

- Öhm... Nem, kösz. Van ebédem. - mutattam fel neki a kis szatyromat, amibe az ételtartó doboz volt.

- És mizu? - mielőtt tudtam volna válaszolni, elfordult és elvette az ebédjét a konyhás nénitől.

- Hát... Meg vagyok. - miért vagyok zavarban? És miért dadogok? - Veled mi a helyzet?

- Semmi különös. Leülünk valahová? - meg sem várva a válaszom, elindult egy üres asztalhoz, majd letelepedett.

Vele szemben leültem és elővettem az egyik ételtartós dobozt. Jó étvágyat kívántunk egymásnak, majd enni kezdtünk.

- Christopher nem is említette, hogy van egy nővére. A többiek sem tudták, hogy te vagy. - mondta két falat közt.

- Miért kürtölte volna szét? - ennél jobb válasz nem jutott az eszembe.

- Igaz. - elhallgatott egy pillanatra, majd újból folytatta. - Nem is tudtam, hogy énekelsz.

- Hogyan? - majdnem megakadt a torkomon egy falat.

- Reggel, amikor bementem az énekterembe láttam az új névsort, hogy kik vesznek részt az órán és te is köztük voltál.

- Értem. - ezek szerinte apu megint úgy cselekedett, hogy nem avatott be a terveibe. Miért is nem lepődök meg ezen?

- Nem is tudtam, hogy tudsz énekelni.

- Régebben anyuval mindig énekeltünk. Tőlünk volt zajos az egész ház, de aztán apu mindig ideges lett, nem tudott koncentrálni és megtiltotta, hogyha ő otthon van, akkor nem énekelhetünk. Ez volt az egyik ok, amiért mindig összevesztek anyuval. Aztán amikor apu elköltözött, akkor bármikor énekelhettünk. - elmosolyodtam az emlékre, hogy anyuval hányszor szoktunk duettezni. - És gondolom, most azért íratott be énekre, hogy itt élhessem ki a vágyaimat.

- Vágyaidat, hm? - perverz mosolyra húzódott a szája.

- Perverz. - vigyorogtam.

- Rossz, aki rosszra gondol.

- Ki mondta, hogy az rossz dolog? - suttogtam érzékien, mire beharapta a szája szélét.

Az a száj! Mit nem adnék most, hogy megcsókoljon! Hogy érezhessem a számon és a testemen a puha ajkait. Nem szóltunk egy szót sem, csak néztük egymást. Most következett volna az a rész, hogy egyre közelebb hajolunk egymáshoz és csókolózni kezdtünk az asztal fölött, de ez sajnos most nem így történt, mert megjöttek Nathan haverjai és köztük Christopher is. Nem akartam egy csomó fiúval lenni, akik kérdésekkel halmoznának el, ezért inkább elmentem a következő órám terméhez. 

***

Az ének volt az utolsó órám. Részben örültem annak, hogy apu beírott erre a szakra, viszont annak nem örültem, hogy engem meg sem kérdezett, hogy szeretnék-e énekre járni. Arra gondoltam, hogy felhívom és megmondom neki a magamét, de rájöttem, hogyha dolgozik, akkor senki sem zavarhatja, mert akkor ideges lesz. Így hát beletörődve a sorsomban álltam az ének terem előtt a folyosón.

- Boldog vagyok most már bébi, ezt el kell mondanom, tőlem nem kellett kérni, csak úgy jött a vonzalom! - elmosolyodtam, amikor meghallottam ezt a dalt részletet, majd a hang irányába fordultam.

- Szia Nathan! - mosolyogtam rá.

- Hali. - vigyorgott.

A folyosói ablaknál álltam, mire mellém állt, így az oldalunk összeért. Az ablak az iskola udvarra nyílott, így mind a ketten csöndben figyeltük, hogy mi zajlik oda kint. Az alsóbb évfolyamba járok kint voltak és hócsatát vívtak egymás ellen.

- Hadd csináljak rólad egy képet. - hirtelen meggondolatlanságból mondtam ki a szavakat.

- Öhm... Oké.

Látszott Nathan-ön, hogy kicsit zavarba jött. Én is zavarba jöttem a kijelentésemtől, de már nem hátráltam meg. Egy kicsit remegő kézzel a táskámba nyúltam és a telefonom után kutattam. Mire végre a kezembe akadt, feloldottam a zárat és a kamera kis ikonra mentem.

- Mosolyogj! - mondtam neki és én is egy kicsit mosolyra húztam a számat.

Lefényképeztem és egy tapsvihar hang jött a hátam mögött. A fekete, hosszú hajú lány jött oda hozzánk, akitől a taps is hallatszott.

- Gyere ide Nathie! - odament Nathan-höz és megcsókolta.

Nem gondoltam volna, hogy barátnője van! Enyhe sokkot kaptam, amikor megláttam, hogy smárolnak. A lány a nyaka köré fonta a karját és nagyokat cuppogott. Nathan-ön semmi ellenállást nem vettem észre.

- Hmm! - szakadt el a lány tőle, majd hozzám fordult és végig mért. - Milyen aranyos tőled, hogy megmutatod az új lánynak az iskolát. - majd újra Nathan-höz fordult és megigazította az inge gallérját, ami kilátszott a pulcsija alól. - Élveztem a tegnap délután. Megismételhetnénk. - suttogta, de persze én is mindent tisztán hallottam.

Egy gyors puszit lehelt az ajkára, majd tovább ment. Amikor hallótávolságon kívül ért, a rúzsfoltos szájú megszólalt:

- Ez nem az amire gondolsz.

- Nem vagyok hülye Nathan! - ezzel a lendülettel megfordultam és elmentem.

- Hope! - ragadta meg a kezemet.

- Nem érdekel. - csuklott el a hangom. - Ha itt van neked ő, akkor én miért kellettem a szünetbe?

- Figyelj, ő az exbarátnőm. Mivel szakítottam vele, körülbelül két hónapja, így sosem hagy békén. Azt hiszi, ha ezt csinálja, akkor minden olyan lesz, mint régen. Szerettem, de most már nem érzek iránta semmit. És ami a téli szünetbe történt kettőnk közt, az jó volt. - Istenem! Miért kell vakargatni a tarkóját? Így még édesebb! - Lehet, hogy csak pár napot voltunk együtt, de akkor is! Jó volt veled beszélgetni és hülyéskedni egy kicsit, na meg persze az az este is jó volt. És mivel most itt vagy, én ugyan úgy szeretném veled ezt folytatni.

Nem tudtam erre mit mondani. Oh, miért kell ilyen hamar megszeretnem valakit? Abban biztos voltam, hogy megkedveltem Nathan-t és én is szerettem volna vele lenni. De így? Jön egy őrült ex és kénye-kedve szerint csókolgatni fogja majd Nathan-t?

- Iskola után egy fagyi? - nézett rám boci szemekkel.

Meg tudtam volna zabálni, ahogy rám nézett!

- Inkább egy forró csoki. - mosolyodtam el.

3. - Nathan a csapatkapitány

Sziasztok!:)

Újra péntek és vége a iskolának! Jupiáé!:D

A minap nézegettem, hogy mennyi fejezetet írtam már meg és elgondolkoztam. Ha minden úgy sikerül, ahogy az én szeretném, akkor egész nyáron tudok nektek péntekenként fejezetet hozni! De lehet, hogy egy héten majd kettőt is felrakok! Ki örül ennek?:)

El sem hiszem, hogy már van 6 feliratkozóm! *-*
Ezt a fejezetet saját tapasztalataim által írtam meg. A történet végén a kidobós rész, az velem is megtörtént pár tesi óra alkalmával. Van egy évfolyamtársam, aki fiú és nagyon cuki-muki. Ő vele szoktuk mindig azt csinálni, hogy kiszeretnénk dobni a másikat, de nagy ritkaság mikor sikerül. Múltkor ki akart dobni, de én elkaptam a labdát és elkezdett káromkodni.:D Édes volt! *-* Ezek után már nem is nagyon próbálkozott azzal, hogy kidobjon. Na mindegy! Mese óra vége :D
Remélem tetszeni fog a fejezet! :)
(Ugye milyen cuki a gif?^.^)

Annyira imádlak titeket!!!!:)

Puszi :*

# Hope

Hétfőn reggel nyöszörögve keltem ki az ágyból. Semmi kedvem nem volt iskolába menni, főleg nem úgy, hogy új iskolába kell mennem. Nagyon ideges vagyok miatta. Egyedül az a tudat nyugtatott meg, hogy Christopher ott lesz mellettem. Megbeszéltük, hogy első óra előtt körbevezet a suliba és szünetekbe is összefutunk. Szürke csöves nadrág, rózsaszín fehér feliratos póló, téli kabát és fehér csizma volt az az napi felszerelésem. A táskámat már tegnap este összekészítettem, ezért nem kellett még azzal is időt húznom. Apu és Christopher már rég az ebédlőben reggelizett, amikor lementem hozzájuk.
- Sziasztok! - köszöntöttem, mire ők is elrebegtek egy 'szia' félét.
- Ms. Collins! - szólított meg a házvezetőnő. - Mit kér reggelire?
Sosem fogom megszokni, hogy ez a nő állandóan ott lesz körülöttem és lesi a kívánságaimat. Állítólag ez örömet szerez neki, hogy kiszolgáljon minket.
- Egy pohár narancslevet kérnék! - válaszoltam az elhangzott kérdésre.
- Miért nem eszel normális reggelit? - kérdezte apu két falat közt.
- Van egy olyan érzésem, hogy nem maradna meg bennem sokáig az étel. - leültem az asztalhoz és a fejemet a karomra hajtottam.
- No para nővérke! Ott leszek melletted. - csámcsogott Christopher.
- Először lenyeljük a falatot és utána beszélünk fiam. - szidta le apu.
- Bocs apa! - mosolyognom kellett, mert most is úgy válaszolt, hogy közben tele volt a szája.

Reggeli után összeszedelőzködtünk és kocsival elindultunk az iskolába. Az utazás alatt Istenhez fohászkodtam: Remélem hamar beilleszkedem. Add, hogy legyenek barátaim és ne találkozzak Nathan-nel. A sok diákot látva arra a következtetésre jutottam, hogy már nincs messze az iskola. Igazam volt! Pár percen belül a kocsi megállt az iskola előtt.
- Jók legyetek! Bármi van telefonáltok és jövök! - köszönt el tőlünk apu.
Remegő lábakkal és torkomban érződő szívveréssel szálltam ki a kocsiból. Mintha valami hírességek lettünk volna, úgy bámultak minket a többiek. Öcsém a vállára akasztotta az egyvállú táskáját, zsebre dugta a kezét és elindult, de pár lépés után megállt.
- Jössz? - kérdezte felém fordulva.
Elrebegtem egy 'aha' féleséget és megindultam. A diákok még mindig minket néztek.
- Öcsi! - súgtam Christopher felé. - Te itt valami nagy menő vagy, hogy mindenki minket néz?
- Olyan nagy menőnek nem mondanám magam.
- Akkor?
- Hát... - megvonta a vállát. - Te vagy az új lány és őszintén szólva itt mindenki azt hiszi, hogy nincs testvérem, úgy hogy ez is egy meglepetés nekik.
- Kösz.
Az első óra előtti szünetben Christopher elkísért az igazgatóhoz, mert ő fog elvezetni engem a leendő osztályomba.
- Oh, Ms. Collins! - üdvözölt az igazgatónő. - Sokat hallottam már magáról az apja által. - miért nem vagyok meglepve? - Jöjjön, megmutatom az osztályát.
Készségesen elindultam Mrs. O'Connor után és közben beszélgetésbe elegyedett velem. Nem lehettem bunkó, így minden egyes kérdésére válaszoltam, még ha nem is éltem bele magamat a beszélgetésbe. Megállt egy osztályterem előtt, majd két kopogtatás után belépett, én pedig mentem utána, mint valami kiskutya.
- Mrs. O'Connor. - üdvözölte a tanár az igazgató nőt.
- Üdv Mr. Baile. Bemutatnám az új diákját.
- James Baile. - nyújtotta a kezét a leendő osztályfőnököm. - Én leszek az osztályfőnököd és a történelem tanárod egyben.
- Hope Collins. - mutatkoztam be én is.
- Osztály! - harsogta Mr. Baile. - Ő lesz az új osztálytársatok, Ms. Hope Collins. Legyetek barátságosak és segítőkészek vele. - a kis szónoklata után hozzám fordult. - Itt az első padba van egy szabad hely, ülj csak le.
Minden bátorságomat összeszedtem és elindultam a helyemre. Nem néztem senkire, csak az cipőm orrát bámultam egész végig. Elértem a helyemet, ahová leültem és elővettem a töri könyvemet és a füzetemet.

A nap hátralevő részében összebarátkoztam pár lánnyal, akikkel - mint kiderült - gyakran lesz közös órám. Nagyon megörültem, hogy máris számíthatok egy-két emberre. Az első két órán után már bátran vettem az akadályokat. Az utolsó órám tesi, amit nagyon imádok, így a nap végére már felszabadultam. Az öltözőben gyorsan átöltöztem és már mentem is a tornaterembe, ahol nem az a látvány fogadott, mint vártam. A száz százalékos lelkesedésem nulla százalékra zuhant. Amikor megláttam Nathan-t hirtelen görcsbe rándult a gyomrom és egy pillanatra azt sem tudtam, hogy fiú vagyok-e vagy lány. Egy pillanatra találkozott a tekintetünk, de gyorsan elkaptam a fejemet és elsétáltam a padokhoz, amire leültem. Körbejárattam a tekintetemet a termen. A plafonról kötelek lógtak, aminek nem nagyon örültem, hisz nem tudok kötelet mászni és mivel itt voltak kötelek így arra következtettem, hogy majd lesz kötélmászás. A gerendával, a szekrénnyel és a zsámolyokkal nem volt semmi gondom. Míg nézelődtem éreztem Nathan pillantásait magamon, de szerencsére ez nem tartott sokáig, mert jött a tesi tanár, ami azt jelentette, hogy az óra kezdetét veszi.
- A mai órán kidobózni fogtok. - közölte. - Két csapat lesz... Na, legyen a két csapatkapitány... Will és a másik Nathan. A győztes csapat a veszteseknek kitalálhat majd a végén egy feladatot, úgy válasszatok embereket. Will, te kezded.
- Hope. - vágta rá egyből, míg én csak értetlenül bámultam.
- Én? - kérdeztem vissza, miközben magamra mutattam, hogy biztos engem választott-e.
- Ühüm. - hümmögte.

Nagyon élveztem a kidobóst. Ez volt a nap fénypontja! Sokat nevettem, mert pár lánnyal mindig összeütköztünk, ha a labdáért mentünk vagy éppen a labda elől menekültünk. Nem tudom megmagyarázni, hogy miért, de vicces volt! Még azon is tudtam nevetni, hogy Nathan mindig engem akart kidobni és én is mindig őt vettem célpontul. Sose sikerült kidobnunk egymást, mert vagy kitértünk a felénk suhanó laszti elől vagy elkaptuk azt. Nathan ugyan olyan volt, mint amilyennek megismertem a szünetbe: viccesnek, kicsit perveznek és a mosolya!!! Úristen! Kell nekem ez a srác!!!!