2015. július 21., kedd

9. - Csókolgatni mindenhol, ahol csak lehet

Sziasztok!:)
Kinek tűnt fel a változás a blogon? Nektek hogy tetszik az új design?
Még egyszer szeretném megköszönni Perrie-nek a Paparazzi Blog Desing szerkesztőjének ezt a csodálatos designt!
Jelenleg a 22. fejezetet írom most és egy kicsit elakadtam. Nem akarok semmi konkrétumot mondani, csak annyit árulok el, hogy nem tudom eldönteni, hogy Hope maradjon Gloucester-ben vagy vissza menjen Southampton-ba. Jelenleg semmi ötletem nincsen, hogyha az egyik vagy a másikat választja, akkor hogyan folytatódna a történet.
Ettől a fejezettől igazán romantikus lesz történet, de ezt majd ti is meglátjátok.
Ha 2 komment összejön, akkor előbb hozom a fejezetet. ;)
Jó olvasást! :)
Puszi :*

Nathan calls...


# Hope
Nathan Sykes:
Szia. Ma nem megyek suliba és délután sem tudok átmenni tanulni. Bocsi.
xx Nathan

Reggel a telefonom pittyegésére ébredtem, ami addig nem hagyta abba az idegesítő hangot, amíg meg nem néztem az üzenetet. A párnám alól kikotorásztam a telefonomat és megnéztem az sms-t, ami Nathan-től jött. Remélem fontos, mert nem szeretem ha felébresztenek reggel. Elolvastam az üzenetet és hirtelen szomorúság töltött el, hogy ma nem találkozhatunk a tegnap történtek után. Megérintettem az ajkaimat és visszagondoltam a tegnapi csókra. Még mindig érzem az ajkait a számon. Megszakítottam álmodozásomat és visszaírtam neki az üzenetre.

Hope Collins:
Szia. Remélem nincs semmi bajod! :)
xx Hope

Nathan Sykes:
Csak egy kis hőemelkedés semmi komoly! :)
xx Nathan

Az iskola unalmasan telt, főleg a legutolsó óra, az ének volt, amit köztudott, hogy imádok. Percenként nézegettem a telefonom óráját, hogy mikor mehetek végre haza. Hiányzott Nathan! Fura volt nem hallani a hülyeségeit. Éneken a tanárnőt, vagyis Nathan anyukáját, Karen-t vizslattam, hogy miben hasonlít rá Nathan. Nem igazán vettem észre hasonlóságot.
Kiérve az iskolából egy hatalmasat ásítottam, majd a parkolót kezdtem el vizslatni, hogy merre van a csoda kocsi, vagyis az az autó, amit apu szokott elém / elénk küldeni egy mogorva sofőrrel a kormány mögött.
- Jó napot Ms. Collins! - üdvözölt mikor beültem a hátsó ülésre.
- Mondja, hogy apám nincs otthon és ha hazaér, akkor jó kedve lesz. - mormogtam köszönés helyett.
- El tudja különíteni a munkát az otthoni dolgokkal! - válaszolta monoton hangon.
- Aha. - dünnyögtem.
Az út hátralevő részét szótlanul töltöttük. A fülhallgatómat beledugtam a telefonom lyukjába, majd elkezdett bömbölni a fülemben a zene. Avicii még mindig jól nyomja! Ritmusra doboltam a lábammal és közbe dúdolgattam is. Nagyon nem érdekelt, hogy ezzel zavarom-e vagy sem a sofőrt, aki elég sokszor nézett rám a visszapillantó tükörben. A fejemet oldalra, az autó ablakának döntöttem és néztem az elsuhanó téli tájat. Emberek tömegkelege lepte el az utcákat, de egy valaki mégis kitűnt a tömegből. Felegyenesedtem az ülésben és hunyorítottam a szemeimmel, hogy jobban lássak. Nathan volt az, bakancsban, csőnaciban, kabátban, sapkában és egy olyan sálban, ami szinte az egész arcát eltakarta, de mégis sikerült megismernem. Ha hőemelkedése van, akkor miért járkál kint a fagyban? Nem kellett sokáig válaszra várnom. Hirtelen egy lány termett ott a semmiből és átölelte Nathan nyakát. Még így is láttam, hogy jó erősen szorítja magához. Amikor az autó melléjük ért, Nathan észrevehetett, mert gyorsan eltolta magától a lányt és a kocsi felé fordította a tekintetét, mire én hirtelen elkaptam az enyémet. Pillanatokon belül már el is hagytuk őket. Nem néztem vissza, hogy hogyan folytatódott ez a kis találkozás. Nem vagyunk együtt Nathan-nel, de mégis féltékeny vagyok!

***

Délután annyi minden jött össze, hogy nem is volt idő Nathan-nel foglalkozni. A bálkirálynős teendőimet végeztem. Jövő héten lesz egy divatbemutató, miszerint a bálkirálynőknek fehérben kell felvonulniuk diáktársaik előtt, míg a fiúknak feketébe. Amikor meghallottam, hogy fehérbe kell öltözni egyből a menyasszonyi ruha ugrott be, de gyorsan el is vetettem ezt az ötletet. Biztos kiröhögnének, ha menyasszonyi ruhába jelennék meg! A ruhatáramba keresgéltem, de csak egy topánkát és hosszú ujjú pólót találtam, ami fehér volt. Nem szeretek fehérbe öltözni, mert könnyen piszkolódik és legtöbbször a melltartó is átlátszik, amit én ki nem állhatok, ha átlátszik! Mit fogok most felvenni? Hirtelen elöntött az idegesség, de győzködtem magamat, hogy újra nyugodt legyek. Nem volt más választásom, mint kérni aputól pénzt és bevásárlókörutat tenni. Kelleni fognak fehér ruha darabok és valami báli ruha is. De milyen legyen az a fehér összeállítás?
- Anyu?! - hívtam fel anyut.
- Kicsim. - örvendezett. - Milyen jó hallani a hangod! Mi van veled?
- A pokolba kerültem és a sátán egyre rosszabb. - mondta komolyan, de amint meghallottam, hogy anyu kuncog, hirtelen nekem is kellett. - Segítened kell! - tértem a lényegre.
Elmeséltem neki a bálkirálynőséget és a fehér ruhákat. Kikértem a tanácsát, hogy milyen ruhákat válogatna össze.
- Vagy feszülős gatyát, vagy szoknyát, amiben látszanak a lábaid.
- Mi lenne, ha lejönnél a hétvégén és elmennék együtt vásárolni? - áldom az eszemet és az ötleteimet.
- Nem lehet Kicsim. Hol aludnék egyáltalán? Hotelt nem tudom kifizetni és hogy őszinte legyek, nem akarok apáddal egy fedél alatt aludni.
- Oké. Megértem. - kicsit letörtem a válaszán, de meg tudtam érteni.
Még egy kicsit beszéltünk, aztán letettük a telefont. Mivel még mindig nem ismerem olyan jól Gloucester-t, ezért neten kezdtem el keresgélni különböző boltok iránt. Gloucester Quays-ban van Calvin Klein bolt. Hm! Kell vennem egy Calvin Klein-os bugyit, annyira jól néz ki! Találtam egy Snow+Rock boltot is, ahol inkább téli cuccok vannak. Fox feather, Punk Lemoix, Hush Puppies, Trespass, Pilot, Lakeland, Roman... Úgy tűnt, hogy az utolsó háromban vannak tinis cuccok. Miközben még keresgettem boltokat, felvillant a facebook ikon mellett egy egyes szám, ami azt jelentette, hogy üzenetem érkezett.

Nathan Sykes:
Megmagyarázom!

Hirtelen gyorsabban kezdett verni a szívem, amikor megláttam, hogy Nathan írt. Az egyik részem azt kívánta, hogy tényleg magyarázza meg, hogy mit keresett egy lánnyal, amikor "beteg" volt. De a másik részem a halálba kívánta a magyarázataival együtt.

Hope Collins:
Nem kell semmit sem megmagyarázni. Nem vagyunk együtt, nem érdekel.

Nathan Sykes:
Engem meg igenis érdekel, mert együtt akarok lenni veled! Érted? Randizni akarok veled, ölelgetni akarlak és mindenhol ahol csak lehet csókolgatni!!

Mikor megláttam az utolsó üzenetet, hirtelen azt sem tudtam, hogy hol vagyok. Randizni akar velem! Ölelgetni akar! Csókolgatni! Oh, édes Istenem! Hisz én is ugyan ezt akartam! Százszor begépeltem az üzenetemet és ugyan ennyiszer ki is töröltem. Nem tudtam, hogy erre mit is kellene válaszolnom. Már vagy 10 perc is eltelt, de még mindig azon gondolkoztam, hogy mit írjak vissza. Nem tudnám megmondani, hogy miért ment ilyen nehézkesen a válaszadás. A telefonom csörgése szakította meg a gondolataimat. Felcsendült a Charli XCX Boom Clap száma és a zenéhez társult Nathan fényképe is.
- Igen? - szóltam bele félénken.
- Randizz velem! - mondta ellenkezést nem tűrő hangon.
- Rendben. - suttogtam és az arcomra kiült egy levakarhatatlan vigyor.

2015. július 15., szerda

8. - A nadrágban lévő Kicsike

Sziasztok!:) 
A nyaram már biztos, hogy nem úgy alakul / alakult ahogy én azt elterveztem..:/
Ami persze nektek jó hír, mert így folyamatosan tudom hozni a részeket.
Ez a rész egy kicsit perverzebb és romantikusabb.
Eljött a pillanat, amit szerintem páran már nagyon vártatok.
De nem is írok róla többet. Ha elolvassátok, akkor úgy is megértitek, hogy miről beszélek.:)
Jó olvasást!:)
Puszi :*

Nathan Sykes (NathanSykes)
Let's go to school picture #school #smile #hair
# Hope
Mint kiderült a bálkirálynői cím megszerzése nem csak arról szól, hogy jelentkezel és majd megszavaznak téged. Nathan jó párszor már mondogatta, hogy kampányolni fogunk, de először nem értettem, hogy mit akar ezzel. Nem kellett sokáig várnom rá, hogy megtudjam. A hercegeknek és a hercegnőknek különböző feladaton kell részt venniük a többi iskolatársuk előtt, hogy bebizonyítsák, hogy ők igenis alkalmasak a bálkirály / királynő posztra. Minden évben a diákönkormányzat feladata összeállítani a versenyszámokat. Nathan mesélte, hogy szoktak lenni ügyességi feladatok, érvelés magad mellett és divatbemutató. A divatbemutató szó hallatán kicsit megrökönyödtem. Volt egy olyan év, ahol szemetes zsákokat és újságpapírokat kellett felhasználni az "öltözékre", majd abban végig vonulni a diákok előtt.
- Ezt nevezik kreativitásnak! - hangzottak a fejembe Nathan szavai. - Franciául cératif (kréátif)! - a francia kiejtésén és a hangsúlyozásán most is nevetnem kellett egy kicsit. Annyira vicces volt!
Félek, hogy az idei év mit hoz számomra, vagyis milyen próbákat kell kiállnom, ha már jelentkeztem... khm... jelentkeztek a nevembe, akkor csináljam is jól!

A mai biológia óra ígéretesnek tűnt! Mivel ezen az órán mindenki úgy ült ahogy akart, így Nathan ma mellém csusszant be a padba. A táblára ez volt írva: I'm done with great love. I'm back to great lovers. (Végeztem a nagy szerelmekkel. Visszatértem a nagy szeretőkhöz.)
- Szóval kedves gyerekek. - szólalt meg a tanárnő. - A mai órán a szexualitásról lesz szó.
- Hűha! - adtak hangot a többiek az örömüknek és a meglepődéseknek.
- Shh!! - nyugtatott a tanár minket. - Tudom, hogy már jártasok vagytok ebben a témában, de erről akkor is kell beszélnünk.
- Nincs erről mit beszélünk tanárnő! - kiabálta hátulról az egyik fiú. - Úgy megkúrjuk a lányokat, hogy nem kell ahhoz űrutazás, hogy csillagokat lásson. - erre mindenki nevetni.. sőt! Visítani kezdett. A tanár szája sarkában is bujkált egy kis mosoly, de visszafogta magát.
- Akkor kérlek gyere ki ide és mutasd meg a többieknek, hogy kell egy banánra felhúzni az óvszert. Hisz védekezni, azért csak kell.
- Hát... Én a pöcsömet nem banánnak szoktam hívni, de legyen.
A srác felállt a helyéről, felhúzta a nadrágját, mert szinte a segge alján lógott a gatyája, majd előre ment a tanári asztalhoz.
Felénk fordult és elkezdte kicsatolni az övét és már a sliccét húzta le... Hm.. fekete boxer alsó. Szexi! Maga a srác is szívdöglesztő.
- Segítenél neki, hm? - súgta oda Nathan.
Bizonyára észrevehette, hogy igen nézem a srácot. Nem tudtam neki válaszolni, mert a tanár hirtelen felsikított.
- Te meg mit csinálsz?
- Azt mondta, hogy húzzam fel a banánra a gumit. Ahhoz, hogy fel tudjam húzni, ki kell engedni a Kicsikét. - mondta ártatlanul, mire újból mindenkiből kitört a röhögés. A tanár csak a fejét fogta.
- Erre a banánra gondoltam. - adta oda neki az említett gyümölcsöt.
A srác, vagyis Adam - mint kiderült -, elvette a tanártól a banánt és a lába közé fogta. Az asztalról elvette egy csomag gumit és azt próbálta felbontani. Hát... Nem jött neki össze. Akárhogyan tépkedte a zacskóját, nem tudta elszakítani. Ezen mi persze nagyon jókat nevettünk, de egyben sajnáltam is Adam-et, mert kínos lehetett számára, hogy olyan nagyra van magával és mégsem sikerül neki felbontani egy csomag óvszert. A csomagolás végét a fogai közé vette és úgy már sikerült neki felbontania.
- Na gyerekek! - szólalt meg a tanár nevetve. - Ilyent lehetőleg ne csináljatok, mert így is kilyukadhat.
- Fújhatok belőle lufit? - kérdezte Adam.
- Nem. - válaszolt komolyan a tanár.
A lába között lévő banánra, gyorsan és meglehetően ügyesen húzta fel a gumit, amit a tanár elé tartott.
- Tetszik tanárnő?
- Látjátok lányok? Adam már igazi profi ebben. - eközben az említett srác megveregette a saját vállát, majd visszavonult a helyére.
Az óra további részében beszélgettünk a fogamzásgátlásról, nemi betegségekről és a szexualitás kezdeteiről. Igazából nem tudtam meg újdonságokat, mert anyu már régebben felvilágosított, de azért jó, hogyha az ember újra és újra hallja ezeket a dolgokat és nem felejtkezik meg róluk, így nem csinálva semmi hülyeséget.

- Na, hogy tetszett az óra? - kérdezte Nathan, miután kicsengettek az óráról.
- Sokkal jobb volt, mint a régi sulimba. - vigyorogtam, mint a bolondok. - Amúgy meg... - kezdtem el.
- Amúgy meg?
- Tetszett a kép, amit feltettél Twitter-re. - szekrényemnek dőlve mosolyogtam rá.
- Reméltem, hogy tetszeni fog. - oké. Nem ilyen válaszra számítottam.
- Ma délután átjössz? - tereltem a témát, mert fogalmam sincs, hogy miért mondtam el neki, hogy tetszett a képe.
Habár így is tudja, hogy bejön nekem, hisz a téli szünetben megmondtam neki, de akkor is! Már megint előbb beszéltem, minthogy gondolkoztam volna.
- Persze, aztán kémiázunk egy kicsit. - rám kacsintott, majd ment a következő órájára.
Istenem! Tényleg rám kacsintott? Uhh! Sokkal jobb lett ettől a napom! Várjunk csak! Miért mondta azt, hogy kémiázni fogunk, ha nincs is kémiám? És ha jól tudom, akkor ő sem vette fel ezt a tantárgyat...
A nap további részében izgatott és elgondolkodó voltam. Egyfolytában azon járt az eszem, hogy Nathan vajon mire célzott a kémiás dologgal. Remélem valami jó fog kisülni belőle! Tényleg nagyon megkedveltem Nathan-t és örülnék, mint majom a farkának, ha ebből ténylegesen is lenne valami.

***

Az iskola főkapuján kilépve megláttam Nathan-t az utca másik oldalán, amint egy fekete autónak dőlve nézett maga elé.
- Jaj, Nathie! - ment oda hozzá Brittany és még ilyen távolságból is lehetett hallani a hangját.
- Anorexiás disznó. - mondta egy lány, aki egy csapat másik lánnyal volt körülvéve.
- Nem bírom felfogni, hogy miért nem tudja elfogadni, hogy vége, hisz ő csalta meg Nathan-t. - hallottam egy másik lány hangját.
Nem szeretek hallgatózni, de ezt most kényszer nélkül is meghallottam. Nem tudom megmagyarázni, hogy miért, de ott álltam a suli előtt, mint valami hülyék és néztem Nathan-éket. Rájöttem, hogy nem is nézhetek ki olyan bambán, hisz nem csak én álltam ott egyes-egyedül. Azt is gondolhatták, hogy várok valakire. Brittany ott tapogatta Nathan-t, ahol csak tudta, de ő mindig megfogta a kezét és elrántottam magától. Váltottak néhány mondatot, majd Bri hátra dobta a haját és sértődötten távozott.
- Hope! - kiáltotta el magát Nathan.
Abban a pillanatban minden szempár rám szegeződött. Az arcomon pedig egy levakarhatatlan vigyor jelent meg. Megigazítottam a vállamon a táskát, majd Nathan felé vettem az irányt. Amint közelebb értem hozzá kitárta a karját, én pedig gyors oda bújtam hozzá. Az ölelésünk nem tartott sokáig, de mégis nagyon jó érzés volt! Beültünk az autóba, majd haza kocsikáztunk. Az út alatt zavartalanul figyelhettem Nathan arcvonásait. Mivel ő az útra koncentrált, így nem vette észre, hogy bámulom vagy csak nem akarta témába hozni.


- Akkor mi is a koszinusztétel? - kérdezte Nathan már vagy ötödszörre.
- A háromszög egyik oldalának négyzete egyenlő a másik két oldal négyzetének összegéből levonva ezeknek az oldalaknak és a közbezárt szög koszinuszának a kétszeres szorzatát. - mondta a már jól betanult fogalmat.
- Ezek után már muszáj lesz holnap ötöst írnod matekból. - mosolygott, mint aki jól végezte a dolgát.
- És ha nem írok ötöst? - kérdeztem.
- Akkor kinyilvánítom, hogy hülye vagy és többet kell tanulnunk. - hm! A több tanulás az több együtt töltött időt is jelent.
- És ha ötösre írom meg? - hajoltam hozzá közelebb, hogy így is nyomatékosítsam a kérdésemet.
Már így is elég közel voltunk egymáshoz, mert az asztalomnál tanultunk és hogy mind a ketten lássuk a matek példát, így közelebb kellett kerülnünk egymáshoz. Már alapból is a térdünk és a karunk összeért. Olyan bizsergető érzés támadt az egész testemben.
-Hm... Ha ötösre írod meg, akkor ez fog történni...
Nem tudtam, hogy mire célzott ezzel, hogy "akkor ez fog történni", de nem is kellett sokat várnom, hogy megtudjam. Nathan közelebb hajolt és egy kicsit oldalra döntötte a fejét. Az ez utáni pillanat kiesett az emlékezetemből, mert már csak arra eszméltem fel, hogy az ajkai az enyémet csókolgatják. A másodperc tört része kellett ahhoz, hogy észhez térjek és felfogjam, hogy mi mégis mit csinálunk. Olyan puhák és finomak voltak az ajkai! Többet akartam belőlük. Sokkal többet!

2015. július 8., szerda

7. - Bálkirálynő? Meg még mit nem...

Halihó!:)
Először is szeretném bejelenteni, hogy a Szereplők modul bővült. Ha eddig nem néztétek volna meg, akkor lehet, hogy vár rátok egy kis meglepetés, mert három szereplővel bővült.
Egyik nap elgondolkoztam... Most írom a 20. fejezetet és még mindig van egy csomó dolog, amiről szeretnék írni. Egy régebbi blogomnál (Show Me Love) ott a húsz fejezetet alig tudtam összehozni.
Érdekes, nem?
Lassan két éve, hogy blogolok és jó sokat fejlődtem írás terén.
Régebben sosem tudtam fogalmazásokat írni, mindig anyu írta meg helyettem. Most meg? Ha fogalmazást kell írni, házi feladatként vagy szorgalmiként, mindig megírom és még élvezem is, hogy ilyeneket kell csinálnom. Anyum nem tud róla, hogy blogolok és mindig meglepődik, hogy milyen szép tudok megírni egy fogalmazást. Nem nézte volna ki belőlem, hogy én ilyenre is képes vagyok!:D
A másik hírem, az hogyha minden jól sikerül, akkor a jövő héten dolgozni fogok menni két műszakban 8 órába. Hogy ez mit is jelent? Hulla fáradt leszek és lehet, hogy még gép közelébe sem fogok kerülni, úgyhogy nem tudom, hogy mikor fogom tudni hozni a részeket, de ígérem, próbálok vele nem elkésni.
Szeptembertől 11.-be megyek. Sok új tantárgyam lesz és szerintem az óráim száma is fog növekedni. Nem vettem fel fakultációs tárgyakat, de ezen kívül, biztos, hogy sokkal többet kell majd tanulnom. A 11. év végén szerzett jegyeim beleszámítanak majd a tovább tanulásba, úgy hogy nem hiszem, hogy a blog lesz számomra a legfontosabb.
De mint már írtam, ígérem, hogy megpróbálok részeket írni és feltenni. Az biztos, hogy nem fogom bezárni a blogot.
Elég sokat hablatyoltam, úgy hogy jó olvasást kívánok!:)
Puszi :*


# Hope
Azt hiszem most már nyíltan ki merem mondani, hogy beilleszkedtem. Mivel osztályon belül már kialakult a klikkesedés, így nehéz volt beilleszkedni egy olyan csoportba / csapatba, akik már jól ismerték egymást, de szerencsémre nagyon aranyosan fogadott mindenki, így könnyű volt barátokat szerezni. Már az igazgatóit is megjártam. Azt senki sem mondta nekem, hogy nem mehetek csak új le a kilencedikesek folyosójára. Az igazgatónő elnézte ezt a kis húzásomat, amit azzal magyaráztam, hogy az öcsémhez mentem, ami nem is volt kitalált indok, mert az igazat mondtam! A tanulás is nagyon jól megy, csak az a baj, hogy most már biztos, hogy belezúgtam a tanáromba, aki nem más, mint Nathan! Olyan aranyos volt a múltkor! Hozott nekem csokit, hogy az édességtől jobban menjen a tanulás.

***

Ma, amikor beértem a suliba minden szempár rám szegeződött. Nem tudtam, hogy mi ennek az oka, hiszen már megszokták, hogy van egy új iskola társuk. Szünetekben is és órákon is mindenki pusmogott és közben rám néztek. Egyértelmű volt, hogy rólam van szó. Nem tudtam, hogy mi történhetett, hisz nem csináltam semmi rosszat és semmi olyat, amiért okot adtam volna a kibeszélésre. Nagyon rossz érzés volt, hogy én vagyok mindenhol és mindenkinél a téma. Az ebédlőben egyedül ültem az egyik asztalnál és csak turkáltam az ételt. Nem volt étvágyam.
- Hugica! - jelent meg az asztalnál Christopher.
- Még mindig a nővéred vagyok. - jegyeztem meg kedvtelenül.
- De a nővérke hülyén hangzik. - az állát dörzsölte, mintha elgondolkozna azon, amit mondott. - Mi bajod van? - nézett rám összehúzott szemöldökkel.
- Semmi.
- Ooooké. - nyújtotta el az 'o' hangot. - Lehet, hogy pár évig nem voltunk a legjobb tesók, de most itt vagy és én is itt vagyok, úgy hogy kötelességem, hogy gondoskodjak a nővéremről...
- Micsoda úriember. - morogtam.
- Ezt hallottam! Na, mond már mi van!
Elmeséltem neki, hogy mi bánt, mire harsányan felröhögött.
- Te hülye vagy! - annyira röhögött, hogy kiterült az asztalon és öklével csapkodni kezdte a felületét.
Én nem voltam vicces kedvem, így szem rebbenés nélkül néztem, ahogy az öcsém fulladozik a röhögéstől. Még a könnyei is kijöttek. Mivel kontaktlencsét hord, így úgy nézett ki, mint aki sír, annyira folytak a könnyei. A hab a tortán az volt, hogy az egész ebédlő minket nézett.
- Jajj. - megtörölte a szemeit és kezdett lenyugodni.
- Mr. és Ms. Collins. Mi olyan vicces? - jött oda hozzánk Brad, nyomában Nathan. - Szórakoztatjátok a népet?
- Baj van? - leült mellém Nathan és közben megsimogatta a hátamat vigasztalás képpen.
- Légyszi, had én mondjam el! - Christopher komolynak akart tűnni, de nem igazán sikerült neki. - Az a nagy pletyka téma a suliba, hogy jelentkeztél tavaszi bál királynőnek.
- Hogy mi? - felvisítottam, mire magamra vontam mindenki figyelmét.
- Je-lent-kez-tél-a-té... - szótagolta lassan és érthetően az öcsém, mire félbeszakítottam.
- Hagyd abba! - szóltam rá. - Én nem jelentkeztem.
- Pedig mindenki arról beszél, hogy alig vagy itt egy hete és már a bálkirálynő címre hajazol. - világosított fel Nathan.
- De én nem jelentkeztem. Nem is akartam jelentkezni. - motyogtam magam elé.
Az ebéd idő alatt azt találgattuk, hogy vajon ki jelentkezhetett a nevemben. Semmire sem jutottunk, így inkább hagytuk az egészet és elhagytuk az ebédlőt. Amint kiértünk a folyosóra, egyből szétszóródtunk. Brad kiment az udvarra elszívni egy szál cigit, Christopher pedig elment ahhoz a teremhez ahol órája lesz. Én a szekrényemhez indultam, de egy erős, megragadó kéz visszatartott.
- Hé! - Nathan a fülem mögé simította az egyik szőke, kósza hajtincset. - Ha az egy kicsit feldob, akkor én rád fogok szavazni.
Olyan aranyos gesztus volt ez tőle! Zavaromban elmosolyodtam és lehajtottam a fejemet. Észrevehette a zavaromat, mert elengedte a kezemet és egy lépést hátrált. Zsebre dugta mindkét kezét és lehajtva a fejét mosolygott. Csönd telepedett közénk. Nem bírom a csöndet!
- Öhm... Délután találkozunk? - kérdeztem.
Bólintott, majd mentünk a magunk útjára. 

A szekrényemet kinyitva kihullott egy piros színű papír. Felszedtem a földről és olvasni kezdtem.
"Találkozunk a tavaszi bálon kishercegnő! ~ Bri" Ne!!! Ez most komoly??? Brittany nevezett be? - esett le a tantusz. Előkerestem a telefonomat, lefényképeztem a kis cetlit és elküldtem Nathan-nek.

Hope Collins:
A drága exed volt az, aki jelentkezett a helyembe bálkirálynőként. -.-

Nathan Sykes:
Ne foglalkozz vele! Mondtam már. Kampányolni fogunk és kész. ;)

Hope Collins:
Most érkeztem csak a suliba. Szerinted hányan szavaznának rám, rajtad kívül?

Nathan Sykes:
Christopher?! O.o

Hope Collins:
Ha-ha. Megyek órára.

A nap hátra levő részében azon gondolkoztam, hogy hogyan tudnék visszalépni. Az igazgatóhoz kellene mennem vagy valami diákbizottsághoz? Esetleg szóljak apunak? Ő biztos, hogy tudna intézkedni! De ha visszalépek, akkor Brittany még jobban rám fog szállni és ezt nem akarom. Vagy kezdjek el kampányolni és lesz, ami lesz? Azt sem tudom, hogy mikor lesz a bál. Egyedül meg csak nem mehetek! Milyen jó lenne, ha Nathan megkérne, hogy menjek el vele a bálba! Kézen fogva betipegnénk a feldíszített tornaterembe, ahol közös képet készítenénk, úgy hogy ő mögött áll és átkarolja a derekamat, én pedig a kezére teszem a kezét és mosolygunk, mint valami szerelmes pár... Ébredj Hope! Mégis mit képzelek? Hogy én vagyok az egyetlen lány, aki érdeklődik Nathan iránt? Ki tudja, hogy hány lány epekedik ez után, az örülten szexi félisten után? Egy biztos: Brittany! Fogadni mernék rá, hogy még mindig szerelmes Nathan-be és azért akar nekem rosszat. Lehet, hogy nem kellene Nathan-nel beszélgetnem, meg együtt tanulnunk? Ha megszakítanék vele minden kapcsolatot, akkor talán Brittany is leállna a gonoszkodásaival. De nem akarom Nathan-t elveszíteni, hisz olyan aranyos! És azok a zöld szemek! Sosem szerettem a zöld szemű srácokat, de az övé... Bármikor eltudnék veszni bennük. Áhh! Gondolkozz Hope! Gondolkozz! Mi legyen? Maradjon minden úgy ahogy van, vagy hagyjam Nathan-t és akkor engem is békén hagynak? Igazán meg tudnám azt csinálni, hogy szólok apunak és akkor minden helyre jönne, de nem szeretnék az a lány lenni, akire mindenki azt mondja, hogy apuci pici lánya és apuci nélkül semmire sem menne... Üvölteni tudnék, hogy valaki végre segítsen!!!