2015. augusztus 19., szerda

14. - Apu viselkedése

Sziasztok! :)
Ki várja már a sulit? Hát én nem... Semmi kedvem visszamenni a "drága" kis osztálytársaim közé. :/
A nyaramat úgy terveztem el, hogy lesz majd egy pasi és nyári szerelem, mint a filmekben, de nem jött össze... Ilyen az én szerencsém... :(
Persze, esemény dús nyaram volt, de azért jó lett volna egy srác, meg szerelem, stb...
Nektek milyen nyaratok volt? :)
Jelenleg érzelmileg a padlón vagyok, nem a fent felsoroltak miatt, hanem egészen más okból.. :( Ezért megint megakadtam az írással... Nem tudok úgy szerelmes történetet írni, ha már a 'szerelem' szó hallatán hányingerem lesz...
Ebben a részben inkább Hope apjáé a főszerep. Nagyon meg fogtok lepődni a viselkedésén!
De nem is szeretnék többet hozzáfűzni! :)
Jó olvasást! :)

Christopher Collins


# Hope
Nem érdekelve Christopher beszólását, hogy ne közösítsem ki anyát, sem apu közlését, hogy nem sokára vacsora van, megragadtam anyu karját és a szobámba hurcoltam.
- Hogy kerülsz ide?
Rontottam rá egyből a kérdésemmel, miközben egy nagy mackó ölelésben részesítettem újra és újra.
- Apád telefonált a hétvégén. - mondta komolyan.
- Eh. - nyögtem fel.
Akkor szokott anyu ilyen komoly hangnemben beszélni, mikor valami baj van, vagy éppen le akar szidni.
- Ha szentbeszédet akarsz tartani akkor inkább... - nem tudtam befejezni, mert anyu közbe szólt.
- Figyelj! Tudod jól, hogy bármi van, akkor én mindig melletted állok, de egy picit gondolj bele apád helyzetébe. Amióta elváltunk megszűnt köztetek egy bizonyos kapcsolat. Csak annyit látott, hogy felnőttél és kész. Nem tudja, hogy valójában mit is érzel, azt sem igazán tudja felfogni, hogy most kamasz vagy és tombolnak a hormonok és egy percen belül több száz hangulatváltozáson esel keresztül vagy hogy érzékenyebb vagy, mikor megjön a havid és még sorolhatnám Kicsikém. Érted? Neki sem könnyű. Amikor még együtt voltunk, akkor még nem voltál kamasz. De most az vagy és ez apádnak is új. A válás után Christopher-t kapta, egy fiút és a fiúkkal azért nincsenek olyan nagy gondok, csak annyi, hogy az eszükbe kell vésni, hogy védekezzenek. De a lányokkal másabb! Te is, mint a többi lány, a fogyókúrával, meg a fiúkkal, meg a kinézeteddel voltál elfoglalva. De a fiúk később érnek, szóval apádnak nem volt ilyen gondja!
- Én ezt megértem, de mi az, hogy Nathan felett ítélkezik? Hogy ő nem segít nekem a tanulásba meg ilyenek? Szinte ő az egyetlen barátom és még ő tőle is el akar szakítani. - nyögtem.
- Szóval Nathan-nek hívják? - mosolyodott el anyu.
- Igen. - színpadiasan az ágyra borultam, ő meg mellém feküdt. - És olyan édes és aranyos és kedves... és ma is olyan... olyan...hmmm...
- Valaki szerelmes. - mondta dalolva.
- Nem vagyok szerelemes. - vigyorogtam.
- Aham.
- De komolyan! - védekeztem. - Tereljünk. Szóval felhívott apa, hogy gyere ide?
- Hát először az volt a téma, hogy üvölteni kezdtél, hogy utálod, majd a fejéhez vágtad, hogy közösen miket szoktunk csinálni, és hogy bezárkóztál a szobádba. Utána meg mondta, hogy őt nem érdekli semmi, sem a munkám, se semmit, hogy azonnal jöjjek ide és beszéljek a fejeddel, mert ha továbbra is ilyen leszel, akkor megfojt.
- De olyan jó, hogy itt vagy! - bújtam oda hozzá. - Meddig maradsz?
- Nem tudom. - kezdte el simogatni a hajamat, amit annyira szeretek.
- És akkor most úgy kellene viselkednem, mint egy tökéletes kislány? - motyogtam.
- Nem. Csak tölts több időt apáddal, hogy megismerjétek egymást.
Még egy ideig beszélgettünk, hogy mi hogyan alakul otthon és miket szokott csinálni szabadidejében. Én is meséltem neki Nathan-ről, hogy hogyan ismerkedtünk meg, meg hogy az egész iskola előtt megcsókolt és hogy majd együtt fogunk elmenni a bálba is. Élénk csevegésünket egy kopogás zavarta meg. A kopogáshoz arc is társult. Christopher dugta be a fejét. Rémülten körülnézett, hogy meggyőződjön minden rendben van-e. Ez a kiskori szokása a mai napig megmaradt. Olyan zabálni való. Régebben is, mikor beszeretett volna jönni hozzám, kopogott, majd körül nézett, hogy biztonságos-e bejönni. Régebben biztos megijesztették a rózsaszín falak, majd utánna az, hogy az egész szobámat elborította a híres jégtáncosokról való poszterek, mint például: Barbara Ann Scott, Dorothy Hamill, Sonja Henie és még sok más táncos szinte élethű nagyságú képei. Ahogy az álmomat Southamtom-ba hagytam, úgy a posztereim is ott maradtak a falon.
- Kész a vacsora. - közölte Christopher.
- Megyünk. - kelt fel az ágyról anyu és magával húzott.
- Írok egy üzit Nathan-nek és megyek.

Hope Collins:
Ez életem legjobb napja! *-*
Anyu itt van!!!

Nathan Sykes:
Itt? Gloucester-ben? :O

Hope Collins:
Aha!!!! ^.^

Nathan Sykes:
Hm! Pedig már azt hittem, hogy én tettem jobbá a napodat! :(

Hope Collins:
Holnap is lesz egy nap! ;)
Megyek vacsizni! Majd beszélünk :*

Az SMS-ezés után lementem az ebédlőbe, ahol már mindenki elfoglalta a helyét. Apu - mint mindig, most is - az asztalfőnél ült. Jobbján Christopher, míg a balján egy üres szék állt terítékkel és az mellett anyu foglalt helyet. Vagyis anyu és apu közé kerültem. Miért érzem azt, hogy ez a vacsora rosszul fog elsülni? Leültem a helyemre, miközben anyu rám mosolygott, én pedig vissza őrá. Mihelyt leültem a házvezetőnő, Cheryl néni máris tálalta az előételt, ami fokhagymakrém leves volt pirított kenyér kockákkal és reszelt sajttal a tetején. Az összes étkezés olyan mintha étterembe lennék. Régebben, otthon csak hétvégente volt anyu által főzött leves. Hétköznap a munka miatt nem igen ért rá főzni, így mindig zacskós leves volt.
- Egyik este áthívhatnád Nath-et vacsorára. - szólalt meg az öcsém két fogás közt.
- Nem hiszem, hogy... ez... jó ötlet... lenne... - dadogtam.
- Miért nem? - kérdezett vissza apu.
- Tegnap előtt még azt mondtad, hogy nem akarod, hogy ő korrepetáljon, most meg simán beleegyeznél, hogy eljöjjön vacsorára? - vágtam a fejéhez és kezdtem kissé ideges lenni.
- Korrepetálás, hm? - szólt közbe Christopher gyanús hangon, miközben a szemöldökét mozgatta fel-le.
- Nem tagadom, mert tényleg jobban örülnék, ha egy olyan diák korrepetálna, akiről tudom, hogy milyen eredményei vannak vagy esetleg egy felfogadott tanár, de ettől eltekintve eljöhet hozzánk vacsorára. És mivel most már közelebb álltok egymáshoz, így jobban megismerném, hogy tudjam, jó-e hozzád. - majdnem a fejéhez vágtam, hogy először engem ismerjen meg és utána Nathan-t, de visszafogtam magam.
- Hé fater. - szólalt meg Christopher. - Manapság már azt mondják, hogy pasi.
- Christopher! Nem mondunk ilyent, hogy fater.
- Bocsika apucika. - fordult apu felé és képzeletbeli puszit küldött, mire apu elvigyorodott.
Egy kezemen meg tudnám számolni, hogy az utóbbi időkben apu hányszor mosolygott rám. Ettől egy kicsit féltékeny lettem, de ha azt nézzük öcsi is féltékeny lehet, hogy én anyuval jövök ki jobban, vagy nem? A fiúknál nincs ilyen?
- Ha apád benne van, akkor elhívhatnánk a napokban, amíg én is itt vagyok. - mondta anyu, miközben apára nézett.
- Nekem rendben van. Délután tanulhatnátok és akkor itt marad vacsorára.
- Még mindig azt hiszem, hogy ez nem jő ötlet.
- Két szerelmes pár, mindig együtt jár... - énekelte Christopher a maga "csodálatos" hangján.
Nem bírtam ki nevetés nélkül! Akaratom ellenére is felkaptam egy sült krumplit a tányéromból és hozzávágtam. Hirtelen elhalkult és nézett kikerekedett szemekkel.
- Ez már háború!
Ő is felkapott egy krumplit és hozzám vágta.
- Gyerekek! Nem viselkedünk így az asztalnál! - dörmögte apu.
Christopher-rel összenéztünk, ördögien egymásra mosolyogtunk, majd a mind a ketten felkaptunk egy krumplit és egyszerre hozzávágtuk. Nem tudtam, hogy milyen reakciót vált ki ez a mozdulatsor apuból, de elmosolyodott és majd így szólt:
- Most aztán meneküljetek!
Christopher felpattant a székéből és már el is futott apu közeléből. Én nem voltam ilyen gyors, így nem jutottam messzire. Apu is felkelt és utánam iramodott, majd a derekamnál fogva elkapott. Annyira nevettem, hogy összeestem a földön. Apunál szalvéta volt, amit gömbölyű alakra összegyűrt bele akarta dugni a gatyámba.
- Ne!! Neee! - rikácsoltam, fájt a hasam és már alig kaptam levegőt.
Amíg apu azzal ügyeskedett, hogy lefogjon és beletegye a szalvétát a nadrágomba, addig öcsi apu mögé ment és a nyakába borított egy pohár vizet. A hideg vízből rám is loccsant.
- Hoppá! - mondta öcsi, mintha véletlenül történt volna mind ez. - Én fogom, te csikized.
A földön feküdve Christopher lefogta a kezeimet. Apu rátérdelt a combomra, így nem volt menekvésem. Sőt! Alig tudtam mozogni. Mivel nagyon csikis voltam és szó szerint fuldokoltam a nevetésben, mikor apu az ujjait végig járatta az oldalamon. Nem tudtam eldönteni, hogy alapból is ilyen szórakoztató apu vagy csak azért csinálja ezt, mert anyu beszélt vele?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése