1. - Hello Gloucester!

Sziasztok!:)

El sem tudjátok képzelni, hogy mennyire jó nap ez a mai! :D

Csak délig voltam suliba, mert délután valami megbeszélés lesz / volt, így előbb kiengedtek minket. A töri tanár rájött, hogy már csak 5 óránk van és mivel az utolsó órán nem tud íratni, így már nem írunk belőle témazárót! Juhéé!!!:D *fellélegzés*

Megszeretném osztani veletek a másik boldogságom forrását, hogy ti is tudjatok velem örülni. Ma van a szülinapom, úgyhogy hurrá én!:D We're going to a party tonight!! 

Na, és persze a másik jó hír nektek, hogy meghoztam a következő részt! 

Remélem tetszeni fog! :)

Puszi :*

# Hope

Hope!
Azt gondoltam, hogy ez is csak egy kaland lesz, úgy mint a többi. Tudod, iszogatunk és egyszer csak már az ágyban találjuk egymást és másnap reggel elfelejtünk mindent, ami történet közöttünk, de ez más volt! Sokkal több! Nem tudom neked elégszer megköszönni, hogy a borzalmas téli szünetet felejthetetlenné tetted. Amikor az emlékek újra az eszembe jutnak, vigyorgok, mint valami idióta.
Emlékszel, amikor kimentünk az erdőbe? Elcsúsztál egy jeges részen és kiszakadt a gatyád. Azóta sem tudom elfelejteni azt a döbbent, majd zavarban lévő arckifejezést. Nagyon édes voltál!
De ami a legfelejthetetlenebb az a szilveszter éjjel volt. Itt rontottam el az egészet. Nem kellett volna annyit innunk és utána nem kellett volna felvinnelek a szobámba. De az, ami ott történt, az felejthetetlen volt! Ekkor mutattad meg igazán, hogy mennyi szeretet lakozik benned! Sosem fogom azt megbocsájtani magamnak, amit ez után elkövettem! De most végre elmagyarázhatom neked!
A szüleimnek sürgősen haza kellett utazniuk az év első napján és engem nem hagyhattak ott. Ezért nem voltam már akkor ott a szobában, amikor te felébredtél. Sajnálom!

xx Nathan

- Utálom! - kiáltottam el magam, mire apu bedugta a fejét a szobámba.
- Remélem, hogy nem a pakolást utálod, ugyan is szinte még semmid sincs bepakolva.
- Mindjárt készen vagyok apu! - sóhajtottam egy nagyot. Összegyűrtem a levelet és bedobtam az egyik bőrönd aljába.
A téli szünetet Southampton-ban töltöttem anyuval és a barátaimmal. Ekkor találkoztam össze Mr-többé-nem-mondom-ki-a-nevét-tel. És ami a legszánalmasabb az az, hogy egy olyan iránt táplálok érzéseket, aki össze-vissza hazudott nekem, ráadásul szinte semmit sem tudok róla! Csak annyit, hogy most harmadikos a középiskolában, mint ahogy én is. De sajnos az utolsó másfél évemet nem tölthetem a barátaimmal, a megszokott környezetbe és abba a suliba, ahol mindent elkezdtem.
Anyu és apu pár évvel ezelőtt elváltak és külön költöztek. A válás nem éppen volt szép! Az döntött, hogy kinek van nagyobb befolyása és jobb ügyvédje. Hát ez mind apunak volt! Az öcsémet, Christopher-t apuhoz ítélte a bíróság, mivel ő még nem múlt el akkor 14 és így még nem dönthetett, hogy melyik szülőjénél szeretne maradni. Én anyuval maradtam Southampton-ban, míg apu és Christopher Glouchester-be költöztek. Ekkor apu megfenyegette anyut, hogyha nem ad meg nekem mindent, akkor engem is elvisz magával. Anyu mindent megadott nekem, amire csak vágytam - habár nem voltak valami nagy igényeim. A harmadikos évem nem éppen úgy alakult, ahogy gondoltam volna. Sokkal több iskolán kívüli programom volt, mint amire számítottam, így a jegyeim nem alakultak valami fényesen, mert nem tudtam annyit tanulni. Ez persze apu fülébe jutott, és anyut hibáztatta mind ezért, amikor ő nem is tehetett semmiről!
Így ide lyukadtunk ki. Apuhoz kell költöznöm és új iskolába kell járnom. A költözéssel és az iskolával nem is lenne semmi gondom, ha nem apuval kellene egy fedél alatt laknom majd. Már hallom is, ahogy utasítgat: Nem mehetsz el este sehová sem! Ebben a klubban sem mehetsz! Vásárolni sem mehetsz el, van elég ruhád! Tanulj! Szoba fogság! Kilenc órakor takarodó! Már most hiányzik anyu!
Időbe telt, de végül minden cuccomat összepakoltam. Apu segített levinni az emeletről a kocsiig a bőröndömet és a dobozaimat, míg anyu a konyhában szorgoskodott és csomagolt egy kis ennivalót az útra.
- Köszönj el anyádtól és indulunk! - utasított apu.
Könnyes szemmel ballagtam anyu felé. Amikor oda értem hozzá jó szorosan megöleltem.
- Ígérd meg, hogy szót fogadsz apádnak! - suttogta anyu a fülembe.
- Nem! - szipogtam.
- Szeretlek Kicsim!
- Én is szeretlek!

Az utazás alatt én is és apu is csöndben voltunk. Csak a motor zúgása és a rádióból kiáramló zene hangja hallatszott.
- Nem sokára ott vagyunk. - szólalt meg apu.
- Tudom. Voltam már itt párszor. - kicsit élesebbre sikerült a hangom, mint ahogy azt terveztem.
- Nem tűröm el ezt a hangnemet kisasszony! - mordult fel Mr. Mogorvaság.
Elrebegtem egy bocsánat féleséget és vártam, hogy megérkezzünk a pokol házába.
Az óriási vörös tetős, barna köves ház kitűnt a kis házak között. Nagy mosoly terült szét az arcomon, amikor megláttam az öcsémet a ház bejárata előtt dideregni. Szinte még meg sem állt az autó, de én már kipattantam és gyorsan odafutottam hozza. Szorosan megöleltem és ahová csak tudtam puszit nyomtam az arcára.
- Elég! - tolt el magától. - Nem vagyok már 5 éves, hogy itt puszilgass!
- Lehet, hogy már nem vagy 5 éves, de még mindig az én öcsém vagy! - kócoltam össze a haját, mivel nem volt rajta sapka.
- Hé Collins! - kiabált egy csapat fiú a hátam mögött.
- Légyszi ne égess le! - suttogta, majd oda ment a fiúkhoz és lepacsizott velük.
- Kik ezek a fiúk? - kérdeztem aputól, miközben hordta be a cuccaimat a házba.
- Christopher barátjai, néha átjönnek játszani.
- Gyertek bemutatom a nővéremet. - meghallottam, ahogy öcsi ezt mondja, ezért inkább ő feléjük vettem az irányt az autó csomagtartója helyett.
- Neked van nővéred? - kérdezte az egyik, mire mosolyognom kell.
De a mosolyom egyből lehervadt, amikor megláttam azt a személyt, akit még reggel a pokolba kívántam.
- Hát te? - nyögtem ki nagy nehezen.
- Te vagy Christopher nővére? - kérdezett vissza.