10. - Keze a seggemen

Sziasztok!:)
Ezen a héten még meghalni sem volt igazán időm.
Sajnálom is, hogy nem tudtam időben hozni a fejezetet, de a gépem is elromlott, de most már minden oké.:)
Szeretném kikérni a véleményeteket a történettel kapcsolatban.
Jelenleg egy Valentin-napi fejezetre készülök. A kérdés:
Nathan és Hope együtt töltse a Valentin-napot romantikus környezetben vagy Nathan lepje meg Hope-ot minden megbeszélés nélkül?
Nem szeretnék sok mindent elárulni a történet kapcsán, így csak ennyibe avathatlak be titeket.

# Hope

Szombaton nagyon-nagyon sokáig szoktam aludni. Általában 10-11 fele szoktam felébredni és az ebéd szokott lenni a reggelim. Nagy ritkaság volt az, ha már nyolckor fent voltam hétvégente. Sajnos nem tudtam megtartani ezt a jó szokásomat, mert fél kilenc fele megcsörrent a telefonom. Nem tudtam elképzelni, hogy ki hívhat ilyenkor...

- Halló? - úgy szóltam bele a telefonba, hogy meg sem néztem ki hívott. Még enyhén komás állapotban voltam.

- Jó reggelt álomnyuszi! - hallottam meg Nathan vidám hangját, mire elmosolyodtam.

- Hány óra?

A szobámban tiszta sötétség volt a redőnyöknek köszönhetően és az egyetlen dolog ami kéznél volt, hogy megtudjam nézni az időt, az a telefonom volt, de mivel egy beszélgetés kellős közepén volt, így nem mutatta az időt.

- Fél kilenc múlt. Felébresztettelek? - kérdezte bűntudatos hangon.

- Ühüm. - hümmögtem.

- Ne haragudj, csak arra gondoltam, hogy ma megejthetnénk azt a bizonyos randit, amiről tegnap volt szó.

- Ma be kell mennem a városba báli ruhát venni, meg erre a divatbemutatóra valami fehér cuccot. Ha van kedved eljöhetnél. - vártam mit fog reagálni, de a másik oldalról csak síri csönd hallatszott. - Tudom, hogy ez nem valami...

- Oké. - szakította félbe a magyarázkodásomat. - Elkérem anyutól a kocsit, aztán mehetünk.

- Öhm... oké. - egyeztem bele.

Még megbeszéltük, hogy mire jön értem, aztán gyors kipattantam az ágyból és készülődni kezdtem. Vajszínű, testhez simulóruhát kaptam magamra, hogy könnyebb legyen a ruhapróba a boltban, mivel így csak egy ruhadaraból kell majd kibújnom. Felvettem egy nejlonharisnyát és még a lábamra húztam egy fehér, hosszú szárú csizmát. Előkerestem a barna téli kabátomat és a nyakam köré tekertem egy fehér sálat.  A hajamat párszor átfésültem, így természetes göndör tincsenként omlott a vállaimra. A sminkem csak alapozóból és szempillaspirálból állt. Megkerestem a táskámat, amibe a telefonomat és a pénztárcámat tettem, melyben ott lapult apu bankkártyája. Meglepődtem mikor tegnap este csak úgy, szó nélkül odaadta a kártyáját. Még azt is hozzátette, hogy bármit megvehetek, ami megtetszik. Nem ilyennek ismertem meg aput. Azt hittem, hogy ki fog akadni és azzal hozakodik elő, hogy a hetente kapott zsebpénzemből vegyek ruhát magamnak. Épphogy kész lettem és már csöngettek is. Leszaladtam a lépcsőn, de apu megelőzött és ő nyitott ajtót Nathan-nek.

- Jó napot Uram! - nyújtotta a kezét apunak, aki kötelességtudóan viszonozta a kézfogást.

- Nathan! Hope vásárolni indult a városban, úgy hogy nem hiszem, hogy most tudnátok tanulni, majd ha visszajött, akkor...

- Igen tudom... Öhm... izé... szóval én viszem el Hope-ot vásárolni. - dadogta Nathan. Gyorsan közbe kellett lépnem.

- Hope! - kiáltotta el magát apu.

Nem vette észre, hogy ott vagyok mögötte, így szó szerint az arcomba üvöltött és enyhe halláskárosodást okozott.

- Oh, ne haragudj! Azt hittem, hogy egyedül mész vásárolni. - mondta egy picit fenyegető hangon.

- Eredetileg úgy volt, de mivel még nem vagyok jártas a városban, így arra gondoltam, hogy Nathan elvihetne. - füllentettem.

- Én is elvittelek volna, ha megkérsz rá.

- Komolyan? - lenéző tekintetet lőveltem felé.

- Komolyan. - Oké. Ezt sem néztem ki apuból. - Amúgy meg télen nem kellene szoknyába járkálni. - nézett végig rajtam.

- Na mindegy. Mi most megyünk, majd jövünk.

Mielőtt még apu megakadályozta volna, hogy Nathan-nel menjek el vagy esetleg felküldött volna ruhát cserélni, hamar kisprinteltem mellette az ajtón. Nathan-t kézen fogtam és magam után húztam a kocsija felé. Nathan gyorsan kinyitotta a kocsi ajtaját és egy percen belül már el is tűntünk a ház elől.

- Rákérdezzek? - szólalt meg Nathan pár percnyi  csönd után.

- Én nem tenném...

- Amúgy jól nézel ki. - nézett végig rajtam, mire elpirultam.

- Köszönöm. - motyogtam, miközben mosolyogtam.

Az áruházakban egyfolytában magamon éreztem Nathan perzselő tekintetét. Zavarban voltam és nem is mertem annyira vállogatni a ruhák között. Bármelyik sorra is mentem, Nathan mindig jött utánam. Olyan volt mint egy kiskutya... Egy nagyon édes kiskutya!

- Ehhez mit szólsz? - vettem le a tartóról egy báli ruhát.

- Bál lesz és nem temetés.

Igaza volt! Nem éppen fekete ruhát kellene választanom egy bálra, ahová hercegnőként megyek és ki tudja? Lehet, hogy királynőként távozok, habár ennek nem láttam nagy esélyét.

- Ez? - találomra levett egy ruhát és felém mutatta.

Igazából nagyon szép volt! Tetszett ez az élénk rózsaszín szín, de az főleg elnyerte a tetszésemet, hogy a miniszoknya fölött volt egy halvány rózsaszín lepel körbetekerve. De mégsem tudtam volna elképzelni magamon. A fejemet ráztam, hogy "nem", így inkább visszatette a fogasra. Arrébb mentünk egy kicsit és megláttam a tökéletes ruhát! Sötét kék, fodros és csillogós. Ez kell nekem. Leakasztottam és az öltözők felé vettem az irányt.

- Felpróbálom. - mondtam Nathan-nek.

- Na, de akkor ezt a rózsaszínt is próbáld fel! - könyörgött, mint egy kisgyerek a sütiért.

- Oké. - egyeztem bele, majd megkerestem abból is a méretemet.

Az öltözők előtt volt egy hatalmas tükör és fotel garnitúrák. Az egyik ülésbe, Nathan belehuppant és máris kényelmesen érezte magát.

- Itt megvárlak. - közölte, majd a női magazint kezdett nézegetni.

- Hm. Pedig azt hittem, hogy segíteni fogsz. - megjátszottam szomorúságomat.

Amint a szavak elértek Nathan tudatához, eldobta az újságot és felpattant ülő helyzetéből. Éhes tekintettel nézett rám. Beléptem az egyik szabad öltözőbe, majd elhúztam magam előtt a függönyt. Eltelt egy kis időbe mire levetettem a ruhámat, majd felhúztam magamra azt a rózsaszín darabot, amit Nathan választott. Egy ideig nézegettem magam a tükörbe. Nem vagyok sem nagyképű, sem beképzelt, de kibaszott jól állt rajtam a ruha!

- Nath? - dugtam ki a fejemet a függöny mögül.

A telefonját nyomkodta, de mikor szóltam neki, minden figyelmét rám szentelte.

- Megnézel? - kérdeztem az alaphangomnál halkabban.

- Aha.

Kiléptem a fülkéből a nagy tükör elé álltam, ami a fotelek mellett volt. Nathan felállt és mögém jött, úgy nézett meg a tükörbe. Százszor végig járatta a tekintetét rajtam, mire elvörösödtem. Úristen, mit tesz velem ez a fiú? Sosem szoktam elvörösödni!

- Ezek a lábak. - nyögte ki végül, de a tekintetét még mindig rajtam legeltette. - Nekem lesz a legszebb párom a bálon.

- Ez nem éppen egy meghívásnak hangzott. - értettem a célzását, de mégis azt akartam, hogy rendesen hívjon el a bálba.

- Ha segíthetek a másik ruha felhúzásában, akkor térden állva foglak megkérni, hogy gyere el velem a bálba.

A szívem egyre hevesebben kezdett el dobogni és izzadt a tenyerem. Lehet, hogy hülyeségnek szánta ezt a kijelentését, de az is lehet, hogy nagyon komolyan gondolta. Még sem jöhet be velem a próba fülkébe, azt azért nem engedik. Vagy mégis? Most erre mit válaszoljak? Ha még jobban kacérkodom vele, akkor azt hiheti, hogy ilyen könnyen megkaphat, de ha elutasítom, az meg fájni fog neki.

- Van egy ajánlatom. - fordultam felé és a szemébe néztem.

Ő is rám nézett, de aztán kihajolt oldalra. Nem tudtam mire vélni ezt a mozdulatát és hátra fordítottam a fejemet, hogy mit nézhet. A tükörben nézte a hátsó felemet. Lehetne még ennél is nagyobb perverz?

- Tetszik ami látsz?

- Úgy megmarkolnám. - harapta be az alsó ajkát.

- Markold! - nem tudom, hogy honnét jött ez a magabiztosság, de úgy látszik Nathan-nek tetszett.

Körbenézett, hogy nincs-e valaki a közelünkbe, majd egy lépést tett felém. A kezét rárakta a derekamra, majd onnét a hátamra vándorolt és lecsúszott a seggemig. Közelebb vont magához, így a kezeimet a mellkasán pihentettem. Elkezdte simogatni a seggemet, majd hirtelen belemarkolt, mire egy kicsit megugrottam és egy aprócska nyögés hagyta el a számat.

- Ne próbáld fel a másikat. - az ajkai súrolták a fülemet. - Tökéletes lesz ez a ruha.

- Úgy gondolod? - lihegtem.

- Ühüm. Elől megvárlak.

Elszakadt tőlem, majd előre ment a pénztárhoz, a kijárat felé. Nagy nehezen észhez tértem és bevándoroltam a fülkébe. Levettem a rózsaszín ruhát, ami egyre jobban elnyerte a tetszésemet, majd felöltöztem a saját ruhámba. Mindkét ruhadarabot megfogtam, a kéket a helyére vittem, a másikkal pedig a pénztárhoz mentem. Apu hitelkártyájával fizettem, majd elkezdtem Nathan-t keresni. A ruhás bolttal szembeni kajáldánál volt.

- Remélem szereted a hamburgert.

- Imádom. - örvendeztem, mikor megtudtam, hogy az ebédünk az hamburger lesz.