2015. augusztus 25., kedd

15. - Csókolgatnám, nyalnám és harapdálnám

Sziasztok Bébisonkák! :) 
Munkában volt egy lány, aki mindig azt mondogatta az egyik karbantartóra, hogy bébisonka. Hát nem cuki? :3 Én is átvettem tőle ezt a becenevet, szóval ezúttal ti lesztek az én bébisonkáim!:)
Egy kissé megint elakadtam az írással, mert egyszerűen olyan sok minden szeretnék írni, de nem szeretném elkapkodni, úgyhogy a részletezésen dolgoznom kell.:)
Ez a fejezet enyhén unalmasra sikeredett, de viszont jó pár történés zajlik benne.
Nem is húznám tovább az időt.
Jó olvasást! :)


# Hope
Anyu az egyik vendégszobát kapta meg éjszakára. Nem bírtam ki nélküle, így éjjel átsettenkedtem hozzá és bebújtam mellé és átkaroltam. Egyből az jutott eszembe, hogy Nathan-nel mikor fogunk együtt aludni. A fejemben le is játszódott egy kis részlet, hogy milyen lenne vele együtt aludni. Csak aludni! A fejemet a mellkasára tenném vagy kifli pózban lennénk és hátulról karolna át? Mind a kettő jól hangzik! Reggel pedig amelyikünk előbb felébred, csókokkal borítaná el a másikat, hogy ő is felébredjen. Az álomképemet megszakította egy másik gondolat. Mi lesz akkor ha betöltöm a tizennyolcat? Eddig az volt a tervem, hogy visszaköltözőm anyuhoz, de mivel már itt van Nathan is, így őt hogyan hagyjam itt, ha még együtt leszünk? Költözzek vissza anyuhoz, ahol újra korcsolyázhatnék, együtt lehetnék a barátaimmal és szenvedjek Nathan miatt, vagy maradjak itt legyek boldog Nathan-nel - ha még együtt leszünk - és búsuljak minden nap, hogy nem korcsolyázhatok versenyszerűen? Még egy jó ideig ezen rágódtam, de aztán elnyomott az álom. Reggel mikor felébredtem anyu már nem volt az ágyban. Nyújtózkodtam egy nagyot, majd átsétáltam a saját szobámba. Elvégeztem a reggeli teendőimet, majd felöltöztem. Felvettem egy fekete, rövid szárú nadrágot, ahogy én hívom picsa nadrágot, alá felhúztam egy fekete, kissé áttetsző harisnyát, piros, csipkés ujjatlan pólót rángattam a felsőtestemre és hogy összhangba legyen az egész öltözetem, felvettem a piros converse cipőmet. A kezembe vettem a fekete bőrdzsekimet, a fekete sálamat és a fekete sapkámat, mire az volt ráírva fehérrel, hogy: play dirty.
Lementem a étkezőbe, ami egyben konyha is volt. Ez olyan amerikai konyha megoldás volt. Sokkal jobb kedvem lett, mikor megláttam, hogy anyu nagy mosollyal jön felém, hogy 'jó reggelt'-et köszöntsön. Megpuszilt és tovább segédkezett a konyhában.
- Sziasztok! - köszöntöttem a többieknek, miközben leültem a helyemre. - Apu! - szólítottam meg halkan, majd rám emelte a tekintetét. - Meddig lesz itt anyu?
Féltem a válaszától és a reakciójától, de muszáj volt ez megkérdeznem! Tudnom kellett, hogy meddig élvezhetem anyám kellemes társaságát.
- Ezen a héten még biztos, aztán majd meglátjuk.
- Komolyan? - ugrottam egyet örömömben.
- Igen.
Nagyon megörültem a hírnek. Felkeltem a székből, oda mentem apuhoz és jó szorosan átöleltem a nyakát.
- Szeretlek - szeretlek - szeretlek!!! - mondogattam neki, majd elengedtem és anyuhoz mentem. - Áhhh! - sikítottam fel örömömbe és a nyakába ugrottam.
- Egem senki sem ölel meg? - szipogott Christopher, mire anyu odament hozzá és megölelte.

A suliban az adott teremhez mentem, ahol órám lesz, mikor megjelent mellettem Nathan. Egy kisebb sokkot kaptam tőle, mert megijesztett.
- Na, hogy van anyuci pici lánya? - kérdezte.
Elmeséltem neki, hogy mit műveltünk apuval tegnap este és hogy ma reggel azt mondogattam neki, hogy szeretem. Most így jobban belegondolva elég fura egy helyzet alakult ki. Egyszer azt mondom neki, hogy utálom, másszor pedig, hogy szeretem. Azt is elmeséltem Nathan-nek, hogy anyu itt lesz nálunk egész héten, amitől majd' kiugrok a bőrömből.
- Ja, és van még egy dolog. - álltunk meg a terem előtt, ahol órám lesz.
- Szerintem, tudom mit akarsz mondani.
- Szerintem meg nem, de mondd te mire gondoltál.
- Arra, hogy sűrű bocsánat kérés közepette elmondod, hogy ezen a héten nem lehetünk annyit délutánonként, mert anyukáddal akarsz lenni. - gondolatmenetétől kitört belőlem a röhögés.
- Ellenkezőleg. Anyu meg akar ismerni és apu is szeretne veled beszélgetni, így ezennel ünnepélyesen meghívlak magunkhoz vacsorázni. - olyan hangsúllyal mondtam, mintha Grammy díjat adnék át neki.
- Uhhh. Sosem voltam még ilyen családi vacsorán. - látszott rajta, hogy egy kicsit kényelmetlen neki a helyzet.
- Hát... Én pedig sosem mutattam be egy pasit se az egész családomnak. De ha nem akarsz jönni, mondhatsz 'nem'-et is. - simítottam végig a tenyeremmel a nyakán.
- Átgondolom, jó?
A becsengetés volt a végszó. Nathan a derekamra tette a kezét, közelebb hajolt, majd megpuszilta az arcomat és már ment is órára. Az első órám irodalom volt és feleltünk. Persze, hogy a tanárnak pont engem kellett választani, amikor alig tanultam rá valamit. Vagyis én tanultam volna többet, de Nathan nem hagyta tegnap. Felkeltem a székemről és kimentem a tábla elé a tanárhoz. Kérte, hogy mondjak el mindent, amit a felvilágosodásról tudok és hogy ez hogyan jelent meg az irodalomban. Nagy nehezen, de elkezdtem mondani azokat a dolgokat, amikre emlékeztem nagyjából. A tanár egyszer sem szakított félbe, pedig biztos voltam benne, hogy jó néhány hülyeséget összehadováltam.
- Üljön le Ms. Collins. Négyes osztályzatot kap.
Ez a nap egyre jobb lesz! Nem is tudom, hogy mikor feleltem valamiből négyesre! Nagyon örültem ennek! Látod apu? Nathan miatt kaptam négyest. Vagyis inkább saját magam miatt, mert ő nem hagyott tanulni. Órán nem lehetett telefont használni, de muszálj volt írnom Nathan-nek egy SMS-t.

Hope Collins:
Na, kikapott 4-est irodalomból? ^.^

Nathan Sykes:
Ügyes! De órán nem szabad telozni!!!

Hope Collins:
Valaki megszólalt...

Nathan Sykes:
Legközelebb is így kellene tanulnunk! ;)

Hope Collins:
Lesz legközelebb? :P

Nathan Sykes:
Hmmm! De még mennyire! :3

Szinte egész nap nem láttam Nathan-t és már kezdtem hiányolni. Hát nem hihetetlen? Pár órát külön töltünk és már hiányzik. Miközben a szekrényemből ki-be pakolgattam a könyveimet és a füzeteimet, magam elé képzeltem őt. Istenem! Azok a zöld szemek! Sosem szerettem, ha egy srácnak zöld szeme van, de az övé egyszerűen varázslatos. Képes lennék órákig csak őt nézni! Csókolgatnám, nyalnám és harapdálnám borostás állát, nyakát, ahol olyan szexin kiduzzad egy ér... Az ujjai, melyek áramütés szerűen érnek, ha hozzám ér... A mély, férfias hangja... Muszáj megkérnem, hogy énekeljen nekem valamit! Énekórákon egyszer sem hallottam még úgy teljes egészében énekelni, mert sosem szoktunk szólózni.
- Áh!
Valaki megmarkolta a seggemet, így kizökkentve engem az álmodozásomból. Gyorsan hátra fordultam, hogy megnézzem ki lehetett az elkövető. Akaratlanul is mosolyra húzódott a szám, mikor megláttam Nathan önelégült képét.
- Pfuu! Te! - vigyorogtam.
- Bocs, de ebben a cuccban olyan jó segged van, hogy nem hagyhattam ki.
- Még szerencse, hogy nincs senki a folyosón. - néztem gyorsan körbe, hogy vajon hányan láthatták ezt a kis jelenetet. - Na, jössz vacsorára vagy nem? - kérdeztem csak úgy mellékesen, pedig legbelül nagyon ideges voltam, hogy mi lesz akkor, ha eljön vacsorázni.
- Egy feltétellel. - közölte.
- Feltételeket szabsz?
- Igen. Csak akkor megyek, ha melléd ülhetek, fogdoshatom az asztal alatt a combodat és megvédesz apádtól. Beszari leszek, ha csak meglátom.
- Oké. - nevettem el magam.

2015. augusztus 19., szerda

14. - Apu viselkedése

Sziasztok! :)
Ki várja már a sulit? Hát én nem... Semmi kedvem visszamenni a "drága" kis osztálytársaim közé. :/
A nyaramat úgy terveztem el, hogy lesz majd egy pasi és nyári szerelem, mint a filmekben, de nem jött össze... Ilyen az én szerencsém... :(
Persze, esemény dús nyaram volt, de azért jó lett volna egy srác, meg szerelem, stb...
Nektek milyen nyaratok volt? :)
Jelenleg érzelmileg a padlón vagyok, nem a fent felsoroltak miatt, hanem egészen más okból.. :( Ezért megint megakadtam az írással... Nem tudok úgy szerelmes történetet írni, ha már a 'szerelem' szó hallatán hányingerem lesz...
Ebben a részben inkább Hope apjáé a főszerep. Nagyon meg fogtok lepődni a viselkedésén!
De nem is szeretnék többet hozzáfűzni! :)
Jó olvasást! :)

Christopher Collins


# Hope
Nem érdekelve Christopher beszólását, hogy ne közösítsem ki anyát, sem apu közlését, hogy nem sokára vacsora van, megragadtam anyu karját és a szobámba hurcoltam.
- Hogy kerülsz ide?
Rontottam rá egyből a kérdésemmel, miközben egy nagy mackó ölelésben részesítettem újra és újra.
- Apád telefonált a hétvégén. - mondta komolyan.
- Eh. - nyögtem fel.
Akkor szokott anyu ilyen komoly hangnemben beszélni, mikor valami baj van, vagy éppen le akar szidni.
- Ha szentbeszédet akarsz tartani akkor inkább... - nem tudtam befejezni, mert anyu közbe szólt.
- Figyelj! Tudod jól, hogy bármi van, akkor én mindig melletted állok, de egy picit gondolj bele apád helyzetébe. Amióta elváltunk megszűnt köztetek egy bizonyos kapcsolat. Csak annyit látott, hogy felnőttél és kész. Nem tudja, hogy valójában mit is érzel, azt sem igazán tudja felfogni, hogy most kamasz vagy és tombolnak a hormonok és egy percen belül több száz hangulatváltozáson esel keresztül vagy hogy érzékenyebb vagy, mikor megjön a havid és még sorolhatnám Kicsikém. Érted? Neki sem könnyű. Amikor még együtt voltunk, akkor még nem voltál kamasz. De most az vagy és ez apádnak is új. A válás után Christopher-t kapta, egy fiút és a fiúkkal azért nincsenek olyan nagy gondok, csak annyi, hogy az eszükbe kell vésni, hogy védekezzenek. De a lányokkal másabb! Te is, mint a többi lány, a fogyókúrával, meg a fiúkkal, meg a kinézeteddel voltál elfoglalva. De a fiúk később érnek, szóval apádnak nem volt ilyen gondja!
- Én ezt megértem, de mi az, hogy Nathan felett ítélkezik? Hogy ő nem segít nekem a tanulásba meg ilyenek? Szinte ő az egyetlen barátom és még ő tőle is el akar szakítani. - nyögtem.
- Szóval Nathan-nek hívják? - mosolyodott el anyu.
- Igen. - színpadiasan az ágyra borultam, ő meg mellém feküdt. - És olyan édes és aranyos és kedves... és ma is olyan... olyan...hmmm...
- Valaki szerelmes. - mondta dalolva.
- Nem vagyok szerelemes. - vigyorogtam.
- Aham.
- De komolyan! - védekeztem. - Tereljünk. Szóval felhívott apa, hogy gyere ide?
- Hát először az volt a téma, hogy üvölteni kezdtél, hogy utálod, majd a fejéhez vágtad, hogy közösen miket szoktunk csinálni, és hogy bezárkóztál a szobádba. Utána meg mondta, hogy őt nem érdekli semmi, sem a munkám, se semmit, hogy azonnal jöjjek ide és beszéljek a fejeddel, mert ha továbbra is ilyen leszel, akkor megfojt.
- De olyan jó, hogy itt vagy! - bújtam oda hozzá. - Meddig maradsz?
- Nem tudom. - kezdte el simogatni a hajamat, amit annyira szeretek.
- És akkor most úgy kellene viselkednem, mint egy tökéletes kislány? - motyogtam.
- Nem. Csak tölts több időt apáddal, hogy megismerjétek egymást.
Még egy ideig beszélgettünk, hogy mi hogyan alakul otthon és miket szokott csinálni szabadidejében. Én is meséltem neki Nathan-ről, hogy hogyan ismerkedtünk meg, meg hogy az egész iskola előtt megcsókolt és hogy majd együtt fogunk elmenni a bálba is. Élénk csevegésünket egy kopogás zavarta meg. A kopogáshoz arc is társult. Christopher dugta be a fejét. Rémülten körülnézett, hogy meggyőződjön minden rendben van-e. Ez a kiskori szokása a mai napig megmaradt. Olyan zabálni való. Régebben is, mikor beszeretett volna jönni hozzám, kopogott, majd körül nézett, hogy biztonságos-e bejönni. Régebben biztos megijesztették a rózsaszín falak, majd utánna az, hogy az egész szobámat elborította a híres jégtáncosokról való poszterek, mint például: Barbara Ann Scott, Dorothy Hamill, Sonja Henie és még sok más táncos szinte élethű nagyságú képei. Ahogy az álmomat Southamtom-ba hagytam, úgy a posztereim is ott maradtak a falon.
- Kész a vacsora. - közölte Christopher.
- Megyünk. - kelt fel az ágyról anyu és magával húzott.
- Írok egy üzit Nathan-nek és megyek.

Hope Collins:
Ez életem legjobb napja! *-*
Anyu itt van!!!

Nathan Sykes:
Itt? Gloucester-ben? :O

Hope Collins:
Aha!!!! ^.^

Nathan Sykes:
Hm! Pedig már azt hittem, hogy én tettem jobbá a napodat! :(

Hope Collins:
Holnap is lesz egy nap! ;)
Megyek vacsizni! Majd beszélünk :*

Az SMS-ezés után lementem az ebédlőbe, ahol már mindenki elfoglalta a helyét. Apu - mint mindig, most is - az asztalfőnél ült. Jobbján Christopher, míg a balján egy üres szék állt terítékkel és az mellett anyu foglalt helyet. Vagyis anyu és apu közé kerültem. Miért érzem azt, hogy ez a vacsora rosszul fog elsülni? Leültem a helyemre, miközben anyu rám mosolygott, én pedig vissza őrá. Mihelyt leültem a házvezetőnő, Cheryl néni máris tálalta az előételt, ami fokhagymakrém leves volt pirított kenyér kockákkal és reszelt sajttal a tetején. Az összes étkezés olyan mintha étterembe lennék. Régebben, otthon csak hétvégente volt anyu által főzött leves. Hétköznap a munka miatt nem igen ért rá főzni, így mindig zacskós leves volt.
- Egyik este áthívhatnád Nath-et vacsorára. - szólalt meg az öcsém két fogás közt.
- Nem hiszem, hogy... ez... jó ötlet... lenne... - dadogtam.
- Miért nem? - kérdezett vissza apu.
- Tegnap előtt még azt mondtad, hogy nem akarod, hogy ő korrepetáljon, most meg simán beleegyeznél, hogy eljöjjön vacsorára? - vágtam a fejéhez és kezdtem kissé ideges lenni.
- Korrepetálás, hm? - szólt közbe Christopher gyanús hangon, miközben a szemöldökét mozgatta fel-le.
- Nem tagadom, mert tényleg jobban örülnék, ha egy olyan diák korrepetálna, akiről tudom, hogy milyen eredményei vannak vagy esetleg egy felfogadott tanár, de ettől eltekintve eljöhet hozzánk vacsorára. És mivel most már közelebb álltok egymáshoz, így jobban megismerném, hogy tudjam, jó-e hozzád. - majdnem a fejéhez vágtam, hogy először engem ismerjen meg és utána Nathan-t, de visszafogtam magam.
- Hé fater. - szólalt meg Christopher. - Manapság már azt mondják, hogy pasi.
- Christopher! Nem mondunk ilyent, hogy fater.
- Bocsika apucika. - fordult apu felé és képzeletbeli puszit küldött, mire apu elvigyorodott.
Egy kezemen meg tudnám számolni, hogy az utóbbi időkben apu hányszor mosolygott rám. Ettől egy kicsit féltékeny lettem, de ha azt nézzük öcsi is féltékeny lehet, hogy én anyuval jövök ki jobban, vagy nem? A fiúknál nincs ilyen?
- Ha apád benne van, akkor elhívhatnánk a napokban, amíg én is itt vagyok. - mondta anyu, miközben apára nézett.
- Nekem rendben van. Délután tanulhatnátok és akkor itt marad vacsorára.
- Még mindig azt hiszem, hogy ez nem jő ötlet.
- Két szerelmes pár, mindig együtt jár... - énekelte Christopher a maga "csodálatos" hangján.
Nem bírtam ki nevetés nélkül! Akaratom ellenére is felkaptam egy sült krumplit a tányéromból és hozzávágtam. Hirtelen elhalkult és nézett kikerekedett szemekkel.
- Ez már háború!
Ő is felkapott egy krumplit és hozzám vágta.
- Gyerekek! Nem viselkedünk így az asztalnál! - dörmögte apu.
Christopher-rel összenéztünk, ördögien egymásra mosolyogtunk, majd a mind a ketten felkaptunk egy krumplit és egyszerre hozzávágtuk. Nem tudtam, hogy milyen reakciót vált ki ez a mozdulatsor apuból, de elmosolyodott és majd így szólt:
- Most aztán meneküljetek!
Christopher felpattant a székéből és már el is futott apu közeléből. Én nem voltam ilyen gyors, így nem jutottam messzire. Apu is felkelt és utánam iramodott, majd a derekamnál fogva elkapott. Annyira nevettem, hogy összeestem a földön. Apunál szalvéta volt, amit gömbölyű alakra összegyűrt bele akarta dugni a gatyámba.
- Ne!! Neee! - rikácsoltam, fájt a hasam és már alig kaptam levegőt.
Amíg apu azzal ügyeskedett, hogy lefogjon és beletegye a szalvétát a nadrágomba, addig öcsi apu mögé ment és a nyakába borított egy pohár vizet. A hideg vízből rám is loccsant.
- Hoppá! - mondta öcsi, mintha véletlenül történt volna mind ez. - Én fogom, te csikized.
A földön feküdve Christopher lefogta a kezeimet. Apu rátérdelt a combomra, így nem volt menekvésem. Sőt! Alig tudtam mozogni. Mivel nagyon csikis voltam és szó szerint fuldokoltam a nevetésben, mikor apu az ujjait végig járatta az oldalamon. Nem tudtam eldönteni, hogy alapból is ilyen szórakoztató apu vagy csak azért csinálja ezt, mert anyu beszélt vele?

2015. augusztus 13., csütörtök

13. - Anyu visszatér

Sziasztok!:)
Ebben a részben Hope-ék matekozni fognak, szóval előre is bocsi, ha egy kicsit unalmas vagy nem értetek belőle semmit. Sajna, én ezt tanultam év vége fele, szóval gondoltam megvillogtatom a matek tudásomat. :D
Nem tudom mikor írtam már ilyent, de most azt hiszem ennek is eljött az ideje.
Nagyon szépen szeretném megköszönni a 10 feliratkozót és azoknak meg külön köszönöm, akik ténylegesen is rendszeresen bekukkantanak a blogba.! :) 
Imádlak titeket! :*
Főleg Cassie-t, aki egyéb okok miatt már olvasta ez a részt, így ő neki ez most nem lesz nagy újdonság.:)
Cassie az előző részhez írt egy jó hosszú kommentet, ami miatt megváltoztattam az elképzelésemet a történetet illetően.
Christopher-nek és Brittany-nak több szerepet fogok majd szánni és még egy személynek, akit még ti nem ismertek, de majd megfogjátok ismerni.:)
Az oldal menübe szavazhattok, hogy ki a kedvenc szereplőtök. Kíváncsi vagyok, hogy kinek ki a kedvence. :)
Nekem személy szerint Nathan-t, de ha nem is ő lenne a favorit, akkor nem róla írnék blogot! :D
Jó olvasást! :)
Puszi :*




# Hope
Mivel most kivételesen Nathan-höz mentünk tanulni, így muszáj volt találkoznom a többi Skyes családtaggal. Az anyukáját alapból ismertem, mivel ő tartja az ének órákat. Volt egy olyan sanda gyanúm, hogy Nathan beszélt neki rólam, vagy legalább is a korrepetálást megemlítette, mert nem döbbent meg, amikor a lakásuk kellős közepén meglátott. Van neki egy húga is, Jessica, aki 3 évvel fiatalabb nála. Ő most éppen nem volt otthon, mivel tánc edzésekre jár. Nagyon otthonos kis házban élnek, melyből csak úgy árad a szeretet, nem úgy mint a miénkből... Ha belépek a mi házunkban, olyan mintha egy jéggé fagyott pokolba lépnék be, pedig köztudott, hogy a pokolban - már ha létezik ilyesmi -, ott meleg van. Nathan szobája valamivel kisebb, mint az enyém, de anyu lakásában lévő szobámmal éppen hogy megegyezik. A szobájában volt egy egy személyes ágy, íróasztal és három szekrény egymás mellett. A falak színe halvány kék volt. Amint beléptem a szobába egyből megcsapott az az igazi férfias illat. Nathan illata. Határozottan nem olyan illatok keringtek, mint Christopher szobájába!
- Ülj le nyugodtan!
Körülnéztem, hogy hová is ülhetnék. Mivel az asztalánál csak egy szék állt, így inkább az ágyat választottam ülőalkalmasságnak. Elővettem a matek cuccomat, mire ő is oda hozta mellém a könyvét és a füzetét.
- Szóval... - kezdte el a mondandóját. - Hol is kezdjük? Áh, itt van a feladat. Szóval koszinusz szor két x és 30 fok összege egyenlő egyketteddel. (cos(20x+30°)=1/2)
- A koszinusz egyketted az 60 fok. - vágtam rá egyből, mivel kívülről megtanultam a nevezetesen szögeket.
- És az radiánba átszámolva? - kérdezett vissza.
- Öhm... - elővettem a számológépemet és elkezdtem az átváltást. - Az pi per 3.
- Akkor a 30° az pi per 6.
Ezután úgy folytattuk a tanulást, hogy ahányszor jól megoldottunk egy példát, vagy jól válaszoltunk a másik kérdésére, annyiszor csókolóztunk. Igen ösztönző megoldást választottunk, így igyekeztünk minél hamarabb megtanulni az anyagot, hogy utána csókolózásba forrjunk össze. A irodalmi felvilágosodást olvasgattam, mikor éreztem a seggem alatt az ágyon, hogy Nathan egyre közelebb csusszan hozzám, mert egyre jobban bepréselődött a matrac. A combja hozzáért a combomhoz. Kezével végigsimított a hátamon fentről lefelé, majd vissza. Érintései miatt nem tudtam koncentrálni. Olvastam tovább a szöveget, de semmit sem jegyeztem meg az olvasottakból. Nathan eltűrte a hajamat az útból, így jobban hozzáfért a nyakamhoz. Olyan közel hajolt hozzám, hogy éreztem meleg leheletét érzékeny, felforrósodott bőrömön.
- Nem csináld. Nem tudok figyelni. - nyögtem ki nagy nehezen.
- Mégis mit ne csináljak? - csókolt bele a nyakhajlatomba.
- Nathan. - húzódtam el tőle vigyorogva. - Ezt még meg kell tanulnom. - mutattam a könyvemre, mire azt elvette tőlem.
- Tanulj akkor, amikor mindenki más. Óra előtt.
Közelebb ült hozzám és a derekamnál fogva magához húzott.
- Oké. - az arca olyan közel volt az enyémhez, hogy ha kicsit előredöntöm a fejemet, akkor nyugodtam le tudtam volna smárolni. - Akkor mit csináljunk?
- Vagy egy-két ötletem. - jelentőségteljesen lenézett az ajkaimra, majd vissza a szemembe.
- Hmmm. Hallgatlak.
- Hmmm. Mondjuk ehhez mit szólsz?
Az állam alá helyezte a mutatóujját, így kissé felemelte a fejemet. Lassan közeledett hozzám, míg az ajkaink össze nem értek. Nem csókolt meg, csak finoman odaérintette a száját az enyémhez. A pulzusom megnövekedett, a testem felforrósodott. Hasam görcsölni kezdett, de ez nem olyan volt, mint egy menstruációs görcs. Nem fájt, inkább élveztem, hogy ez a félisten, aki a nyelvét végig húzta az alsó ajkamon, ilyen reakciót tud kiváltani belőlem. Alig érezhetően megcsókolta a számszélét, majd újból visszahúzódott. Esküszöm, ha tíz másodpercen belül nem csókol meg normálisan, ideg összeroppanást kapott. Volt már pár srác az életembe, de egyik sem tudott ilyen érzéseket kiváltani belőlem egyetlen érintésével, csókjával!
- Kérlek. - nyöszörögtem, miközben a tarkójánál fogva még közelebb húztam magamhoz.
- Hm?
- Csókolj meg!
- Más kívánság? - éreztem, ahogy benyúl a pólóm alá és csupasz, meleg kezével a derekamat kezdi el simogatni.
- Pillanatnyilag nincs.
Olyan vadul, olyan erőteljesen rontott az ajkaimnak, hogy hirtelen nem tudtam megtartani a saját súlyomat, így hátraborultam az ágyra. Nathan egyre szenvedélyesebben csókolt, miközben a két lábam közé pozicionálta magát. Felhúztam a lábaimat, majd összekulcsoltam őket a dereka körül. A mozdulat által még közelebb kerültünk egymáshoz, de nem csak a felső testünk, ha a nemi szervünk is. Nőiességemnél éreztem egyre keményedő férfiasságát. Felnyögtem. Itt és most akarom ezt a görög félistent! Szívta és harapta is ajkaimat. Jesszus! Teljesen beindultam! Kezeimet levezetettem az oldalánál, majd benyúltam a pólója alá és simogatni kezdtem sima, izmos hátát.
- Teljesen megőrjítesz. - lihegte, majd a nyakamat kezdte el csókolgatni.
- Mert megőrülök érted. - újra felnyögtem, amikor megharapta a nyakamat.
Az ajkai újra megtalálták az enyémet. Nem bírtam magammal. Annyira magával ragadott ez a leírhatatlan érzés, hogy egyre többet akartam Nathan-ből. Akaratlanul is feljebb emelkedett a csípőm és hozzádörgölőztem Nathan-höz.
-  Áhh. - szakadt ki belőle.
- Megjöttem! - kiáltotta kintről egy lány, mire mindketten felkaptuk a fejünket.
- Öööö... - mutattam az ajtó fele, jelezve, hogy mondja el, ki jött meg.
- Megjöttem a húgom. - nyakamba fúrta a fejét, majd gondterheltem felnyögött. - Ha nem akarod, hogy így lásson minket, akkor ezt abba kellene hagynunk.
- Miért látna meg? - nem értettem, hogy ezzel mit is akar mondani.
- Tudod, a húgom, néha-néha kopogás nélkül beront a szobámba és nem tudom, hogy melyikünk lenne nagyobb zavarba, ha így látna minket. Ő vagy mi.
- Rendben.
Nagy nehezen, de összeszedtem magamat, mind lelkileg, mind fizikailag. Az emeletről lefelé menet összetalálkoztam Jessica-val. Nathan bemutatott egymásnak minket.
- Jessica, ő itt Hope. Christopher nővére. - én csak mosolyogtam az elbűvölő kis szőke teremtésre.
- Christopher Collins nővére vagy? - kérdezte kikerekedett szemekkel.
- Igen.
Mint kiderült Jessica is ugyan abban a suliba jár, mint mi és így ismeri az öcsémet. Még egyszer sem láttam a suliban. De ezután majd jobban oda figyelek. Ráadásul még be is jön neki. Hű, mi lesz itt! Collins-ok vegyülnek Sykes-ékkal? Vicces, végén még dupla randira fogunk menni.

Nathan most is az anyja kocsijával vitt haza. Meg is jegyeztem neki, hogy a végén még meg fog gyűlölni engem, mivel mindig az ő kocsijával fuvaroz ide-oda. Erre nem szólt semmit, csak mosolygott. Leparkolt a házunk előtt, a járda mellett. Egy nagy sóhajtottam, miközben végig néztem a házon.
- Nem akarok bemenni. - motyogtam magam elé.
Nathan biztatóan megszorította a kezemet, majd kiszállt és átjött az én felemre. Sosem tudom eldönteni, hogy ennyire úriember vagy csak nekem akar kedveskedni.
- Gyere. - nyújtotta a kezét. - Oda kísérlek az ajtóig.
Még csak este 6 óra volt, de már besötétedett. Az égen nem látszottak a csillagok és még a Hold sem tündökölt. Ebből arra következtettem, hogy biztos felhős az ég. Ahogy kiszálltam a kocsiból megcsapott a hideg, csípős, téli levegő. Kirázott a hideg, amitől megremegtem.
- Fázol? - kérdezte gyengéden és még jobban magához húzott.
- Egy kicsit.
- Be kellene menned, nem akarom, hogy megfázz.
- Ilyen gyorsan le akarsz pattintani? - kérdeztem.
- Nem, de hogy is. - simított végig az arcomon.
Az ajtónál állva oda bújtam hozzá és jó szorosan összeölelkeztünk.
- Köszönöm, hogy nálad lehetettem délután.
- Bármikor.
Elhúzódtam tőle és sáljával sarkával kezdtem el babrálni.
- Tetszik?
- Micsoda? - néztem rá értetlenül, mert nem tudtam, hogy mire célzott.
- A sál. - vigyorodott el.
- Jah! - kaptam észhez. - Az tetszik, hogy rajta van az illatod.
Kijelentésemre elvigyorodott és levette a nyakáról a sálat és az én nyakamba akasztotta. Egyből megcsapott az a jellegzetes Nathan illat. Sosem fogom levenni a nyakamból!
- Vigyázz rá. - érintette meg az orromat figyelmeztetés képpen.
- Köszönöm. - mosolyogtam.
Lábujj hegyre álltam és megcsókoltam. Automatikusan a nyaka köré fontam a karomat, hogy még jobban oda húzzam magamhoz.
- Holnap találkozunk. - lehelte az ajkamra.
Megpuszilta az arcomat és elindult a kocsija felé. Még egyszer, utoljára integettünk egymásnak, majd bementem a házba.
- Megjöttem. - egyből rossz kedvem lett, mikor beléptem a házba. Levetettem a kabátomat és csizmámat, de Nathan sálját a nyakamba hagytam. Megindultam a lépcső fele, mikor egy rég nem hallott hangot meghallottam a nappaliból.
- Aranyos srác.
Visszahátráltam a nappaliba nyíló boltívhez és ott állt anyu mosolyogva. Apu és Christopher a kanapén ülve néztek minket.
- Anyu! - sikítottam el magam, majd oda rohantam hozzá és jó szorosan megöleltem. - Hogy kerülsz ide?
- Apád hívott. - újra megölelt és a fülembe súgta. - Biztos nem bír egy kamasz lánnyal.
Kijelentésén mind a ketten elnevettük magunkat.
- Annyira hiányoztál. - küszködtem az örömkönnyeimmel.
- Te is hiányoztál nekem Prücsök.

2015. augusztus 11., kedd

12. - Jutalom

Sziasztok!:) 
Amit láttok képet, azon természetesen nem Indiana Evans van, aki Hope karakterébe bújt. Kerestem róluk közös képet, de egy sem volt. Így próbáltam keresni olyan képet, ahol Nathan szőke lánnyal van, mivel Hope is szőke. Párat találtam, de nem volt igazi, így ez a kép maradt. A lány nem szőke, de tegyetek meg egy szívességet! Képzeljétek el, hogy az a lány Hope. :D
Mivel nem sokára véget ér a nyári szünet, így van egy ajánlatom!
Ha valamilyen formában is, de tájékoztattok arról, hogy mi a véleményetek a blogról, legalább ketten, akkor nem kell egy teljes hetet várni az új fejezetre, hanem pár nap múlva hozom az újat.
Mit szóltok hozzá? :)
Külön köszönet Cassie-nek, mert nagyon sokat segített, hogy újra megjöjjön a kedvem az íráshoz.
Azt mondta, hogy telefonba írjam le a gondolataimat, majd ha lesz kedvem, pötyögjem be gépbe is. Az utóbbi pár napban, szinte minden nap írtam egy keveset és már be is fejeztem a valentin napi részt.
Már a Christopher-es részen gondolkozom! :)
Az interjúhoz nyugodtan írhattok folyamatosan kérdéseket, mert ez a Christopher-es rész, csak a 24. fejezetnél lesz. Addig nem teszem ki, úgyhogy a 24. fejezetig bőven írhattok kérdéseket..
Úgy is változni fog még jó sokat a történet! :)
Jó olvasást! :)

Hope & Nathan


# Hope
Egész vasárnap a szobámban gubbasztottam. Mivel a hálóból nyílt a fürdőszoba, így nem kellett elhagynom a helyiséget. A reggelimet a Cheryl néni - vagyis a szobalány, dadus, szakács, nem is tudom hogy hívjam - hozta fel. Megkértem, hogy az ebédemet is hozza fel, mert nem volt semmi kedvem egy nagy családi ebédhez. Nathan hívott délelőtt, hogy át jöjjön-e tanulni, de akár mennyire is szeretettem volna, hogy jöjjön, nem akartam, hogy vita legyen, ezért inkább skype-on beszélgettünk és úgy tanultunk.
- Felkészültél a holnapra? – kérdezte.
- Jaj, ne is mondd! Nem akarok mindenki előtt végig sétálni. Nem szeretem, ha mindenki engem bámul.
Holnap lesz az a nap, mikor minden király és királynő jelöltnek végig kell sétálniuk a diáktársaik előtt.
- Hát... az egyik zsűritagnak biztos tetszeni fogsz. - kamerán keresztül rám kacsintott.
Nem tudtam eldönteni, hogy ezzel mit szeretne velem közölni... Bátorítani akart, hogy a négy zsűritag közül legalább egynek fogok tetszeni? Már szólásra nyitottam a számat, hogy megkérdezzem, mire akart utalni erre a kijelentésével, de aztán rájöttem! Minap az iskola folyosóján sétálgattam, ahol egy üveges szekrényben tartottak képeket a volt bálkirálynőkről és királyokról. Az egyiken Nathan is rajta szerepelt. Ő volt a tavalyi téli bálkirály győztes. Hát persze! Az aki  tavaly téli király és királynő szerepet viselte, ők lesznek a zsűritagok és még plusz két ember a diáktanácsból. Hogy nem jöttem rá eddig?! Újra a gépemre néztem, ahol megláttam Nathan elégedett vigyorát.
- Te... Te... akkora egy... pfuuu. - nem tudtam mit mondani rá, ehelyett inkább csak vigyorogtam.

***

A divatbemutatót az ebédszünetben tartották az ebédlőben. Az étkezdénk úgy nézett ki, hogy a folyosóról beérve jobb oldalon helyezkedtek el a kiszolgáló pultok és az automaták. Bal oldalon nagy üveg ablakok voltak, melyek kilátást biztosítottak a szép fehér tájra. Középen kör alakú asztalok voltak. A helyiség végében lépcső volt, így fel lehetett menni az ebédlőnek a második szintjére, így azok akik fent ültek, mindent láthattak, ami lent történt. A lépcsőtől nem messze helyezkedett el a zsűriknek fenn tartott asztal. A hercegnőknek és a hercegnek a lépcsőn kellett levonulniuk és elsétálniuk a zsűrik előtt. A fiúk többsége hosszú ujjú inget vett fel, aminek az ujját feltűrték, így lazábbra véve a figurát. Mivel jó pár izmos fiú volt, így az ingük vagy esetleg a pólójuk a testükhöz tapadt, ami észbontóan jól nézett ki. A lányok többsége - ahogy én is - egyberuhában volt, vagy miniszoknyát vettek fel valamilyen pólóval. Az nem volt kikötés, hogy nem vehetünk fel nadrágot, de így is minden lány szoknyában volt. Az én ruhám inkább hasonlított egy jégtáncos ruhához, mint egy báli ruhához. Nem nagyon foglalkoztam ezzel az aprósággal, mert jól éreztem magam a ruhában és ez valamilyen magabiztosságot adott nekem. Fehér, combközépig éri, fekete csipkés ruha volt. Névsor szerint volt a vonulás. Mivel Brittany neve "B"-vel kezdődött, így ő indulhatott a második helyről, egy Austin neve fiú után. Tíz centiméteres magas sarkút viselt és én minden egyes lépcsőfoknál azt kívántam, hogy essen el és törje el lábát, de ehelyett magabiztosan végig vonult, miközben egyfolytában mosolygott. Nathan arcát figyeltem, de nem jelent meg rajta semmilyen érzelem, aminek egy kicsit örültem.
- A következő, Hope Collins!!!
A lépcsőhöz tipegtem, megfogtam a korlátot és a szemeimmel Nathan tekintetét próbáltam elkapni. Mire egymás szemébe néztük, elmosolyodott, ami valamiféle bátorság löketett adott. Elindultam a lépcsőn, lassan, meggondolva minden egyes lépcsőfokot, ne hogy elessek. Egyfolytában Nathan-t néztem, ezáltal mosolyra húzódott a szám. Igazi mosolyra, nem pedig valami kamu álarcként csücsült ott az arcomon. Sikeresen teljesítettem azt a feladatomat, hogy sérülésmentesen lejöjjek a lépcsőről, majd a zsűri tagok előtt is elvonultam és oda mentem a többiekhez, akik már végeztek a bevonulással. A zsűrik és a diákok megtapsoltak, majd a felkonferáló ember egy új nevet mondott be. Nathan felém fordult és némán ez mondta: Szép volt! Rámosolyogtam, majd tekintetét újra a lépcső felé szegeztem.
- Hm... - jött oda hozzám Brittany. - Engem is ezzel az ártatlan mosolyával bolondított magába. Látszik, hatással van rád. - suttogta, hogy csak én halljam.
- Hidd el Brittany, most olyan jó kedvem van, hogy ezt még te sem tudod elrontani. - mosolyogtam rá gúnyosan.
- Hope! - jött fel az öcsém, Christopher.
Amikor oda ért hozzám nagy mackó ölélésbe részesített, ami miatt még jobb kedvem lett.
- Minden lépcsőfoknál azt kívántam, hogy essél el, de úgy néz ki, nem jött össze. - csóválgatta a fejét.
- Ez kedves.
Ezután már nem igen beszélgettünk, inkább tovább néztük a divat show-t. Még körülbelül 10-15 percig ment a lépcsőről lesétálás, majd a zsűrik összedugták a fejüket, hogy egy rangsort állítsanak fel.
- Hölgyeim és uraim! - szólalt meg az a srác, aki eddig bemutatott minket a közönségnek. - A zsűrik meghozták a döntésüket. - legyezgetett a kezében egy kis cetlit. - A harmadik helyezett: Daniel Lambert És Fiona McVey. A második helyre Ryan Luzt és Jade Perrini került.
- Erről is lemondhatok. - súgtam oda Christopher-nek, már amennyiben egy ilyen zaj közepette súgdolozni lehet.
- No para hugica. - vetette át a kezét a vállamon.
- Nem-vagyok-a... - szótagoltam neki, mikor meghallottam a nevemet.
- ... és Hope Collins. - eddig is, mint minden névnél taps vihar tört ki.
Minden szempár rám szegeződött, én pedig csak álltam ott, mint egy fogyatékos. A öcsi valamit hadovált mellettem, amiből semmit sem értettem. Brittany hangját is hallottam, ahogy felkiált, hogy számolják össze pontokat, mert ez biztos tévedés lehet. Csak akkor tértem magamhoz, amikor Nathan közeledett felém.
- Gratulálok! - mosolygott, majd a kezembe nyomott egy bon bont. - Ez a jutalmad.
- Nem tudtam, hogy van jutalom. - csak ennyit tudtam mondani és ezt is csak nyökögve.
- Van más jutalom is.
- Mi? - összehúztam a szemöldökömet, mire csak még jobban elmosolyodott.
- Ez. - suttogta, majd a derekamnál fogva magához húzott és egy apró csókot lehet a számra.
- Hát ezt nem hiszem el! - visított fel Brittany. - Ez az egész egy nagy csalás! Ők együtt vannak! Biztos megbundázták, hogy ez az új lány nyerhessen! Hol itt az igazság?
- Igazságot akarsz? - fogott bele a mondanivalójába Nathan. - Az igazság az, hogy Hope jobb volt nálad. Törődj bele.

***

Kézen fogva sétáltunk a folyosón a szekrényemig, ahonét kivettem a rendes ruhámat, amiben jöttem suliba, majd a legközelebbi mosdóba bementem átöltözni. Még mindig remegett az egész testem és ezerrel zakatolt a szívem az elmúlt pár perc történései miatt. Esküszöm, hogy vagy kétszer is teljesen leizzadtam! Hiper-szuper sebességgel öltöztem át, hogy Nathan-nek ne kelljen annyit várnia a folyosón. Még megfésültem a hajamat és egy kis parfümet permeteztem magamra, majd összeszedtem a cuccaimat és kiléptem a helyiségből.
- Fehérben olyan voltál, mint egy angyal. - mondta, mikor oda értem hozzá.
- Azt ugye tudod, hogy egy egész iskola előtt megcsókoltál. - motyogtam zavaromban.
- Nem hiszem, hogy ott volt az egész iskola. - ráncolta a homlokát, amitől hirtelen még édesebb lett. - Miért baj? - megfogta a kezemet és magához húzott egy ölelés erejéig.
- Nem baj, csak meglepett. - odabújtam hozzá és mélyen beszippantottam férfias illatát.
- Amúgy... - szakítottuk meg az ölelést. - Mi a terved péntekre?
- Előreláthatólag semmi, miért?
- Majd megtudod. - kacsintott.
- Na, ne már! - megragadtam a mellkasánál a pólóját és finoman ráncigálni kezdtem és közben könyörögtem neki. - Mondd el mi az!
- Nem!
- Légysziiiii. - nyújtottam az 'i'-t.
- Akkor sem fogom elárulni, majd pénteken megtudod.
Még egyideig könyörögtem neki és jó páron hülyének is nézhettek akik elmentek mellettünk, de nem érdekelt. Köztudott, hogy utálom a meglepetéseket, de egyben izgatott is lettem, hogy vajon mit találhatott ki péntek estére. Biztos, hogy nem valami sablonos dolog lesz, mint például egy mozi vagy McDonald's-ban enni. Valahol mélyen, a zsigereimben érzem, hogy ez lesz életem legtökéletesebb randija. Igaz, nem várok gyertya fényes vacsorát tőle, biztos, hogy olyant tervez, aminek nagyon fogok örülni!

Hulla fáradtan jöttem ki az iskolából Nathan-nel karöltve, mert ugyan akkor végeztünk. Kiérve az iskolából egyből megpillantottam a túloldalon aput és Christopher-t. Először az öcsém vett észre, utána apu. Az utóbbi a kezével intett, hogy menjek oda, jelezve, hogy majd kocsival haza visz. A hétvégén történt veszekedés óta egyszer sem szóltam hozzá. Igaz, ami igaz, ő sem próbálkozott velem társalogni. Attól, hogy még ide jön a suli elé, hogy haza vigyen, nem fogok egyből a karjába ugrani és kikiabálni az egész világnak, hogy ő legjobb apa. Ha nem előbb végezett volna Christopher pár perccel a sulival, akkor biztos nem jött volna értem önszántából. Csak néztek minket és vártak, mire én előkotorásztam a táskámból a téli sapkámat, ami a fejemre húztam, jelezve, hogy nem fogok velük együtt hazamenni. Nathan-nel összekulcsoltuk az ujjainkat, és ő feléjük indultunk haza. Megbeszéltem vele, hogy ma nála tanuljunk. Nagyon nem érdekelt, hogy apu mit hadobált össze Nathan-ről és a vele való tanulásról. Nem fogja még őt is elszakítani tőlem!

2015. augusztus 10., hétfő

!!! S.O.S !!!

Sziasztok! :)

Mint már a címből kiderült: segítségre van szükségem!
Lehet, hogy már nektek feltűnt, ha nem, akkor majd felfog, hogy Christopher sokkal jobban kijön az apjával, mint Hope. Cassie Drága is folyton zaklat a kommentjeivel, hogy ez most hogy is van.

Szóval! Most egy Christopher-es részre készülök, melyben csak ő lesz a szereplő. Azt találtam ki, hogy egy interjú formájában írom meg a fejezetet. Vagyis ilyen kérdezz - felelek lenne. Már jó pár kérdést összeállítottam a fejezethez, de szeretném, hogy te is írjatok pár kérdést, hogy mire vagytok kíváncsiak, vagyis mire szeretnétek választ kapni. Ilyen kérdésekre gondolok, hogy Christopher melyik szülőjét szereti jobban? Hogy érez Hope iránt... Bármi, ami vele kapcsolatos.

A kérdéseiteket ide írhatjátok kommentbe vagy chaten is jó, esetleg valamelyik fejezet kommentjéhez.
Előre is köszönöm szépen a segítségeteket! :)

További szép napot! :)
Puszi :*


2015. augusztus 5., szerda

11. - Utállak!

Sziasztok!:)
Jelenleg délelőtti műszakban dolgozok és muszáj ott lennem 8 órán keresztül. Mikor délutános vagyok, akkor le lehet lépni fél órával előbb, de itt most nem... És ez olyan rossz!!:( 
De csak sajnáltatom magam....
Amióta bejött ez a diákmunka, azóta írtam kemény fél fejezetet.. Nagyon le vagyok lassulva. 
Van ihletem és már magamban meg is fogalmaztam a fejezet befejezését, de valahogyan nem vagyok képes leírni... Lusta vagyok.. :(
Belegondoltam, hogy mi lesz, ha megkezdődik a suli... Így is alig van idő, nem hogy majd akkor!
A múlt héten azon gondolkoztam, hogy hogyan is folytatódjon tovább a blogos "karrierem".
Egyszer azon a ponton voltam, hogy abbahagyom a K.M.Q. blogot és csak is a design blognak élek. Belevetem magam a szerkesztésekbe és a megrendelésekbe, de aztán úgy voltam vele, hogy a design blogot kellene ott hagyni és beleadni mindent a történet írásba. 
De aztán a design blogtól (xxx) elbúcsúzott jó pár szerkesztő komolyabb gondok miatt és az én kifogásom csak az időhiány lett volna, így nem hagytam ott őket. És amint látjátok, ezt a blogot is folytatom.
Vagyis, semmi értelme nem volt ezeken elgondolkodni.
Erről csak annyit, hogy büszke vagyok magamra, mert igazán hosszúra sikeredett.
És persze a címből kiderül, hogy szomorú is lesz.
Jó olvasást! :)

 
# Hope
Azt mondják, hogy a csókolózásnak vannak törvényei. Például: egy perces csók rövid, két perces csók bűn, az öt perces csók unalmas, a nyelves csók jó, de az ízléstelen, hamar adott csók kiábrándulás stb... Törvények ide vagy oda, szerintem mi Nathan-nel az összes szabályt megszegtük! Mivel még nem akartam haza menni vásárlás és ebéd után, ezért úgy döntöttünk Nathan-nel, hogy elmegyünk a városnak egy kihalt részére, ahol egyedül lehetünk. Ez a kihalt rész nem volt más, mint egy parkoló. Az autóban az üléseket hátrébb toltuk, így kényelmesen elhelyezkedtünk és úgy beszélgettünk. Khm! Már amennyit beszélgettünk. Volt egy olyan pillanatunk, mikor elhallgattunk és csak néztünk egymás szemébe. Nath tekintete közben átvándorolt a számra és ezt többször is megcsinálta. Ebből látszott, hogy a csókon jár az agya. Én is cselekedtem, de közben beharaptam az alsó ajkamat, mert már annyira kívántam őt! Eltolta magát az autó ülésétől és lassan közelített felém és én is ő felé. A tekintete még mindig a szemeim és a szám között cikázott. Már csak pár milliméter választotta el az ajkainkat. Azt akartam, hogy gyorsuljon be egy kicsit és rögtön támadjon le, de ehelyett alig érintette a számat, adott egy finom puszit, ezzel engem még jobban lángra lobbantva. Éreztem, hogy elhúzódott egy kicsit. Ki akartam nyitni a szememet, hogy felmérjem reakcióját, de amint kinyitottam, következett a második neki futás. Ez a csók már hosszabb ideig tartott és a száját megnyitotta kissé. Mindketten felbátorodtunk és már a nyelvünkkel is játszadozásba kezdtünk. Ez volt az a pont, mikor nem bírtam távolabb lenni tőle! Nehézkesen, de átmásztam az ölébe és lovagló ülésben elhelyezkedtem. Már nem bírtunk magunkkal! Szívtuk, harapdáltuk egymás ajkát és nyakát. Nathan keze közbe végig járt az egész testemen, néha-néha megfogva a seggemet. Mivel szoknyában voltam, így annak a szegélye felcsúszott, így a fél seggemet biztos nem takarta semmi. Éreztem Nathan keményedő férfiasságát a lábam között. Egyből mozogni szerettem volna a csípőmmel, de megfékeztem magam, mert rájöttem, hogy ezzel csak fokoznám a vágyait és nem éppen vagyok az a lány, aki szeret a kocsiban dugni. Oké, még sosem volt részem olyan szexbe, ami a kocsiban történt, de ezt nem most akartam kipróbálni. Nagy nehezen elhúzódtam kibaszott-jól-csókol hercegemtől.
- Mi a baj? - nézett rám egy kissé ijedt tekintettel.
- Semmi... csak tudod... nem szeretném... itt... a... kocsiban... - dadogtam és reménykedtem benne, hogy megérti mire is akarok célozni.
- Értem. Ne haragudj nem kellett volna ennyire letámadnom.
Itt jött volna el az a pillanat, hogy visszamászom az anyós ülésre, de mivel nem voltam tornász alkat, így mérlegelve a lehetőségemet nem igazán tudtam volna úgy átmászni, hogy valamibe nem ütköztem volna bele, vagy éppen ne térdeltem volna Nathan-be.
- Mi az? - kérdezte.
- Nem tudok visszamászni. - motyogtam.
- Ha az ölembe tudtál mászni, akkor miért ne tudnál ugyan úgy visszamenni? - húzta fel a szemöldökét.
- Hát nem tudom. - biztos full hülyének nézhetett.
- Jaj, te lány.
Kezével megkereste a kocsi ajtó fogantyúját és kinyitotta azt, majd elfordult velem az ajtó irányába.
- Így már le tudsz szállni?
- Ühüm.
Óvatos hátráltam a combjairól, majd mikor megéreztem a biztos talajt a lábam alatt felemelkedtem és gyors lehúztam a szoknyámat. Kocogva kerültem meg a kocsit, mert nagyon hideg téli idő volt, rajtam pedig nem volt kabát. Kinyitottam az anyósülés felőli ajtót és behuppantam. Nathan gyújtást adott a kocsira, majd elindultunk haza fele. Nem tudom, hogy miért, de megmagyarázhatatlan csend telepedett ránk.
- Kérdezhetek valamit? - törte meg Nath a csöndet.
- Hm?
- Tanga volt rajtad? - nem nézett rám, de így is láttam, hogy a szája sarkában ott bujkál a mosoly.
Nem tudtam erre mit válaszolni. Százszor kinyitottam a számat, hogy valami frappáns válasszal visszavágok neki, de semmi sem jutott eszembe. Úgy néz nézhettem ki, mint egy hal, ahogy ott tátogtam. Végül csak elnevettem magam, mire ő is nevetni kezdett.
- Szeretem, ha nevetsz. - mondta.
- Szeretem, ha megnevettetsz.
Az út további része nagyon gyorsan eltelt. Mintha egy pillantás alatt haza értünk volna. Nagyon szerettem volna tovább lenni Nathan-nel, de most muszáj volt elválnunk egymástól.
- Ha az ajtóig kísérlek, akkor mennyi rá az esélye, hogy hirtelen apud megjelenik? - kérdezte Nathan.
- Szerintem sok, sajnos. - sóhajtottam
- Kár.
Egy gyors csók és ölelés után azzal váltunk, hogy majd hívni fog.

Beérve a házba, alig, hogy levetettem a kabátomat, apu tűnt fel mellettem. Köszöntöttem neki, mire ő hunyorított szemmel végig mért.
- Hol voltád eddig? - kérdezte vádló hangon.
- Öhm... Vásárolni?! Amúgy meg itt a kártyád. - elővettem a pénztárcámat és átnyújtottam neki a bankkártyáját.
- Vettél is valami hasznosat vagy csak szórtad a pénzt? - mi történhetett vele, hogy ilyen bunkó?
- Mondtam, hogy valami fehér ruha és báli ruha kell.
Magyarázkodásba szerettem volna kezdeni, de semmikor sem adtam volna meg apunak azt a lehetőséget, hogy egy ilyen vitában ő nyerjen! Azóta ilyen rossz a kapcsolatom apuval, amióta elkezdett veszekedni anyámmal. Szó szerint megszerette volna nevelni anyámat és vele együtt engem is. Mindig is azt akarta, hogy komoly céljaim legyenek és az átlagosnál jobb jegyeim. Még régebben elhatároztam, hogy nem fogok a kedvére tenni, csak is azért, hogy jobban szeressen. Ha így nem szeret és nem felelek meg neki, akkor sajnálom! Ahányszor csak vitába keveredtünk - a válás után gyakrabban - sosem adtam meg magamat. Elé álltam és őszintén megmondtam neki a véleményemet, ami persze sosem tetszett neki. Gondoltam arra, hogy változtatnom kellene, de mi értelme? Ha eddig nem feleltem meg neki, akkor ezek után sem fogok! Mivel nem sokára, vagyis nyáron betöltöm a 18-at, így már nem fog felettem rendelkezni. Visszaköltözök anyuhoz és élem tovább az életemet.
- És a ruha vásárláshoz miért kellett Nathan? - tudakolta.
- Ha ennyire szeretnéd tudni, akkor elmondom. - farkasszemet néztünk egymással. - Találkozni akart velem és én is ő vele, így felajánlotta, hogy elkísér vásárolni.
Mivel nem válaszolt, így elsétáltam mellett és az emeleti lépcső felé vettem az irányt.
- Hétfőn bemegyek az iskolába. - hirtelen megálltam és visszafordultam hozzá.
- Miért?
- Új korrepetítort fogok kérni melléd.
- Hogy mit? - felvisítottam.
- Jól hallottad. Nem hiszem, hogy Nathan segítségével javulna az átlagod. - még a lélegzetem is elállt.
- Hát jó. Cseréld le Nathan-t, de akkor is találkozni fogok veled, akár tetszik, akár nem.
- Ha szobafogságra ítélek, akkor nem tudsz vele találkozni.
- Jujjha. - felemeltem a kezemet és úgy csináltam, mintha annyira megfélemlített volna. - Szobafogság? Kit érdekel? - megfordultam és felmentem a lépcsőn.
- Hát ha így, akkor így. Se telefon, se gép, se TV és szobafogság addig, amíg meg nem tanulsz viselkedni! - kiabálta utánam.
- Te vagy a legrosszabb apa a világon! Csodálkozom, hogy anyu hogy tudott téged szeretni és hogy tud még mindig szeretni ezek után! Utállak! Hallottad? U-TÁL-LAK! - üvöltöttem le neki az emeletről.
A szobám ajtaját hangos puffanással csaptam magam után, majd a kulcsot elfordítottam a zárban. Az ágyamra dobtam a táskámat és idegességemben a hajamba túrtam. Lelkifurdalásom kellene, hogy legyen emiatt az incidens miatt, de nem volt! Minden szót komolyan gondoltam! Talán az utállak egy kicsit túlzás volt, de nem fogok hazudni! Nem tudtam úgy szeretni, ahogy anyát. Anya! A költözés után nem is találkoztunk! A gondolatra elsírtam magam és összeroskadtam a szoba közepén. Felhúzott térdeim átkaroltam és hagytam, hogy az arcomat áztassák a sós könnycseppek.
- Hope! - dörömbölt apu az ajtómon, majd párszor a kilincset is ráncigálni kezdte. - Nyiss ki az ajtót!
- Nem! - kiabáltam vissza neki.
- Hope! Ne szórakozz nyisd ki az ajtót és beszéljük meg a dolgot!
Felkeltem a földről, úrinők módjára a kézfejemmel megtöröltem az orromat, majd kinyitottam az ajtót.
- Tessék! Kinyitottam! És most mi lesz? Hallgassam végig a szónoklatodat arról, hogy milyen rossz a magatartásom? Rosszak a jegyeim? Felelőtlen vagyok? Hát kösz nem! Sosem leszek a te pici kislányod, aki még arra is engedélyt kér, hogy levegőt vehessen! Elvetted tőlem anyut! Kényszerítettél, hogy ide költözzek! Elfogadtam, mert nem volt más választásom, de most hogy itt vagyok, még Nathan-t is el akarod tőlem venni, aki az egyetlen barátom itt ebben a porfészekben. De tudod mit? Tessék! Vegyél el tőlem mindent, ami csak egy kicsit is boldoggá tesz. - ideges volt és kiabáltam torkom szakadtából.
- Azért teszem ezeket a dolgokat, hogy neked jó legyen. Hát nem érted? - kiabált vissza. - Mindent azért tettem és teszek, hogy semmiből sem legyen hátrányod! Tudom, hogy amíg anyáddal voltál nem kaptál meg mindent, amit szerettél volna!
- Mégis miről beszélsz apu? Lehet, hogy nem voltunk olyan helyzetbe, hogy szórjuk a pénzt, de mindenem meg volt! Étel, ruha, barátok, korcsolyázás és egy szerető szülő, aki bármit meg tett volna értem. - a végig elhalkult a hangom és újra könnyekben törtem ki.
- Én is bármit megtennék érted! A lányom vagy.
- Azt mondod bármit? - kérdeztem vissza szipogva. - Intézd el, hogy újra visszakerülhessek anyához! Hiányzik, érted? Hiányzik az, hogy minden reggel bejött a szobámba és egy dallal keltett fel, miközben simogatta az arcomat. Mindig adott puszit, mikor elmentem a suliba. Minden áldott este a TV előtt vacsoráztunk, forrócsokit ittunk és hétvégente társasoztunk. Te társasoznál velem, mert én nem hinném! És a korcsolyázás! Imádom, érted? Az az életem, de te még ettől is megfosztottál! Kijuthattam volna az olimpiára! De most? Itt vagyok és te még a fáradságot sem veszed, hogy megkérdezd: hogy vagyok. Jelen pillanatban nagyon szarul vagyok és erről csak is te tehetsz!
Nem bírtam tovább. Becsaptam az orra előtt ajtót, majd lekuporodtam a földre és csak sírtam és sírtam...

2015. augusztus 1., szombat

10. - Keze a seggemen

Sziasztok!:)
Ezen a héten még meghalni sem volt igazán időm.
Sajnálom is, hogy nem tudtam időben hozni a fejezetet, de a gépem is elromlott, de most már minden oké.:)
Szeretném kikérni a véleményeteket a történettel kapcsolatban.
Jelenleg egy Valentin-napi fejezetre készülök. A kérdés:
Nathan és Hope együtt töltse a Valentin-napot romantikus környezetben vagy Nathan lepje meg Hope-ot minden megbeszélés nélkül?
Nem szeretnék sok mindent elárulni a történet kapcsán, így csak ennyibe avathatlak be titeket.

# Hope
Szombaton nagyon-nagyon sokáig szoktam aludni. Általában 10-11 fele szoktam felébredni és az ebéd szokott lenni a reggelim. Nagy ritkaság volt az, ha már nyolckor fent voltam hétvégente. Sajnos nem tudtam megtartani ezt a jó szokásomat, mert fél kilenc fele megcsörrent a telefonom. Nem tudtam elképzelni, hogy ki hívhat ilyenkor...
- Halló? - úgy szóltam bele a telefonba, hogy meg sem néztem ki hívott. Még enyhén komás állapotban voltam.
- Jó reggelt álomnyuszi! - hallottam meg Nathan vidám hangját, mire elmosolyodtam.
- Hány óra?
A szobámban tiszta sötétség volt a redőnyöknek köszönhetően és az egyetlen dolog ami kéznél volt, hogy megtudjam nézni az időt, az a telefonom volt, de mivel egy beszélgetés kellős közepén volt, így nem mutatta az időt.
- Fél kilenc múlt. Felébresztettelek? - kérdezte bűntudatos hangon.
- Ühüm. - hümmögtem.
- Ne haragudj, csak arra gondoltam, hogy ma megejthetnénk azt a bizonyos randit, amiről tegnap volt szó.
- Ma be kell mennem a városba báli ruhát venni, meg erre a divatbemutatóra valami fehér cuccot. Ha van kedved eljöhetnél. - vártam mit fog reagálni, de a másik oldalról csak síri csönd hallatszott. - Tudom, hogy ez nem valami...
- Oké. - szakította félbe a magyarázkodásomat. - Elkérem anyutól a kocsit, aztán mehetünk.
- Öhm... oké. - egyeztem bele.

Még megbeszéltük, hogy mire jön értem, aztán gyors kipattantam az ágyból és készülődni kezdtem. Vajszínű, testhez simulóruhát kaptam magamra, hogy könnyebb legyen a ruhapróba a boltban, mivel így csak egy ruhadaraból kell majd kibújnom. Felvettem egy nejlonharisnyát és még a lábamra húztam egy fehér, hosszú szárú csizmát. Előkerestem a barna téli kabátomat és a nyakam köré tekertem egy fehér sálat.  A hajamat párszor átfésültem, így természetes göndör tincsenként omlott a vállaimra. A sminkem csak alapozóból és szempillaspirálból állt. Megkerestem a táskámat, amibe a telefonomat és a pénztárcámat tettem, melyben ott lapult apu bankkártyája. Meglepődtem mikor tegnap este csak úgy, szó nélkül odaadta a kártyáját. Még azt is hozzátette, hogy bármit megvehetek, ami megtetszik. Nem ilyennek ismertem meg aput. Azt hittem, hogy ki fog akadni és azzal hozakodik elő, hogy a hetente kapott zsebpénzemből vegyek ruhát magamnak. Épphogy kész lettem és már csöngettek is. Leszaladtam a lépcsőn, de apu megelőzött és ő nyitott ajtót Nathan-nek.
- Jó napot Uram! - nyújtotta a kezét apunak, aki kötelességtudóan viszonozta a kézfogást.
- Nathan! Hope vásárolni indult a városban, úgy hogy nem hiszem, hogy most tudnátok tanulni, majd ha visszajött, akkor...
- Igen tudom... Öhm... izé... szóval én viszem el Hope-ot vásárolni. - dadogta Nathan. Gyorsan közbe kellett lépnem.
- Hope! - kiáltotta el magát apu.
Nem vette észre, hogy ott vagyok mögötte, így szó szerint az arcomba üvöltött és enyhe halláskárosodást okozott.
- Oh, ne haragudj! Azt hittem, hogy egyedül mész vásárolni. - mondta egy picit fenyegető hangon.
- Eredetileg úgy volt, de mivel még nem vagyok jártas a városban, így arra gondoltam, hogy Nathan elvihetne. - füllentettem.
- Én is elvittelek volna, ha megkérsz rá.
- Komolyan? - lenéző tekintetet lőveltem felé.
- Komolyan. - Oké. Ezt sem néztem ki apuból. - Amúgy meg télen nem kellene szoknyába járkálni. - nézett végig rajtam.
- Na mindegy. Mi most megyünk, majd jövünk.
Mielőtt még apu megakadályozta volna, hogy Nathan-nel menjek el vagy esetleg felküldött volna ruhát cserélni, hamar kisprinteltem mellette az ajtón. Nathan-t kézen fogtam és magam után húztam a kocsija felé. Nathan gyorsan kinyitotta a kocsi ajtaját és egy percen belül már el is tűntünk a ház elől.
- Rákérdezzek? - szólalt meg Nathan pár percnyi  csönd után.
- Én nem tenném...
- Amúgy jól nézel ki. - nézett végig rajtam, mire elpirultam.
- Köszönöm. - motyogtam, miközben mosolyogtam.

Az áruházakban egyfolytában magamon éreztem Nathan perzselő tekintetét. Zavarban voltam és nem is mertem annyira vállogatni a ruhák között. Bármelyik sorra is mentem, Nathan mindig jött utánam. Olyan volt mint egy kiskutya... Egy nagyon édes kiskutya!
- Ehhez mit szólsz? - vettem le a tartóról egy báli ruhát.
- Bál lesz és nem temetés.
Igaza volt! Nem éppen fekete ruhát kellene választanom egy bálra, ahová hercegnőként megyek és ki tudja? Lehet, hogy királynőként távozok, habár ennek nem láttam nagy esélyét.
- Ez? - találomra levett egy ruhát és felém mutatta.
Igazából nagyon szép volt! Tetszett ez az élénk rózsaszín szín, de az főleg elnyerte a tetszésemet, hogy a miniszoknya fölött volt egy halvány rózsaszín lepel körbetekerve. De mégsem tudtam volna elképzelni magamon. A fejemet ráztam, hogy "nem", így inkább visszatette a fogasra. Arrébb mentünk egy kicsit és megláttam a tökéletes ruhát! Sötét kék, fodros és csillogós. Ez kell nekem. Leakasztottam és az öltözők felé vettem az irányt.
- Felpróbálom. - mondtam Nathan-nek.
- Na, de akkor ezt a rózsaszínt is próbáld fel! - könyörgött, mint egy kisgyerek a sütiért.
- Oké. - egyeztem bele, majd megkerestem abból is a méretemet.
Az öltözők előtt volt egy hatalmas tükör és fotel garnitúrák. Az egyik ülésbe, Nathan belehuppant és máris kényelmesen érezte magát.
- Itt megvárlak. - közölte, majd a női magazint kezdett nézegetni.
- Hm. Pedig azt hittem, hogy segíteni fogsz. - megjátszottam szomorúságomat.
Amint a szavak elértek Nathan tudatához, eldobta az újságot és felpattant ülő helyzetéből. Éhes tekintettel nézett rám. Beléptem az egyik szabad öltözőbe, majd elhúztam magam előtt a függönyt. Eltelt egy kis időbe mire levetettem a ruhámat, majd felhúztam magamra azt a rózsaszín darabot, amit Nathan választott. Egy ideig nézegettem magam a tükörbe. Nem vagyok sem nagyképű, sem beképzelt, de kibaszott jól állt rajtam a ruha!
- Nath? - dugtam ki a fejemet a függöny mögül.
A telefonját nyomkodta, de mikor szóltam neki, minden figyelmét rám szentelte.
- Megnézel? - kérdeztem az alaphangomnál halkabban.
- Aha.
Kiléptem a fülkéből a nagy tükör elé álltam, ami a fotelek mellett volt. Nathan felállt és mögém jött, úgy nézett meg a tükörbe. Százszor végig járatta a tekintetét rajtam, mire elvörösödtem. Úristen, mit tesz velem ez a fiú? Sosem szoktam elvörösödni!
- Ezek a lábak. - nyögte ki végül, de a tekintetét még mindig rajtam legeltette. - Nekem lesz a legszebb párom a bálon.
- Ez nem éppen egy meghívásnak hangzott. - értettem a célzását, de mégis azt akartam, hogy rendesen hívjon el a bálba.
- Ha segíthetek a másik ruha felhúzásában, akkor térden állva foglak megkérni, hogy gyere el velem a bálba.
A szívem egyre hevesebben kezdett el dobogni és izzadt a tenyerem. Lehet, hogy hülyeségnek szánta ezt a kijelentését, de az is lehet, hogy nagyon komolyan gondolta. Még sem jöhet be velem a próba fülkébe, azt azért nem engedik. Vagy mégis? Most erre mit válaszoljak? Ha még jobban kacérkodom vele, akkor azt hiheti, hogy ilyen könnyen megkaphat, de ha elutasítom, az meg fájni fog neki.
- Van egy ajánlatom. - fordultam felé és a szemébe néztem.
Ő is rám nézett, de aztán kihajolt oldalra. Nem tudtam mire vélni ezt a mozdulatát és hátra fordítottam a fejemet, hogy mit nézhet. A tükörben nézte a hátsó felemet. Lehetne még ennél is nagyobb perverz?
- Tetszik ami látsz?
- Úgy megmarkolnám. - harapta be az alsó ajkát.
- Markold! - nem tudom, hogy honnét jött ez a magabiztosság, de úgy látszik Nathan-nek tetszett.
Körbenézett, hogy nincs-e valaki a közelünkbe, majd egy lépést tett felém. A kezét rárakta a derekamra, majd onnét a hátamra vándorolt és lecsúszott a seggemig. Közelebb vont magához, így a kezeimet a mellkasán pihentettem. Elkezdte simogatni a seggemet, majd hirtelen belemarkolt, mire egy kicsit megugrottam és egy aprócska nyögés hagyta el a számat.
- Ne próbáld fel a másikat. - az ajkai súrolták a fülemet. - Tökéletes lesz ez a ruha.
- Úgy gondolod? - lihegtem.
- Ühüm. Elől megvárlak.
Elszakadt tőlem, majd előre ment a pénztárhoz, a kijárat felé. Nagy nehezen észhez tértem és bevándoroltam a fülkébe. Levettem a rózsaszín ruhát, ami egyre jobban elnyerte a tetszésemet, majd felöltöztem a saját ruhámba. Mindkét ruhadarabot megfogtam, a kéket a helyére vittem, a másikkal pedig a pénztárhoz mentem. Apu hitelkártyájával fizettem, majd elkezdtem Nathan-t keresni. A ruhás bolttal szembeni kajáldánál volt.
- Remélem szereted a hamburgert.
- Imádom. - örvendeztem, mikor megtudtam, hogy az ebédünk az hamburger lesz.