7. - Bálkirálynő? Meg még mit nem...

Halihó!:)
Először is szeretném bejelenteni, hogy a Szereplők modul bővült. Ha eddig nem néztétek volna meg, akkor lehet, hogy vár rátok egy kis meglepetés, mert három szereplővel bővült.
Egyik nap elgondolkoztam... Most írom a 20. fejezetet és még mindig van egy csomó dolog, amiről szeretnék írni. Egy régebbi blogomnál (Show Me Love) ott a húsz fejezetet alig tudtam összehozni.
Érdekes, nem?
Lassan két éve, hogy blogolok és jó sokat fejlődtem írás terén.
Régebben sosem tudtam fogalmazásokat írni, mindig anyu írta meg helyettem. Most meg? Ha fogalmazást kell írni, házi feladatként vagy szorgalmiként, mindig megírom és még élvezem is, hogy ilyeneket kell csinálnom. Anyum nem tud róla, hogy blogolok és mindig meglepődik, hogy milyen szép tudok megírni egy fogalmazást. Nem nézte volna ki belőlem, hogy én ilyenre is képes vagyok!:D
A másik hírem, az hogyha minden jól sikerül, akkor a jövő héten dolgozni fogok menni két műszakban 8 órába. Hogy ez mit is jelent? Hulla fáradt leszek és lehet, hogy még gép közelébe sem fogok kerülni, úgyhogy nem tudom, hogy mikor fogom tudni hozni a részeket, de ígérem, próbálok vele nem elkésni.
Szeptembertől 11.-be megyek. Sok új tantárgyam lesz és szerintem az óráim száma is fog növekedni. Nem vettem fel fakultációs tárgyakat, de ezen kívül, biztos, hogy sokkal többet kell majd tanulnom. A 11. év végén szerzett jegyeim beleszámítanak majd a tovább tanulásba, úgy hogy nem hiszem, hogy a blog lesz számomra a legfontosabb.
De mint már írtam, ígérem, hogy megpróbálok részeket írni és feltenni. Az biztos, hogy nem fogom bezárni a blogot.
Elég sokat hablatyoltam, úgy hogy jó olvasást kívánok!:)
Puszi :*

# Hope

Azt hiszem most már nyíltan ki merem mondani, hogy beilleszkedtem. Mivel osztályon belül már kialakult a klikkesedés, így nehéz volt beilleszkedni egy olyan csoportba / csapatba, akik már jól ismerték egymást, de szerencsémre nagyon aranyosan fogadott mindenki, így könnyű volt barátokat szerezni. Már az igazgatóit is megjártam. Azt senki sem mondta nekem, hogy nem mehetek csak új le a kilencedikesek folyosójára. Az igazgatónő elnézte ezt a kis húzásomat, amit azzal magyaráztam, hogy az öcsémhez mentem, ami nem is volt kitalált indok, mert az igazat mondtam! A tanulás is nagyon jól megy, csak az a baj, hogy most már biztos, hogy belezúgtam a tanáromba, aki nem más, mint Nathan! Olyan aranyos volt a múltkor! Hozott nekem csokit, hogy az édességtől jobban menjen a tanulás.

***

Ma, amikor beértem a suliba minden szempár rám szegeződött. Nem tudtam, hogy mi ennek az oka, hiszen már megszokták, hogy van egy új iskola társuk. Szünetekben is és órákon is mindenki pusmogott és közben rám néztek. Egyértelmű volt, hogy rólam van szó. Nem tudtam, hogy mi történhetett, hisz nem csináltam semmi rosszat és semmi olyat, amiért okot adtam volna a kibeszélésre. Nagyon rossz érzés volt, hogy én vagyok mindenhol és mindenkinél a téma. Az ebédlőben egyedül ültem az egyik asztalnál és csak turkáltam az ételt. Nem volt étvágyam.

- Hugica! - jelent meg az asztalnál Christopher.

- Még mindig a nővéred vagyok. - jegyeztem meg kedvtelenül.

- De a nővérke hülyén hangzik. - az állát dörzsölte, mintha elgondolkozna azon, amit mondott. - Mi bajod van? - nézett rám összehúzott szemöldökkel.

- Semmi.

- Ooooké. - nyújtotta el az 'o' hangot. - Lehet, hogy pár évig nem voltunk a legjobb tesók, de most itt vagy és én is itt vagyok, úgy hogy kötelességem, hogy gondoskodjak a nővéremről...

- Micsoda úriember. - morogtam.

- Ezt hallottam! Na, mond már mi van!

Elmeséltem neki, hogy mi bánt, mire harsányan felröhögött.

- Te hülye vagy! - annyira röhögött, hogy kiterült az asztalon és öklével csapkodni kezdte a felületét.

Én nem voltam vicces kedvem, így szem rebbenés nélkül néztem, ahogy az öcsém fulladozik a röhögéstől. Még a könnyei is kijöttek. Mivel kontaktlencsét hord, így úgy nézett ki, mint aki sír, annyira folytak a könnyei. A hab a tortán az volt, hogy az egész ebédlő minket nézett.

- Jajj. - megtörölte a szemeit és kezdett lenyugodni.

- Mr. és Ms. Collins. Mi olyan vicces? - jött oda hozzánk Brad, nyomában Nathan. - Szórakoztatjátok a népet?

- Baj van? - leült mellém Nathan és közben megsimogatta a hátamat vigasztalás képpen.

- Légyszi, had én mondjam el! - Christopher komolynak akart tűnni, de nem igazán sikerült neki. - Az a nagy pletyka téma a suliba, hogy jelentkeztél tavaszi bál királynőnek.

- Hogy mi? - felvisítottam, mire magamra vontam mindenki figyelmét.

- Je-lent-kez-tél-a-té... - szótagolta lassan és érthetően az öcsém, mire félbeszakítottam.

- Hagyd abba! - szóltam rá. - Én nem jelentkeztem.

- Pedig mindenki arról beszél, hogy alig vagy itt egy hete és már a bálkirálynő címre hajazol. - világosított fel Nathan.

- De én nem jelentkeztem. Nem is akartam jelentkezni. - motyogtam magam elé.

Az ebéd idő alatt azt találgattuk, hogy vajon ki jelentkezhetett a nevemben. Semmire sem jutottunk, így inkább hagytuk az egészet és elhagytuk az ebédlőt. Amint kiértünk a folyosóra, egyből szétszóródtunk. Brad kiment az udvarra elszívni egy szál cigit, Christopher pedig elment ahhoz a teremhez ahol órája lesz. Én a szekrényemhez indultam, de egy erős, megragadó kéz visszatartott.

- Hé! - Nathan a fülem mögé simította az egyik szőke, kósza hajtincset. - Ha az egy kicsit feldob, akkor én rád fogok szavazni.

Olyan aranyos gesztus volt ez tőle! Zavaromban elmosolyodtam és lehajtottam a fejemet. Észrevehette a zavaromat, mert elengedte a kezemet és egy lépést hátrált. Zsebre dugta mindkét kezét és lehajtva a fejét mosolygott. Csönd telepedett közénk. Nem bírom a csöndet!

- Öhm... Délután találkozunk? - kérdeztem.

Bólintott, majd mentünk a magunk útjára. 

A szekrényemet kinyitva kihullott egy piros színű papír. Felszedtem a földről és olvasni kezdtem.

"Találkozunk a tavaszi bálon kishercegnő! ~ Bri" Ne!!! Ez most komoly??? Brittany nevezett be? - esett le a tantusz. Előkerestem a telefonomat, lefényképeztem a kis cetlit és elküldtem Nathan-nek.

Hope Collins:

A drága exed volt az, aki jelentkezett a helyembe bálkirálynőként. -.-

Nathan Sykes:

Ne foglalkozz vele! Mondtam már. Kampányolni fogunk és kész. ;)

Hope Collins:

Most érkeztem csak a suliba. Szerinted hányan szavaznának rám, rajtad kívül?

Nathan Sykes:

Christopher?! O.o

Hope Collins:

Ha-ha. Megyek órára.

A nap hátra levő részében azon gondolkoztam, hogy hogyan tudnék visszalépni. Az igazgatóhoz kellene mennem vagy valami diákbizottsághoz? Esetleg szóljak apunak? Ő biztos, hogy tudna intézkedni! De ha visszalépek, akkor Brittany még jobban rám fog szállni és ezt nem akarom. Vagy kezdjek el kampányolni és lesz, ami lesz? Azt sem tudom, hogy mikor lesz a bál. Egyedül meg csak nem mehetek! Milyen jó lenne, ha Nathan megkérne, hogy menjek el vele a bálba! Kézen fogva betipegnénk a feldíszített tornaterembe, ahol közös képet készítenénk, úgy hogy ő mögött áll és átkarolja a derekamat, én pedig a kezére teszem a kezét és mosolygunk, mint valami szerelmes pár... Ébredj Hope! Mégis mit képzelek? Hogy én vagyok az egyetlen lány, aki érdeklődik Nathan iránt? Ki tudja, hogy hány lány epekedik ez után, az örülten szexi félisten után? Egy biztos: Brittany! Fogadni mernék rá, hogy még mindig szerelmes Nathan-be és azért akar nekem rosszat. Lehet, hogy nem kellene Nathan-nel beszélgetnem, meg együtt tanulnunk? Ha megszakítanék vele minden kapcsolatot, akkor talán Brittany is leállna a gonoszkodásaival. De nem akarom Nathan-t elveszíteni, hisz olyan aranyos! És azok a zöld szemek! Sosem szerettem a zöld szemű srácokat, de az övé... Bármikor eltudnék veszni bennük. Áhh! Gondolkozz Hope! Gondolkozz! Mi legyen? Maradjon minden úgy ahogy van, vagy hagyjam Nathan-t és akkor engem is békén hagynak? Igazán meg tudnám azt csinálni, hogy szólok apunak és akkor minden helyre jönne, de nem szeretnék az a lány lenni, akire mindenki azt mondja, hogy apuci pici lánya és apuci nélkül semmire sem menne... Üvölteni tudnék, hogy valaki végre segítsen!!!