2015. augusztus 25., kedd

15. - Csókolgatnám, nyalnám és harapdálnám

Sziasztok Bébisonkák! :) 
Munkában volt egy lány, aki mindig azt mondogatta az egyik karbantartóra, hogy bébisonka. Hát nem cuki? :3 Én is átvettem tőle ezt a becenevet, szóval ezúttal ti lesztek az én bébisonkáim!:)
Egy kissé megint elakadtam az írással, mert egyszerűen olyan sok minden szeretnék írni, de nem szeretném elkapkodni, úgyhogy a részletezésen dolgoznom kell.:)
Ez a fejezet enyhén unalmasra sikeredett, de viszont jó pár történés zajlik benne.
Nem is húznám tovább az időt.
Jó olvasást! :)


# Hope
Anyu az egyik vendégszobát kapta meg éjszakára. Nem bírtam ki nélküle, így éjjel átsettenkedtem hozzá és bebújtam mellé és átkaroltam. Egyből az jutott eszembe, hogy Nathan-nel mikor fogunk együtt aludni. A fejemben le is játszódott egy kis részlet, hogy milyen lenne vele együtt aludni. Csak aludni! A fejemet a mellkasára tenném vagy kifli pózban lennénk és hátulról karolna át? Mind a kettő jól hangzik! Reggel pedig amelyikünk előbb felébred, csókokkal borítaná el a másikat, hogy ő is felébredjen. Az álomképemet megszakította egy másik gondolat. Mi lesz akkor ha betöltöm a tizennyolcat? Eddig az volt a tervem, hogy visszaköltözőm anyuhoz, de mivel már itt van Nathan is, így őt hogyan hagyjam itt, ha még együtt leszünk? Költözzek vissza anyuhoz, ahol újra korcsolyázhatnék, együtt lehetnék a barátaimmal és szenvedjek Nathan miatt, vagy maradjak itt legyek boldog Nathan-nel - ha még együtt leszünk - és búsuljak minden nap, hogy nem korcsolyázhatok versenyszerűen? Még egy jó ideig ezen rágódtam, de aztán elnyomott az álom. Reggel mikor felébredtem anyu már nem volt az ágyban. Nyújtózkodtam egy nagyot, majd átsétáltam a saját szobámba. Elvégeztem a reggeli teendőimet, majd felöltöztem. Felvettem egy fekete, rövid szárú nadrágot, ahogy én hívom picsa nadrágot, alá felhúztam egy fekete, kissé áttetsző harisnyát, piros, csipkés ujjatlan pólót rángattam a felsőtestemre és hogy összhangba legyen az egész öltözetem, felvettem a piros converse cipőmet. A kezembe vettem a fekete bőrdzsekimet, a fekete sálamat és a fekete sapkámat, mire az volt ráírva fehérrel, hogy: play dirty.
Lementem a étkezőbe, ami egyben konyha is volt. Ez olyan amerikai konyha megoldás volt. Sokkal jobb kedvem lett, mikor megláttam, hogy anyu nagy mosollyal jön felém, hogy 'jó reggelt'-et köszöntsön. Megpuszilt és tovább segédkezett a konyhában.
- Sziasztok! - köszöntöttem a többieknek, miközben leültem a helyemre. - Apu! - szólítottam meg halkan, majd rám emelte a tekintetét. - Meddig lesz itt anyu?
Féltem a válaszától és a reakciójától, de muszáj volt ez megkérdeznem! Tudnom kellett, hogy meddig élvezhetem anyám kellemes társaságát.
- Ezen a héten még biztos, aztán majd meglátjuk.
- Komolyan? - ugrottam egyet örömömben.
- Igen.
Nagyon megörültem a hírnek. Felkeltem a székből, oda mentem apuhoz és jó szorosan átöleltem a nyakát.
- Szeretlek - szeretlek - szeretlek!!! - mondogattam neki, majd elengedtem és anyuhoz mentem. - Áhhh! - sikítottam fel örömömbe és a nyakába ugrottam.
- Egem senki sem ölel meg? - szipogott Christopher, mire anyu odament hozzá és megölelte.

A suliban az adott teremhez mentem, ahol órám lesz, mikor megjelent mellettem Nathan. Egy kisebb sokkot kaptam tőle, mert megijesztett.
- Na, hogy van anyuci pici lánya? - kérdezte.
Elmeséltem neki, hogy mit műveltünk apuval tegnap este és hogy ma reggel azt mondogattam neki, hogy szeretem. Most így jobban belegondolva elég fura egy helyzet alakult ki. Egyszer azt mondom neki, hogy utálom, másszor pedig, hogy szeretem. Azt is elmeséltem Nathan-nek, hogy anyu itt lesz nálunk egész héten, amitől majd' kiugrok a bőrömből.
- Ja, és van még egy dolog. - álltunk meg a terem előtt, ahol órám lesz.
- Szerintem, tudom mit akarsz mondani.
- Szerintem meg nem, de mondd te mire gondoltál.
- Arra, hogy sűrű bocsánat kérés közepette elmondod, hogy ezen a héten nem lehetünk annyit délutánonként, mert anyukáddal akarsz lenni. - gondolatmenetétől kitört belőlem a röhögés.
- Ellenkezőleg. Anyu meg akar ismerni és apu is szeretne veled beszélgetni, így ezennel ünnepélyesen meghívlak magunkhoz vacsorázni. - olyan hangsúllyal mondtam, mintha Grammy díjat adnék át neki.
- Uhhh. Sosem voltam még ilyen családi vacsorán. - látszott rajta, hogy egy kicsit kényelmetlen neki a helyzet.
- Hát... Én pedig sosem mutattam be egy pasit se az egész családomnak. De ha nem akarsz jönni, mondhatsz 'nem'-et is. - simítottam végig a tenyeremmel a nyakán.
- Átgondolom, jó?
A becsengetés volt a végszó. Nathan a derekamra tette a kezét, közelebb hajolt, majd megpuszilta az arcomat és már ment is órára. Az első órám irodalom volt és feleltünk. Persze, hogy a tanárnak pont engem kellett választani, amikor alig tanultam rá valamit. Vagyis én tanultam volna többet, de Nathan nem hagyta tegnap. Felkeltem a székemről és kimentem a tábla elé a tanárhoz. Kérte, hogy mondjak el mindent, amit a felvilágosodásról tudok és hogy ez hogyan jelent meg az irodalomban. Nagy nehezen, de elkezdtem mondani azokat a dolgokat, amikre emlékeztem nagyjából. A tanár egyszer sem szakított félbe, pedig biztos voltam benne, hogy jó néhány hülyeséget összehadováltam.
- Üljön le Ms. Collins. Négyes osztályzatot kap.
Ez a nap egyre jobb lesz! Nem is tudom, hogy mikor feleltem valamiből négyesre! Nagyon örültem ennek! Látod apu? Nathan miatt kaptam négyest. Vagyis inkább saját magam miatt, mert ő nem hagyott tanulni. Órán nem lehetett telefont használni, de muszálj volt írnom Nathan-nek egy SMS-t.

Hope Collins:
Na, kikapott 4-est irodalomból? ^.^

Nathan Sykes:
Ügyes! De órán nem szabad telozni!!!

Hope Collins:
Valaki megszólalt...

Nathan Sykes:
Legközelebb is így kellene tanulnunk! ;)

Hope Collins:
Lesz legközelebb? :P

Nathan Sykes:
Hmmm! De még mennyire! :3

Szinte egész nap nem láttam Nathan-t és már kezdtem hiányolni. Hát nem hihetetlen? Pár órát külön töltünk és már hiányzik. Miközben a szekrényemből ki-be pakolgattam a könyveimet és a füzeteimet, magam elé képzeltem őt. Istenem! Azok a zöld szemek! Sosem szerettem, ha egy srácnak zöld szeme van, de az övé egyszerűen varázslatos. Képes lennék órákig csak őt nézni! Csókolgatnám, nyalnám és harapdálnám borostás állát, nyakát, ahol olyan szexin kiduzzad egy ér... Az ujjai, melyek áramütés szerűen érnek, ha hozzám ér... A mély, férfias hangja... Muszáj megkérnem, hogy énekeljen nekem valamit! Énekórákon egyszer sem hallottam még úgy teljes egészében énekelni, mert sosem szoktunk szólózni.
- Áh!
Valaki megmarkolta a seggemet, így kizökkentve engem az álmodozásomból. Gyorsan hátra fordultam, hogy megnézzem ki lehetett az elkövető. Akaratlanul is mosolyra húzódott a szám, mikor megláttam Nathan önelégült képét.
- Pfuu! Te! - vigyorogtam.
- Bocs, de ebben a cuccban olyan jó segged van, hogy nem hagyhattam ki.
- Még szerencse, hogy nincs senki a folyosón. - néztem gyorsan körbe, hogy vajon hányan láthatták ezt a kis jelenetet. - Na, jössz vacsorára vagy nem? - kérdeztem csak úgy mellékesen, pedig legbelül nagyon ideges voltam, hogy mi lesz akkor, ha eljön vacsorázni.
- Egy feltétellel. - közölte.
- Feltételeket szabsz?
- Igen. Csak akkor megyek, ha melléd ülhetek, fogdoshatom az asztal alatt a combodat és megvédesz apádtól. Beszari leszek, ha csak meglátom.
- Oké. - nevettem el magam.

1 megjegyzés: