11. - Utállak!

Sziasztok!:)
Jelenleg délelőtti műszakban dolgozok és muszáj ott lennem 8 órán keresztül. Mikor délutános vagyok, akkor le lehet lépni fél órával előbb, de itt most nem... És ez olyan rossz!!:( 
De csak sajnáltatom magam....
Amióta bejött ez a diákmunka, azóta írtam kemény fél fejezetet.. Nagyon le vagyok lassulva. 
Van ihletem és már magamban meg is fogalmaztam a fejezet befejezését, de valahogyan nem vagyok képes leírni... Lusta vagyok.. :(
Belegondoltam, hogy mi lesz, ha megkezdődik a suli... Így is alig van idő, nem hogy majd akkor!
A múlt héten azon gondolkoztam, hogy hogyan is folytatódjon tovább a blogos "karrierem".
Egyszer azon a ponton voltam, hogy abbahagyom a K.M.Q. blogot és csak is a design blognak élek. Belevetem magam a szerkesztésekbe és a megrendelésekbe, de aztán úgy voltam vele, hogy a design blogot kellene ott hagyni és beleadni mindent a történet írásba. 
De aztán a design blogtól (xxx) elbúcsúzott jó pár szerkesztő komolyabb gondok miatt és az én kifogásom csak az időhiány lett volna, így nem hagytam ott őket. És amint látjátok, ezt a blogot is folytatom.
Vagyis, semmi értelme nem volt ezeken elgondolkodni.
Erről csak annyit, hogy büszke vagyok magamra, mert igazán hosszúra sikeredett.
És persze a címből kiderül, hogy szomorú is lesz.
Jó olvasást! :)

 
# Hope

Azt mondják, hogy a csókolózásnak vannak törvényei. Például: egy perces csók rövid, két perces csók bűn, az öt perces csók unalmas, a nyelves csók jó, de az ízléstelen, hamar adott csók kiábrándulás stb... Törvények ide vagy oda, szerintem mi Nathan-nel az összes szabályt megszegtük! Mivel még nem akartam haza menni vásárlás és ebéd után, ezért úgy döntöttünk Nathan-nel, hogy elmegyünk a városnak egy kihalt részére, ahol egyedül lehetünk. Ez a kihalt rész nem volt más, mint egy parkoló. Az autóban az üléseket hátrébb toltuk, így kényelmesen elhelyezkedtünk és úgy beszélgettünk. Khm! Már amennyit beszélgettünk. Volt egy olyan pillanatunk, mikor elhallgattunk és csak néztünk egymás szemébe. Nath tekintete közben átvándorolt a számra és ezt többször is megcsinálta. Ebből látszott, hogy a csókon jár az agya. Én is cselekedtem, de közben beharaptam az alsó ajkamat, mert már annyira kívántam őt! Eltolta magát az autó ülésétől és lassan közelített felém és én is ő felé. A tekintete még mindig a szemeim és a szám között cikázott. Már csak pár milliméter választotta el az ajkainkat. Azt akartam, hogy gyorsuljon be egy kicsit és rögtön támadjon le, de ehelyett alig érintette a számat, adott egy finom puszit, ezzel engem még jobban lángra lobbantva. Éreztem, hogy elhúzódott egy kicsit. Ki akartam nyitni a szememet, hogy felmérjem reakcióját, de amint kinyitottam, következett a második neki futás. Ez a csók már hosszabb ideig tartott és a száját megnyitotta kissé. Mindketten felbátorodtunk és már a nyelvünkkel is játszadozásba kezdtünk. Ez volt az a pont, mikor nem bírtam távolabb lenni tőle! Nehézkesen, de átmásztam az ölébe és lovagló ülésben elhelyezkedtem. Már nem bírtunk magunkkal! Szívtuk, harapdáltuk egymás ajkát és nyakát. Nathan keze közbe végig járt az egész testemen, néha-néha megfogva a seggemet. Mivel szoknyában voltam, így annak a szegélye felcsúszott, így a fél seggemet biztos nem takarta semmi. Éreztem Nathan keményedő férfiasságát a lábam között. Egyből mozogni szerettem volna a csípőmmel, de megfékeztem magam, mert rájöttem, hogy ezzel csak fokoznám a vágyait és nem éppen vagyok az a lány, aki szeret a kocsiban dugni. Oké, még sosem volt részem olyan szexbe, ami a kocsiban történt, de ezt nem most akartam kipróbálni. Nagy nehezen elhúzódtam kibaszott-jól-csókol hercegemtől.

- Mi a baj? - nézett rám egy kissé ijedt tekintettel.

- Semmi... csak tudod... nem szeretném... itt... a... kocsiban... - dadogtam és reménykedtem benne, hogy megérti mire is akarok célozni.

- Értem. Ne haragudj nem kellett volna ennyire letámadnom.

Itt jött volna el az a pillanat, hogy visszamászom az anyós ülésre, de mivel nem voltam tornász alkat, így mérlegelve a lehetőségemet nem igazán tudtam volna úgy átmászni, hogy valamibe nem ütköztem volna bele, vagy éppen ne térdeltem volna Nathan-be.

- Mi az? - kérdezte.

- Nem tudok visszamászni. - motyogtam.

- Ha az ölembe tudtál mászni, akkor miért ne tudnál ugyan úgy visszamenni? - húzta fel a szemöldökét.

- Hát nem tudom. - biztos full hülyének nézhetett.

- Jaj, te lány.

Kezével megkereste a kocsi ajtó fogantyúját és kinyitotta azt, majd elfordult velem az ajtó irányába.

- Így már le tudsz szállni?

- Ühüm.

Óvatos hátráltam a combjairól, majd mikor megéreztem a biztos talajt a lábam alatt felemelkedtem és gyors lehúztam a szoknyámat. Kocogva kerültem meg a kocsit, mert nagyon hideg téli idő volt, rajtam pedig nem volt kabát. Kinyitottam az anyósülés felőli ajtót és behuppantam. Nathan gyújtást adott a kocsira, majd elindultunk haza fele. Nem tudom, hogy miért, de megmagyarázhatatlan csend telepedett ránk.

- Kérdezhetek valamit? - törte meg Nath a csöndet.

- Hm?

- Tanga volt rajtad? - nem nézett rám, de így is láttam, hogy a szája sarkában ott bujkál a mosoly.

Nem tudtam erre mit válaszolni. Százszor kinyitottam a számat, hogy valami frappáns válasszal visszavágok neki, de semmi sem jutott eszembe. Úgy néz nézhettem ki, mint egy hal, ahogy ott tátogtam. Végül csak elnevettem magam, mire ő is nevetni kezdett.

- Szeretem, ha nevetsz. - mondta.

- Szeretem, ha megnevettetsz.

Az út további része nagyon gyorsan eltelt. Mintha egy pillantás alatt haza értünk volna. Nagyon szerettem volna tovább lenni Nathan-nel, de most muszáj volt elválnunk egymástól.

- Ha az ajtóig kísérlek, akkor mennyi rá az esélye, hogy hirtelen apud megjelenik? - kérdezte Nathan.

- Szerintem sok, sajnos. - sóhajtottam

- Kár.

Egy gyors csók és ölelés után azzal váltunk, hogy majd hívni fog.

Beérve a házba, alig, hogy levetettem a kabátomat, apu tűnt fel mellettem. Köszöntöttem neki, mire ő hunyorított szemmel végig mért.

- Hol voltád eddig? - kérdezte vádló hangon.

- Öhm... Vásárolni?! Amúgy meg itt a kártyád. - elővettem a pénztárcámat és átnyújtottam neki a bankkártyáját.

- Vettél is valami hasznosat vagy csak szórtad a pénzt? - mi történhetett vele, hogy ilyen bunkó?

- Mondtam, hogy valami fehér ruha és báli ruha kell.

Magyarázkodásba szerettem volna kezdeni, de semmikor sem adtam volna meg apunak azt a lehetőséget, hogy egy ilyen vitában ő nyerjen! Azóta ilyen rossz a kapcsolatom apuval, amióta elkezdett veszekedni anyámmal. Szó szerint megszerette volna nevelni anyámat és vele együtt engem is. Mindig is azt akarta, hogy komoly céljaim legyenek és az átlagosnál jobb jegyeim. Még régebben elhatároztam, hogy nem fogok a kedvére tenni, csak is azért, hogy jobban szeressen. Ha így nem szeret és nem felelek meg neki, akkor sajnálom! Ahányszor csak vitába keveredtünk - a válás után gyakrabban - sosem adtam meg magamat. Elé álltam és őszintén megmondtam neki a véleményemet, ami persze sosem tetszett neki. Gondoltam arra, hogy változtatnom kellene, de mi értelme? Ha eddig nem feleltem meg neki, akkor ezek után sem fogok! Mivel nem sokára, vagyis nyáron betöltöm a 18-at, így már nem fog felettem rendelkezni. Visszaköltözök anyuhoz és élem tovább az életemet.

- És a ruha vásárláshoz miért kellett Nathan? - tudakolta.

- Ha ennyire szeretnéd tudni, akkor elmondom. - farkasszemet néztünk egymással. - Találkozni akart velem és én is ő vele, így felajánlotta, hogy elkísér vásárolni.

Mivel nem válaszolt, így elsétáltam mellett és az emeleti lépcső felé vettem az irányt.

- Hétfőn bemegyek az iskolába. - hirtelen megálltam és visszafordultam hozzá.

- Miért?

- Új korrepetítort fogok kérni melléd.

- Hogy mit? - felvisítottam.

- Jól hallottad. Nem hiszem, hogy Nathan segítségével javulna az átlagod. - még a lélegzetem is elállt.

- Hát jó. Cseréld le Nathan-t, de akkor is találkozni fogok veled, akár tetszik, akár nem.

- Ha szobafogságra ítélek, akkor nem tudsz vele találkozni.

- Jujjha. - felemeltem a kezemet és úgy csináltam, mintha annyira megfélemlített volna. - Szobafogság? Kit érdekel? - megfordultam és felmentem a lépcsőn.

- Hát ha így, akkor így. Se telefon, se gép, se TV és szobafogság addig, amíg meg nem tanulsz viselkedni! - kiabálta utánam.

- Te vagy a legrosszabb apa a világon! Csodálkozom, hogy anyu hogy tudott téged szeretni és hogy tud még mindig szeretni ezek után! Utállak! Hallottad? U-TÁL-LAK! - üvöltöttem le neki az emeletről.

A szobám ajtaját hangos puffanással csaptam magam után, majd a kulcsot elfordítottam a zárban. Az ágyamra dobtam a táskámat és idegességemben a hajamba túrtam. Lelkifurdalásom kellene, hogy legyen emiatt az incidens miatt, de nem volt! Minden szót komolyan gondoltam! Talán az utállak egy kicsit túlzás volt, de nem fogok hazudni! Nem tudtam úgy szeretni, ahogy anyát. Anya! A költözés után nem is találkoztunk! A gondolatra elsírtam magam és összeroskadtam a szoba közepén. Felhúzott térdeim átkaroltam és hagytam, hogy az arcomat áztassák a sós könnycseppek.

- Hope! - dörömbölt apu az ajtómon, majd párszor a kilincset is ráncigálni kezdte. - Nyiss ki az ajtót!

- Nem! - kiabáltam vissza neki.

- Hope! Ne szórakozz nyisd ki az ajtót és beszéljük meg a dolgot!

Felkeltem a földről, úrinők módjára a kézfejemmel megtöröltem az orromat, majd kinyitottam az ajtót.

- Tessék! Kinyitottam! És most mi lesz? Hallgassam végig a szónoklatodat arról, hogy milyen rossz a magatartásom? Rosszak a jegyeim? Felelőtlen vagyok? Hát kösz nem! Sosem leszek a te pici kislányod, aki még arra is engedélyt kér, hogy levegőt vehessen! Elvetted tőlem anyut! Kényszerítettél, hogy ide költözzek! Elfogadtam, mert nem volt más választásom, de most hogy itt vagyok, még Nathan-t is el akarod tőlem venni, aki az egyetlen barátom itt ebben a porfészekben. De tudod mit? Tessék! Vegyél el tőlem mindent, ami csak egy kicsit is boldoggá tesz. - ideges volt és kiabáltam torkom szakadtából.

- Azért teszem ezeket a dolgokat, hogy neked jó legyen. Hát nem érted? - kiabált vissza. - Mindent azért tettem és teszek, hogy semmiből sem legyen hátrányod! Tudom, hogy amíg anyáddal voltál nem kaptál meg mindent, amit szerettél volna!

- Mégis miről beszélsz apu? Lehet, hogy nem voltunk olyan helyzetbe, hogy szórjuk a pénzt, de mindenem meg volt! Étel, ruha, barátok, korcsolyázás és egy szerető szülő, aki bármit meg tett volna értem. - a végig elhalkult a hangom és újra könnyekben törtem ki.

- Én is bármit megtennék érted! A lányom vagy.

- Azt mondod bármit? - kérdeztem vissza szipogva. - Intézd el, hogy újra visszakerülhessek anyához! Hiányzik, érted? Hiányzik az, hogy minden reggel bejött a szobámba és egy dallal keltett fel, miközben simogatta az arcomat. Mindig adott puszit, mikor elmentem a suliba. Minden áldott este a TV előtt vacsoráztunk, forrócsokit ittunk és hétvégente társasoztunk. Te társasoznál velem, mert én nem hinném! És a korcsolyázás! Imádom, érted? Az az életem, de te még ettől is megfosztottál! Kijuthattam volna az olimpiára! De most? Itt vagyok és te még a fáradságot sem veszed, hogy megkérdezd: hogy vagyok. Jelen pillanatban nagyon szarul vagyok és erről csak is te tehetsz!

Nem bírtam tovább. Becsaptam az orra előtt ajtót, majd lekuporodtam a földre és csak sírtam és sírtam...